Fogathajtó ob: Lázárék újabb három bajnoki címet szereztek

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.07.22. 11:00
Az egyeseknél Jámbor Vilmos, a ketteseknél Lázár Vilmos, a négyesek mezőnyében pedig Lázár Zoltán bizonyult a legjobbnak a hazaiak közül a Lipicai Lovasfesztivál keretében rendezett nemzetközi fogathajtó versenyen, Szilvásváradon.

A sportági szövetség tájékoztatása szerint az egyeseknél 2009 után lett ismét magyar derbygyőztes Jámbor Vilmos, Gáspár Szilviát és Oroszné Meskó Máriát megelőzve. Az abszolút sorrendben az osztrák Max Dobretsberger végzett az élen.

A tapolcsányi világbajnokságra készülő ketteseknek a hétvégi volt az utolsó, sorrendben negyedik vb-válogató, egyben pedig a 2013. évi magyar bajnoki döntő, egyéniben és csapatban egyaránt. A látványos és fordulatokban bővelkedő versenyt hozó három nap zárásakor Lázár Vilmos a 13. magyar bajnoki címét nyerte egyéniben, Margitai Sándor és Osztertág Márk előtt, míg csapatban Pest megyei trió győzött, Lázár Vilmos, Osztertág Márk, ifj. Bártfai József összeállításban.

Az izsáki Eb-re készülő négyesek számára szintén a negyedik válogató zajlott Szilvásváradon, és a verseny egyben egyéni bajnoki döntő is volt. Itt Lázár Zoltán a hatodik magyar bajnoki címét gyűjtötte be, a mezőny újoncáé, Osztertág Kristófé lett az ezüstérem, míg Váczi Istváné a bronz.

A négyeseknél csak magyar hajtók indultak, az egyesekéhez hasonlóan nemzetközi kettesmezőnyben pedig abszolútban is a hazai dobogósok szerepeltek a legjobban.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik