A Mutáns nem akar arrogáns lenni, de úgy érzi, jár neki a speciális meghívó

SMAHULYA ÁDÁMSMAHULYA ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2023.11.14. 09:34
Nick Walker súlyos sérülés miatt nem indulhatott az idei Mr. Olympián, de biztos benne, hogy jövőre maradandót alkot – igaz, egyelőre az sem biztos, hogy indulhat a versenyen.

Az idei Mr. Olympiának egyértelműen Nick Walker volt a legnagyobb vesztese. A Mutáns becenévre hallgató huszonkilenc éves amerikai testépítő a verseny egyik legnagyobb esélyesének számított, ám néhány nappal előtte elszakadt a combhajlító-izma, így nem tudott színpadra állni. Ráadásul, mint később kiderült, a vádlijában is van egy kis szakadás, néhány nappal ezelőtt az Instagram-oldalán azt is elmondta, hogy eleinte nem is gondolt arra, hogy nagy a baj.

„Először a verseny előtti kedden éreztem, hogy valami nem stimmel – mondta. – Még csak nem is lábra edzettem, hanem mellre, de amikor felálltam, éreztem, hogy valami nincs rendben. Szerdán megkértem a feleségemet, hogy kicsit masszírozza át, de iszonyatosan fájt, szerdára egyre rosszabbul nézett ki, csütörtökön pedig már járni is alig tudtam.”

Azt is hozzátette, hogy műteni nem kell, csupán pihenésre van szüksége, és nagyjából tudja, mire számíthat, mert 2018-ban már volt egy hasonló sérülése, bár az nem volt ennyire súlyos. De nem is ez az érdekes a történetben, hanem az, hogy úgy döntött, nem indul a jövő évi Arnold Classicon. Ez pedig azt jelenti, hogy csak speciális engedéllyel lehetne ott a jövő évi Mr. Olympián, márpedig neki nyilvánvalóan az a célja, hogy megnyerje a legrangosabb testépítő versenyt.

„Nem indulok jövőre az Arnold Classicon, nincs rá szükségem – folytatta. – Korábban már megnyertem a versenyt, a célom a Mr. Olympia. Nem akarok arrogáns lenni, de szerintem megérdemlem, hogy speciális meghívást kapjak a versenyre, mert az idei viadalról tőlem független okból maradtam le.”

Ez azért fontos, mert automatikusan csak az előző Olympia első három helyezettje indulhat el a versenyen. Ezenkívül akkor lehet ott valaki, ha megnyer egy PRO-versenyt vagy ha különleges meghívót kap. Ilyesmire legutóbb tavaly volt példa, akkor Derek Lunsford kapott szabadkártyát. Ő akkor második lett, idén pedig győzött, amivel sporttörténelmet írt, ugyanis ő az első testépítő, aki két különböző divízióban is nyert a Mr. Olympián.

A sikerhez Nick Walker is gratulált neki, egyúttal elmondta, hogy a sérülése ellenére optimistán tekint a jövőbe.

„Gratulálok Dereknek, történelmet írt, nagyon büszke vagyok én is arra, amit elért, teljesen megérdemelte – folytatta Nick Walker egy másik bejegyzésben. – Hiszem, hogy minden okkal történik. Biztos voltam benne, hogy megnyerem az idei Olympiát, de ahogy mondtam, valami oka van annak, hogy így történt. A cél most, hogy minél gyorsabban felépüljek. Aki ismer, az tudja, hogy mindig erősebben térek vissza. Hosszú út áll előttem, de biztos vagyok benne, hogy a jövő évi Olympia emlékezetes lesz majd, mert én is ott leszek.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik