BL: Balotellit azért hívták le, mert mezt cserélt?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.10.22. 22:08
null
Mezcsere előtti megbeszélés (Fotó: Action Images)
A szezonban eddig jobbára csak szenvedő Mario Balotelli a Liverpool–Real Madrid BL-mérkőzésen a szünetben jutott a lecserélés sorsára – elképzelhető, hogy ebben mezcseréje is benne volt. Brendan Rodgers, a Pool menedzsere a meccs után jelezte: szakmai döntés eredménye volt Balotelli lehívása, ám a csatár akciója így is elfogadhatatlan.

Balotelli a játékoskijáróban cserélt mezt Pepével, amivel a BBC-nek kommentáló Phil Neville nemtetszését is kivívta. A BBC arra is céloz, hogy a mezcsere hozzájárulhatott Brendan Rodgers döntéséhez – a második félidőre már Adam Lallana futott ki a pályára.

„Van néhány dolog, amit egyszerűen nem tehetsz meg a futballpályán, amikor 3–0-ra égsz a Bajnokok Ligájában. Például nem cserélsz mezt a kamerák előtt" – mondta Phil Neville az esetről.

Mindenesetre az is tény, hogy Balotelli játéka önmagában is indokolta a cserét: az olasz válogatott csatár lövés nélkül, mindössze egy sikeres cselezési kísérlettel és huszonhárom labdaérintéssel hozta le az első félidőt.

Brendan Rodgers, a Liverpool menedzsere a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón jelezte, nem volt elragadtatva Balotelli akciójától. Hozzátette: a sajtótájékoztatón hallott csak a mezcseréről, tehát nem ez váltotta ki a Balotelli–Lallana váltást.

„Most hallok csak az esetről, de ez olyasvalami, amit nem szeretnék látni. Ilyennek nem lenne szabad megtörténnie itt. Az előző szezonban volt már egy játékosunk, aki ugyanezt tette, azt az ügyet elintéztem, és most is ugyanezt teszem”– mondta.

„Ezt nem tudom helyeselni és elfogadni. Ha mezt akarsz cserélni, akkor a mérkőzés végén cserélj mezt. Csütörtökön foglalkozom az esettel” – tette hozzá.

A Rodgers említette eset az előző idényben Mamadou Sakhóé volt, aki Samuel Eto'óval cserélt mezt a Chelsea–Liverpool mérkőzés szünetében.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik