Mr. Olympia: Bátrabban, magyar srácok!

Bódi CsabaBódi Csaba
Vágólapra másolva!
2019.10.28. 18:54
Pályafutásának legjobb évén jutott túl Brandon Curry. Az idei Mr. Olympia és az Arnold Classic egyesült államokbeli győztese Egerben arról is beszélt, milyen a magyar testépítők önbizalma.

Rosszabbul nézett ki, mint amilyennek elsőre tűnt. Csak egy duzzanat keletkezett a fejemen és néhány karcolással megúsztam, nem történt semmi komoly – felelte a testépítők legrangosabb versenyét tizenötödikként megnyerő Brandon Curry, amikor az iránt érdeklődtünk, maradt-e hatása nyári, kissé horrorisztikus sérülésének, amely tricepszgyakorlat közben érte.

– Gyakran tesz eleget ilyen jellegű meghívásoknak?
– Régebben csak néha került sor hasonlóra, amióta azonban megnyertem a Mr. Olympiát, egyre több helyre hívnak, vagyis sűrűbben veszek részt ilyen jellegű eseményen.

– Mit kérdeznek legtöbben, mire legkíváncsibbak az emberek?
Azt, hogy milyen érzést töltött el, amikor meghallottam győztesként a nevem a Mr. Olympia eredményhirdetésekor. A válasz pedig az, hogy nagyszerű, semmi máshoz nem hasonlítható érzést, óriási élményt jelentett.


A nyugodt erő


Brandon Curryt négy gyermekének édesanyja is elkísérte Magyarországra, ahol már nem először jár. A sztár párja elmondta, végtelenül nyugodt férjét életében csak egyszer hallotta kiabálni, pedig már gimnazistakoruk óta együtt vannak. Egy reklámfilm forgatásánál kérte a rendező, hogy emelje fel a hangját, amit előzetesen három napig gyakorolt – a gyerekek nagy megrökönyödésére.


– Mennyit edz naponta?
Nem többet, mint kilencven percet.

– A teremavató ünnepségen a házigazdák nemrég betöltött 37. éve alkalmából tortával köszöntötték. Jelez-e már a szervezete, vagy még van önben plusz, tud hová fejlődni?
Úgy érzem, még két-három évig képes lehetek fejlődni, de az is igaz, hogy valószínűleg most vagyok a csúcson. Lehet, hogy nem fogok olyan sokáig versenyezni, mint Dexter Jackson, aki 50 évesen is ott mozog topon, viszont arra törekszem, hogy amíg lehet és jól bírom, addig elérjem a legtöbbet. Nem számítok öregnek, csinálom tovább.

– Testépítőként ki gyakorolta önre a legnagyobb hatást?
Két nyolcszoros Mr. Olympia győztes, Lee Haney és Ronnie Coleman. Egyfelől tetszett, ahogy a magazinok képein láttam őket, másfelől amikor megismertem mindkettejüket, sok pozitív érzést kaptam tőlük, ami a személyiségükből fakadt.

Egerben járt az új Mr. Olympia – fotók: Lénárt Márton

– Ebben az évben elhódította a Mr. Olympia címet és Arnold Classic győztese is egyben. Mi kínálja a következő kihívást?
A címvédés mindkét versenyen.

– Mit tanácsol azoknak, akik az önhöz hasonló magasságba akarnak jutni?
Az első, hogy az ember legyen őszinte önmagával, továbbá ismerje fel saját gyengéit és erősségeit. Ha ezek megvannak, akkor azt kell eldönteni, szükséges-e külső, szakmai segítség vagy pedig képes az ember magára figyelni és fegyelmezetten élni, edzeni.

Minden nagy dolog eléréséhez időre van szükség, ami nem spórolható meg. Ezen időszak alatt sikerek és kudarcok egyaránt bekövetkeznek. Ám ez ezzel jár, és nem szabad, hogy elriassza az embert.

– A magyar testépítők közül kit ismer leginkább?
Sok magyar testépítőt ismerek és követek az Instagramon. Akadnak nagyon jó versenyzők, ám úgy érzem, hogy félnek magukat megméretni a nemzetközi porondon, nem lépnek ki a komfortzónájukból. Név szerint említhetem Molnárt Péter, akit láttam a Super Bodyn. Róla azt mondhatom, ha komolyabb versenyek felé tekintene és próbára tenné magát, akkor sikeres lenne. Egyébként szerte a világban tapasztalni hasonlót, vagyis hogy a bátorság, a nagyobb önbizalom sokakból hiányzik.

– Négy gyermeke közül bármelyiket is tereli majd a testépítés irányába?
Az a fontos, hogy olyat csináljanak, amit szeretnek. Ha valamelyikük úgy dönt, hogy testépítő lesz, akkor támogatom ebben, de ha nem, az sem gond.


Kétszáz gépen lehet erősödni az egri teremben


A Cutler Fitness by Allure nevű egri konditerem gépparkját Kathi Béla, a magyar testépítés, erőemelés és erősember-sport egyik legsikeresebb és legnépszerűbb alakja válogatta össze. Több mint 1500 négyzetméteren található 200 olyan testedző szerkezet, amelyek a világ élvonalába tartoznak. Kardió tekintetében is XXI. századi lehetőségeket kínálnak az érintő képernyős és multimédiás gépekkel. Külön női részleget is építettek, továbbá funkcionális és küzdősportterem is bővíti a szolgáltatásokat. Egy eredeti oktagon (MMA-ketrec) pedig lehetőséget nyújt arra, hogy ezen a fronton is kipróbálják magukat az arra vágyók.

 

Kathi Béla (mikrofonnal) is ott volt a teremavatón – fotók: Lénárt Márton


CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik