Kétszer járta meg a poklot, de már másokon akar segíteni a magyar fitneszmodell

Vermes NikolettVermes Nikolett
Vágólapra másolva!
2023.04.01. 19:09
Nóga Regina hosszú úton jutott el a színpadig, és amikor célba ért, elhatározta, hogy példát mutat.

Mikor kezdte a versenyzést?

Öt éve, 2018 őszén próbáltam ki magam először versenyen, aztán évekig nem indultam, majd négy év elteltével, a visszatérő szezonomban szereztem meg az INBA Figure Pro és a WABBA Bikini Pro státuszt – mondta Nóga Regina. – Korábban is sportoltam, az óvodában rövid ideig balettoztam, utána négy évig aktívan jártam lovaglóórákra – ebben a sportágban indultam először versenyen, főként díjlovagló-, illetve egy díjugrató-háziversenyen. Rajongok a nőies mozgásformákért, többek között ezért tetszett a fitnesz világa is. Az elején tudtam, hogy versenyezni akarok, illetve felismertem, hogy minél több tapasztalatot szerzek a színpadon, annál jobb esélyekkel indulok a következő alkalmakkor. Rögtön az elején megszerettem, azóta töretlenül űzöm ezt a sportot. Hajlandó vagyok rengeteget dolgozni, hogy sikeres versenyző legyek.

Gyerekkoromban súlyos testképzavarom volt, tizenegy évesen annyira lefogyasztottam magam, hogy két hónapig voltam a neurológiai osztályon, majd összesen másfél évet jártam terápiára, csak segítséggel tudtam továbblépni. Amikor már magam is azt hittem, hogy többé nem lesz gond, kamaszkoromban újra jelentkezett a testképzavar. Tizenhét évesen megint átéltem a poklot, amit csak a betegség elszenvedői ismernek. Konditerembe kezdtem járni, hogy fogyjak, ezzel egy időben megszólított egy edző, aki látta rajtam, hogy nem vagyok rendben, és felajánlotta, hogy szívesen dolgozik velem. Ennek hatására kezdett átfordulni a gondolkodásom, felismertem, hogy a testképzavarom középpontjában a külsőm áll, és célt változtattam: már nem fogyni akartam, hanem izmosodni. Napra pontosan 2016. november 29-én volt a nagy találkozás. Utána az edzői útmutatás mellett már mertem eleget enni, sőt elkezdtem izmosodni. Az étkezés, a testkép fogalma új értelmet nyert számomra.

Vagyis a sport szó szerint megmentette az életét?

Pontosan! Nekem a sport segített. Mindannyiunkat érnek traumák, ilyenkor két dolgot tehetünk: vagy összetörünk, vagy felállunk, és továbbmegyünk, sőt sokkal jobb teljesítményt nyújtunk, akár egy egészen más területen. Ezért fontos nekem, hogy a történetem elérjen olyan lányokhoz és fiúkhoz, akik hasonló nehézséggel küzdenek.

Személyi edzőként dolgozik egy fővárosi klubban. Sokan keresik célzottan önt?

Még van kapacitásom, de alapvetően sokan érdeklődnek az óráim iránt. Egyre többen jönnek hozzám, hiszen a példám motivációt ad másoknak, illetve a versenyzések által is hitelesebb vagyok a vendégek szemében, amire büszke vagyok. Bár még csak egy éve dolgozom A T.E.R.E.M. nevű helyen, már most a második otthonomként tekintek rá. Korán reggel kezdem a napot, vannak olyan sportolók, akik reggel fél hétre jönnek, illetve olyanok is, akik este nyolc órakor. Délben pedig magamat edzem.

Úgy tudjuk, számos konditeremben ismerik, miért éppen itt horgonyzott le?

Praktikus oka van: közel van az otthonomhoz. Korábban valóban számtalan edzőteremben gyakoroltam, képes voltam egy nap órákat utazni, hogy kipróbáljak egy új termet, viszont felismertem, hogy sokkal hatékonyabb vagyok, ha praktikus szempontokat is figyelembe veszek. Tehát mint mindenben, ebben is megtaláltam az arany középutat. Így volt az étkezésnél is. Sok mindent kipróbáltam, mire megtaláltam a legtökéletesebb recepteket és menüket.

Igazi maximalista!

Én a száz százalék edzés, száz százalék étkezés elvet követem, nem hiszek a hetven-harminc százalékos felosztásban. Legyünk őszinték, egy sportoló akkor lesz a legjobb formában, ha a mozgásra és a táplálkozásra is egyformán figyel. Szerencsés vagyok, hogy ebben megtaláltam a páromat, a szintén testépítő és személyi edző Horváth Gergőt. Jól ismeri, hogy milyen áldozatokkal jár ez az életforma, boldog vagyok, hogy találkoztunk, hiszen igazi erőforrásai vagyunk egymásnak. Szabadidőnkben is gyakran edzünk közösen, miközben nagy odafigyeléssel készülök a szezon első versenyére, amely április huszonkettedikén lesz. Összesen hat próbám lesz június tizennyolcadikáig, vagyis most igazán szükség lesz az elszántságra.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik