Blogra futottunk – Yours Truly: banánfirkák, sütik és Scooter!

Vágólapra másolva!
2023.03.02. 09:14
Négyszer 2800 méter: blogszörfösünk a betegsége után kicsivel több mint tizenegy kilométert vállalt a Dunakeszin rendezett Yours Truly távjaiból (25 és 50 kilométer), egyúttal ráérzett, mennyire klassz ez a közösségi kihívás.

A héten szabadon futkoshattam, nem volt még edzéstervem a betegség után, így aztán vasárnap adta magát, hogy részt vegyek Dunakeszin a Yours Truly kihívásán. Természetesen nem a 25 és 50 kilométeres távot céloztam meg, csupán három-négy karikát terveztem lefutni a 2.8 kilométeres körből. Bitliszbá' (Bakos Gábor) minden alkalommal szívét-lelkét beleteszi a szervezésbe csapatával, úgyhogy náluk jó közösségben, családias hangulatban futhatnak egy jót a részvevők. A rajt előtt nagyjából tizenöt perccel értem a helyszínre, ezt éppen elég volt ahhoz, hogy ráhangoljam magam a távra, kicsit dideregtem a többiekkel, aztán indultunk is. Az első kör hamar lement, a második elején eldöntöttem, hogy négyet biztos lefutok, amikor is a hetek óta állandósult csípőfájdalom mellé bejelzett a bal vádlim is. Valószínűleg a kettő összefügg egymással, nyilván nem úgy futok a deréktáji gond miatt, mint ahogy kellene. Határozottan felszólítottam magam, hogy ne foglalkozzak a problémákkal, végre futhatok, ez a lényeg. Azonban a harmadik körben kezdett nagyon lehúzni a fájdalom, és elkezdtem győzködni magam, elég lesz nekem a három kör, minek erőlködjek.

Persze tudtam, hogy utólag gagyinak érzem magam, ha megalkuszom, ezért úgy döntöttem, itt az ideje a motivációs zenének, ezért beraktam a fülesem, és a jó öreg Scootert hívtam segítségül.

Felnyomtam a hangerőt, hadd szóljon, és éreztem, megteszi hatását: elkezdtem gyorsítani, majd az emelkedőn előzgettem is. Már nem volt kérdés a negyedik kör, szépen futottam, egész jó tempót tudtam menni, és úgy éreztem, a fájdalom is múlik, „csak” a vádlimra kellett figyelni. Ha lett volna még időm, talán az ötödik kör is összejön, na de ne legyek telhetetlen, ez így pont jó és elég volt. Nagyon szeretem ezeket a helyi versenyeket, nincs tömeg, jól megközelíthető, szuper a hangulat, jó a szervezés, kedves, vicces motiváló feliratok fogadnak minket az aszfalton 🙂
Korábban az egyik futótársnak már drukkoltam itt, de én még nem vettem részt a Yours Truly kihíváson, az idei volt az első, és egész biztosan nem az utolsó!

ULTRAKELEK.WEBNODE.HU

A szerző a bejegyzés első részében a síeléssel kapcsolatos élményeit osztja meg az olvasókkal, remek fotókon láthatjuk, mennyire szeles, hideg idő volt, megnehezítve a lejutást.

GoPro-kamerás felvételt is készített, a végén úgy tűnik, hogy hatalmas perecelést rögzített, de mint kiderült, a kamera próbált megszökni.

Természetesen a futóbeszámoló sem maradhat el, ezúttal is hosszú távon edzettek egy jót!

21097KK.WORDPRESS.COM

Koffein Kapitány megkezdte az alapozást, hiszen közeleg a versenyszezon, továbbá útjára indította hírlevelét (A nyári futás hangja), ennek első számát lehet olvasni a bejegyzésben megadott linken.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik