Testsúlyának háromszorosát emelte meg az anorexiával küzdő csinos erőemelőnő

SMAHULYA ÁDÁMSMAHULYA ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2022.08.17. 17:43
Hihetetlen teljesítményre volt képes Serena Abweh, aki a mai napig nem győzte le teljesen önképzavarát.

Ha valaki csak megnézi Serena Abweh képeit, nem is sejti, mekkora erő lakozik a 21 éves lányban. Gyermekkora óta sportol és foglalkozik erőemeléssel, ezen a nyáron pedig pályafutása egyik legnagyobb eredményét érte el, amikor kétszer is megemelte a 152 kg-os súlyt. Mindezt negyvennyolc kilósan, azaz testsúlya több mint háromszorosát mozgatta meg.

„A gyógyulás nem ért véget azzal, hogy visszanyertem a megfelelő súlyt, ez élethosszig tartó csata – írta az Instagramján. – Az egész azzal kezdődik, hogy az ember megtalálja a probléma gyökerét, és elkezd dolgozni rajta. Mindennap próbálok szembenézni magammal és a korábbi szenvedéseimmel. Büszke vagyok, milyen messzire jutottam, de azt is tudom, mennyire hosszú út áll még előttem. Remélem, eljön a nap, amikor nem én leszek saját magam legnagyobb ellensége, és megtanulom szeretni magamat, azt, akit a tükörben látok.”

Ebből a bejegyzésből is csak sejteni lehet, mekkora harcot vívhat önmagával. Mindezt úgy, hogy közben egy dekoratív, fiatal, a sportágában sikeres lány.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik