BL: Ronaldo nem aggódik a gólrekord miatt, csak sokat gondol rá

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.10.22. 23:05
null
Cristiano Ronaldo túl a 70. BL-gólon is (Fotó: Action Images)
A Real Madrid megtörte a Liverpool elleni átkát, először talált be és először győzte le az angol csapatot, méghozzá idegenben. Cristiano Ronaldo megszerezte 70. BL-találatát, míg Karim Benzema kétszer ért labdába a Pool büntetőterületén belül az első félidőben, s mindkettő megmozdulásával gólt szerzett. Nézzük, hogyan látták a mérkőzést a főszereplők!

„Nagyon boldog vagyok a gólom miatt, de még inkább azért, mert sikerült elvinnünk a három pontot. Nem ment nekem itt korábban, ezért mondtam, hogy ez nehéz mérkőzés lesz számomra. Nos, nagyszerű érzés győzni itt! Nem aggódom a gólrekordom miatt, mivel nagyon közel állok hozzá; most egyszerűen csak nagyon boldog vagyok, mert jó munkát végeztünk ma este, fejlődtünk a korábbiakhoz képest. Egy este biztosan megdöntöm a csúcsot, ha nem ma, akkor holnap, de Lionel Messi is közel áll ehhez. Jelenleg 75 százalék esélyünk van a továbbjutásra, és ez az első számú célunk, aztán pedig megnyernénk a BL-t, ahogyan az előző szezonban is tettük. Pozitívan állunk a dolgokhoz, remélem, sikerül a címvédés" – így a mérkőzés első találatát jegyző Cristiano Ronaldo.

A portugál klasszis szerezte az első realos gólt a Liverpool otthonában, ott, ahol ő maga sem talált még be korábban.

„Ez volt az első gólom az Anfielden, büszke vagyok erre a találatra, akárcsak a sikerre. Elképesztő. Tudtuk, hogy nem könnyű itt pályára lépni, mert odahaza fantasztikus a Liverpool, különösen az első negyvenöt percben, de megérdemeltük a győzelmet."

„Pocsékul védekeztünk egy vagy két gólnál is, de nem korholok ezért senkit, mert a mérkőzés elején hajtottunk a gólszerzésért. Kielemezzük a történteket, és tanulnunk kell abból, ahogyan elvert minket egy igazi topcsapat. Az első huszonkét percben kitűnően futballoztunk, ám az első góllal megmutatta a Real, hogy mire is képes. A második félidőben saját büszkeségünk volt a tét, és nem vallottunk szégyent, nem álltak le játékosaim, a védekezési hibákat tudom csak számon kérni tőlük, a második és a harmadik gól ugyanis pontrúgások után esett. A Real gyors, technikás, látszik, miért is éppen ő a bajnok" – így a Liverpool menedzsere, Brendan Rodgers, aki a sajtótájékoztatón szót ejtett Mario Balotelli szünetben megejtett mezcseréjéről és lecseréléséről.is, jelezve, nem tudja elfogadni olasz csatára viselkedését.

Az elmúlt idényben egyébként Mamadou Sakho és Philippe Coutinho cserélt mezt a Chelsea elleni rangadó félidejében a Samuel Eto'o, Oscar kettőssel.

Rodgers kollégája, Carlo Ancelotti ellenben nem szomorkodott, nem is volt oka rá.

„Azt hiszem, ebben az idényben most futballoztunk a legjobban. Az első félidőben fantasztikusan ment, teljesen mi irányítottuk a mérkőzést. Nincs mit mondanom játékosaimnak, igazán jól játszottak. Szerencsésnek vallhatom magam, hogy ilyen labdarúgóim vannak. Az első húsz percben remekül védekeztünk, a Liverpool intenzíven támadott ekkor, aztán mégis minden eldőlt a szünetig. Nem gondoltam a félidőben az isztambuli Pool-fordításra, de tudom, a futballban bármi megtörténhet."

BAJNOKOK LIGÁJA
B-CSOPORT, 3. FORDULÓ

Liverpool–Real Madrid 0–3 (C. Ronaldo 23., Benzema 30., 41.)
Ludogorec–FC Basel 1–0 (J. Minev 92.)

AZ ÁLLÁS
1. Real Madrid 3 3 0 0 10–2 +8 9
2. Ludogorec 3 1 0 2 3–4 –1 3
3. Liverpool 3 1 0 2 2–5 –3 3
4. Basel 3 1 0 2 2–6 –4 3

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik