Fussunk be a munkahelyre: a kollégák elfogadják, a főnökök imádják

Kőrös AnikóKőrös Anikó
Vágólapra másolva!
2023.04.14. 11:06
Elfoglalt, munkába járó emberek gyakran nehezen tudják belezsúfolni hétköznapjaikba a futást. Ám az irodai dolgozók közül egyre többen befutnak a céghez.

Hogyan oldható meg? Ha messzebbről járunk be – például az agglomerációból nagyvárosba –, egy parkolóban hagyhatjuk a kocsinkat, ahonnan futva folytathatjuk utunkat. Az óvoda vagy iskola közelében is megállhatunk, és akkor a gyereket is hozni-vinni tudjuk. Ha időben elindulunk, és nem pont reggel nyolckor kezdődik a munkaidőnk, egyórás edzés is beleférhet. Ha közelebb dolgozunk, háztól házig is futhatunk, már egy néhány kilométeres mozgás is szuper reggeli edzésnek.

Nagyvárosban ugyan nehezebb, mégis tervezzük úgy az útvonalat, hogy ne a legforgalmasabb utakon kelljen haladnunk, inkább legyen kitérő kisebb mellékutakon, parkokon keresztül.

Na de hogyan öltözzünk?

Ha nincs külön munkaruhánk, akkor is legyen bent váltóruha, kosztüm, farmer, elegáns cipő, minden, ami a napi munkánkhoz szükséges – ezeket előző nap bevihetjük. Fontos, hogy mikor beérünk, le tudjunk zuhanyozni, vagy legalább vízzel felfrissíteni magunkat és átöltözni, tehát erre is szánjunk időt munkakezdés előtt. A futóhátizsák is jól jön, főleg, ha könnyebb munkaeszközöket kell magunkkal cipelnünk, mint például kisebb laptop, jegyzetek.

Ha nem szeretünk kora reggel futni, napközben is beiktathatjuk az edzést.

Egyes irodaházakban konditerem is található. Sokan használják a harmincperces ebédidőt edzésre, ha nincs futópad, ki lehet menni a szabadba. Nyilván ilyenkor csak egy rövidke átmozgató futás fér bele, de ez is több mint a semmi. Személy szerint nem tartom jó ötletnek az ebéd helyetti futást, de van, akinek bejön, mert úgysem eszik sokat napközben.

Ha a munkaidő letelte után indulnánk neki, akkor is érdemes úgy logisztikázni (ki hozza el a gyereket, ki intézi a bevásárlást), hogy beleférjen a tervezett hazafutás. Ilyenkor a kiskosztümöt a szekrényben hagyjuk, a reggel bevitt futócuccot felvesszük, és levezetve a napi robotot már indulhatunk is ki a szabadba.

Lehet, hogy a kollégák eleinte furcsán fognak ránk nézni, de egyre népszerűbb a mozgás és az egészséges életmód, és hátha új trendet alakítunk ki munkatársaink körében. A főnökök is jobban szeretik a sportos beosztottakat, lévén kitartóbbak, terhelhetőbbek. Sőt a reggeli átmozgatás után felpörögve, frissebben végezhetjük a munkát. Ha délutánra tartogatjuk a futásunkat, akkor az fog motiválni minket, hogy munkánk végeztével futhatunk is ki az ajtón.

A mozgáson kívül még miért is éri meg? Odafelé menet megtervezhetjük az értekezletet, átgondolhatjuk a tennivalókat, rendezhetünk magunkban vitákat, felkészülhetünk egy beszélgetésre… Vagy csak egyszerűen futunk, és élvezzük a pillanatot. Talán ilyenkor gyorsabban haladunk, hogy minél előbb beérjünk. Visszafelé kiszellőztethetjük a fejünket, levezethetjük a stresszt, átgondolhatjuk az otthoni teendőket. Vagy csak egyszerűen az egész napos monitorbámulás, pörgés és hangzavar után kikapcsolva az agyunkat szemlélhetjük a kék eget, a tájat, a városi forgatagot. Otthon pedig feltöltődve foglalkozhatunk a családdal, a gyerekekkel.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik