BLOGRA FUTOTTUNK A türelem boldog futót terem!

Szalay HédiSzalay Hédi
Vágólapra másolva!
2020.01.02. 10:27
Csalhatatlan jele van annak, hogy ránk köszöntött az új év: a rutinos futók január elsején is edzettek, s azok is kimerészkedtek az aszfaltra, terepre, akik megfogadták, életmódot váltanak.

Hogy a futást tekintve is teljes nyugalommal várjam a 2020-as évet, megleptem magam egy új futócipővel. Egyébként is aktuálissá vált, mert a Sauconym elhasználódott, elkezdett benne fájni a talpam, ráadásul nálam egyértelmű jele a cipőváltás eljövetelének, hogy fájt a csípőm futás után. A választásom a Nike Air Zoom Vomero 14-re esett, amit színházba menet, vagyis nem éppen sportcipővásárláshoz öltözve sikerült megvennem. Már a kinézete miatt is rögtön belezúgtam, és amikor belebújtam, tudtam, nem keresgélek tovább – nekem ő kell.

Az év első napján felavattam, rendkívül kényelmes, jólesett benne futni, sőt már nem fáj sem a talpam, sem a csípőm. Remélem, egész évben hű társam lesz, és együtt gyűjtjük a kilométereket!

Január elsején, olvasgatva a futós bejegyzéseket, mosolyogva állapítottam meg, hogy a futók többsége csak mértékkel rúg ki a hámból, óvatosan bulizik december 31-én, ugyanis másnap a legtöbben felhúzzák a nyúlcipőt, s futással kezdik az új évet. Ahogy a mondás tartja, amit az év első napján csinálsz, azt fogod egész évben csinálni. Mivel mi futni, sportolni akarunk, mi sem természetesebb, hogy reggel ugyanúgy felkelünk időben, mint máskor, és nekiindulunk.

Ezúton kívánok boldog futóévet mindenkinek! Fussatok, sportoljatok! Ne kössetek kompromisszumot, hogy erre nincs idő vagy energia, hiszen ezt magunkért tesszük, ezáltal a környezetünkért is. Meghálálja a testünk, az agyunk, kihat mindenre, úgyhogy ennek kell lenni a fő csapásnak.

Ettől jobb fejek leszünk a gyerekeinkkel, a családdal, jobban megy a munka s minden más – hajrá 2020-ban is!

Olvasgatva a bejegyzéseket, elég sokan évértékelőket osztottak meg, ezek közül is szemezgettem néhányat.

 

UTRAKELEK.WEBNODE.HU (blog)


Hernádi László 2019-re három szalagot tervezett begyűjteni, és sikerült túlteljesítenie a tervet: négy szalaggal büszkélkedhet! Rengeteget futott, összesen 4560 kilométert, ami fantasztikus teljesítmény!

 

CÉLFUTÓ BLOG (Facebook)


Peterdi-Farkas Éva benevezett egy tizenkét órás versenyre, amelyen eredetileg száz kilométert tervezett teljesíteni.
A körülmények rendkívül extrémek voltak, iszonyú hideg volt, és ő indult egyedül a nők között.

Mindezek ellenére nem adta fel, még ha nehezen is, de kitartott, és csaknem 85 kilométert sikerült lefutnia.

 

RUNBABYRUN.BLOG.HU


Vincze Zsófi rég nem írt bejegyzést a blogjában, de most összeszedte, mit adott neki a 2019-es év. Voltak sikerélmények, mint ahogy nehézségek is, lényeges változás a (sport)életében, hogy edző lett, és már nem a saját teljesítménye, hanem a tanítványoké a fontosabb. Ez is fontos szerepet kap 2020-ban.

 

MINDSETPSZICHOLOGIA.HU


Székely Andrea elemzésében összefoglalja, miért is jó a határainkat feszegetni, miért jó a természetben sportolni. Élvezettel olvastam, mert olyan érthetően, egyszerűen és logikusan írj az ok-okozati összefüggésekről.

 

FUTOLEPES.COM


Őry István a bejegyzésében azt ecseteli, hogy egy futónál mennyire fontos tulajdonság a türelem. Teljesen egyetértek vele, az elmúlt évben nekem is volt szerencsém gyakorolni épp eleget, és mint tudjuk, a türelem boldog futót terem!

 


MIRŐL ÍR A FUTÓBOLOND?


Érezzük jól magunkat a bőrünkben


KREMLICZA LEVENTE

 


 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik