Futófesztivál vár Szolnokon

Vágólapra másolva!
2019.08.25. 14:44
Az esemény 2013-as indulása óta hatodik alkalommal teljesíthető a mindössze öt kilométeres táv idén szeptember 14-én. Bárki nevezhet, s a lényeg, hogy mindenki színes élményekkel gazdagodjon.

Hazánkban már hatodik éve futhatnak a színkavalkádban az érdeklődők, a legutóbbi eseményen a látogatókkal együtt közel kilencezren vettek részt az egyedülálló fesztiválon. A szervezők idén is arra törekednek, hogy felhívják a figyelmet, a mozgás több mint sport: kikapcsolódás és szórakozás, amely összehozza a barátokat és a családot.


 

 

„Hét éve találkoztam először az élményfutással, aminek rögtön megtetszett a felszabadult hangulata, s hogy sok fiatalt vonz és késztet mozgásra. Mivel ez nem verseny, nincs a versenykörülményekből fakadó megfelelési kényszer, legtöbben buliként fogják fel a futást. A sikerességet jól bizonyítja, hogy évente világszerte több mint hétmillióan húzzák fel a futócipőt, és vetik bele magukat az egynapos színes fesztiválba” – emelte ki Halmai Richárd, a The Color Run magyarországi projektigazgatója.


A rendezvényen egész nap dj szolgáltatja a zenés fesztiválhangulatot, s a programok mellett sportsziget is várja a látogatókat. Jelenleg a The Color Run a világ legnagyobb öt kilométeres futófesztiválja, amelyen az elmúlt években hazánkban ismert személyek is részt vettek: dr. Zacher Gábor, Kótai Mihály, Rubint Réka, Gajdos Tamás, Lipcsei Betta, Mischinger „Vestator” Péter vagy éppen Huszti Kata.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik