Ronnie Coleman elárulta, szerinte ki nyeri az idei Mr. Olympiát

SMAHULYA ÁDÁMSMAHULYA ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2023.10.08. 09:52
A nyolcszoros győztes Ronnie Coleman szerint a tavaly második helyen végző Derek Lunsford a novemberi verseny legnagyobb esélyese.

Közeledik a 2023-as Mr. Olympia. A legrangosabb testépítőversenyt november 2. és 5. között rendezik Orlandóban, és ahogyan az ilyenkor lenni szokott, a szakmai oldalakon már javában zajlik az esélylatolgatás. Nemrég a sportág egyik legendája, a nyolcszoros győztes Ronnie Coleman is elárulta, hogy szerinte ki nyeri meg az idei versenyt.

„A favoritom egyértelműen Derek Lunsford, szerintem ő nyeri az idei Mr. Olympiát – idézte a Generation Iron Ronnie Colemant. Jelenleg ő a kedvenc testépítőm, és alighanem a jelenlegi Mr. Olympia legnagyobb esélyese.”

Az amerikai testépítőről már röviden a Csupasporton is írtunk. Elsősorban azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy tavaly a második helyen végzett élete első Mr. Olympiáján. Ez azért is volt óriási bravúr, mert két korábbi győztest, Brandon Curryt és a Big Ramyként ismert Mamduh Elszbiajt is megelőzte. Mindezt azok után, hogy 2021-ben aranyérmes lett a Men’s 212 kategóriában, idén viszont már jóval nagyobb rajta a teher. Míg tavaly az esélytelenek nyugalmával készülhetett, addig idén már őt tartják az egyik legnagyobb esélyesnek.

A hétszeres Mr. Olympia-győztes Phil Heath szerint is Lunsford az egyik legfőbb esélyes, szerinte azonban idén is az iráni Hadi Csupan nyer, megvédve címét. Derek Lunsford nemrég osztott meg egy képet az Instagramon, amelyen jól látszik, hogy valóban közel tökéletes formában van. Sokak szerint egyébként az idei verseny rendkívül kiélezett lesz, és a már említett két testépítő mellett Nick Walker is az esélyesek közé tartozik, de egyébként is rendkívül erős a mezőny.

Fotó: Ronnie Coleman és Derek Lunsford (Fotó: Instagram/fitnessvolt.com-montazs)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik