Fogathajtó-vk: magyar sikerek Fábiánsebestyénben

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.05.05. 18:23
Kettesben Lázár Vilmos, négyesben pedig meglepetésre ifjabb Dobrovitz József nyerte a vasárnapi akadályhajtást követően a fábiánsebestyéni fogathajtó Világkupa-fordulót.

A záró napi versenyszám pályájának nehézségéről mindent elmond, hogy egyetlen kategóriában sem láthatott hibátlan menetet a publikum. A ketteseknél ennek ellenére simán győzött összetettben a hétszeres vb-aranyérmes, s a Magyar Lovasszövetség elnökeként is tevékenykedő Lázár Vilmos, aki akadályhajtásban harmadikként zárt. Mögötte öccse, a hatszoros világbajnok Lázár Zoltán lett a második és harmadik is, mivel kihasználta azt az új szabályt, hogy egy versenyen két fogattal is lehet indulni.

A négyeseknél a 2004-ben csapatban világbajnok Dobrovitz József nagy meglepetésre pályát tévesztett a kilences kapunál, emiatt kizárták. A 45. születésnapját egy nappal korábban ünneplő hajtó azonban így is örülhetett, ugyanis ezáltal fia ölébe hullott a győzelem.

Az egyesfogatoknál a 2010-ben vb-ezüstérmes lengyel Bartlomiej Kwiatek végső sikeréhez kétség sem férhetett még úgy sem, hogy az akadályhajtásban csak harmadik lett.

A magyarok számára a fábiánsebestyéni verseny – amelyen hét nemzet 53 fogata vett részt – a ketteseknek vb-, a négyeseknek pedig Eb-válogató volt. Fábiánsebestyén egyébként megpályázza a 2015-ös kettesfogathajtó-világbajnokság rendezési jogát.

Farkas Sándor, a vasárnap véget ért fogathajtó Világkupa-forduló főszervezője bejelentette, hogy a jövő héten eljuttatja a kandidálást a Magyar Lovasszövetséghez, a versenyzőként hétszeres világbajnok és Fábiánsebestyénben a kettesek között győztes Lázár Vilmos elnök pedig máris támogatásáról biztosította.
A 2015-ös vb helyszínéről a szlovákiai Tapolcsányban sorra kerülő idei vb-n dönt a nemzetközi szövetség.

FOGATHAJTÓ-VK
egyesek:
1. Bartlomiej Kwiatek (lengyel) 126,48 hibapont
2. Jámbor Vilmos 155,56
3. Rondzik Gábor 163,03
kettesek:
1. Lázár Vilmos 114,14 hibapont
2. Lázár Zoltán (I.) 122,92
3. Lázár Zoltán (II.) 125,49
4. Nagy Tibor 127,21
négyesek:
1. ifj. Dobrovitz József 146,03
2. Váczi István 153,76
3. Galbács Ferenc 160,84

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik