Későn hajrázott a Real Madrid! A Dortmund a fináléban

Vágólapra másolva!
2013.04.30. 20:20
null
Nem kímélték magukat a felek, egymást pedig különösen nem (Fotók: Reuters)
A labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjének visszavágóján a spanyol Real Madrid a 4–1-re elveszített első mérkőzés után fogadta a német Borussia Dortmundot. A madridiak az első félidőben négy nagy helyzetet is kihagytak, miközben a németek is könnyelműen bántak ziccereikkel. A hajrában a csereember Karim Benzema, majd Sergio Ramos is betalált, mindez azonban kevés volt a továbbjutáshoz a Realnak. Érik a német házi döntő a Bajnokok Ligájában: a Dortmund már ott a fináléban, és fél lábbal a Barcelonába négygólos előnnyel érkező Bayern München is.

ONLINE KÖZVETÍTÉS A MÉRKŐZÉSRŐL!

Alaposan elverte egy hete a Bajnokok Ligája-elődöntő első felvonásán a Borussia Dortmund a Real Madridot, Robert Lewandowski mesternégyesével végképpen beírta magát korunk nagy csatárai közé. José Mourinho pedig sokak szerint éppen egy BL-kudarccal (kudarc = nem arany) írja ki magát végleg a realosok szívéből, hiszen a bajnoki címvédésre már csak az aritmetika elvei szerint van esélye a királyi gárdának. Ezért is beszéltek a madridi klub vezetői az „évtized mérkőzéséről” a visszavágó előtt, amelyre természetesen felépült Cristiano Ronaldo is. Mourinho a tét miatt nem bújt ki a bőréből (flegmázott néhányat a mérkőzés előtt) és a megszokott taktikai keretből: a középpályán Xabi Alonso mellett Luka Modricnak szavazott bizalmat, Pepét maga mellé ültette, míg az egy szem támadó Gonzalo Higuaín lett.

A dortmundiak nyugodtan készülődtek a múlt heti sokkos (kiderült, hogy Mario Götze a Bayern Münchenhez távozik a nyáron, bennfentesek szerint Lewandowskival egyetemben), majd euforikus pillanatok után, és a sztárok zöme itt is kihagyta a hétvégi bajnokit – és szintén természetesen felépül Lukasz Piszczek, akiért a hírek szerint már évek óta érdeklődik a Real.

A Dortmund-fanatikusok mindenesetre sejtettek valamit, mert több mint tízezren utaztak el a spanyol fővárosba Jürgen Kloppékkal. Aztán a 4. percben nem győzték áldani Roman Weidenfeller nevét, aki kispárgázta Higuaín közeli lövését: Modric férfias labdaszerzése után Mesut Özil passzolt zseniálisan egy zsebkendőnyi területen, a helyzetet egy századmásodperc alatt felmérve, az argentin azonban képes volt gólra nem váltani az óriási ziccert. Négy perc múlva már Ronaldo vezethette le egy jobbegyenessel a levegőn feszültségét, amely azért kelt a lelkében, mert jobbal tíz méterről csúnyán a kapu fölé lőtt.

Ronaldo méltatlankodik, pedig két ziccert hagyott ki az első 15 percben
Ronaldo méltatlankodik, pedig két ziccert hagyott ki az első 15 percben

Csodálatosan izgalmasra sikeredett egyébként az első negyedóra, amelyben előbb Lewandowski, majd Ronaldo hagyott ki egy kisebb, illetve nagyobb helyzetet, a lesérült Götzét Kevin Grosskreutz váltotta, majd Higuaínt a tizenhatoson belül akasztották finoman, végül Özil ügethetett a labdával a kapus felé, de elhamarkodottan a bal sarok mellé lőtt. Zokon is esett kissé, hogy a következő öt percben egyetlen gólszerzési lehetőséget sem láthattunk, miközben alábbhagyott a hazaiak lendülete, a német támadások pedig egyre veszélyesebbek lettek, de rendre fennakadtak Sergio Ramoson.

Például így
Például így

A dortmundiak borzasztóan erőszakosan futballoztak (nem sokszor repült vízszintesen, másfél méter magasan Xabi Alonso egy belépő után, most erre is láthattunk példát), a fehér mezesekből pedig az első fél órához érve látványosan fogyni kezdett a „kraft”, a nagy rohanásban legalábbis egyre több hibát követtek el. A hazai közönség a félidő vége felé főként Howard Webbel foglalkozott, egyrészt azért, mert az angol játékvezető engedte az időhúzást Weidenfellernek, másrészt megállította a kapura törő Özilt, lesre hivatkozva.

JÖTTEK-MENTEK
A Real Madridtól a Borussia Dortmundhoz:
2012, Nuri Sahin, 1 000 000 euró, kölcsönbe
2003, Flávio Conceicao, k.
A Borussia Dortmundtól a Real Madridhoz:
2007, Christoph Metzelder

A félidőben egyik mester sem változtatott, bár Karim Benzema elindult melegíteni – és a vendégkapu előtt tornázgatva testközelből láthatta, amint Lewandowski elhibázott egy ziccert: az ötös jobb sarkáról a lécre bombázott. Az 57. percben cserélt is Mourinho, Higuaínt és Fábio Coentraót Benzema, illetve Kaká váltotta, miközben állandósult a Real-nyomás, de nem a dortmundi kapun, inkább csak a dortmundi tizenhatoson.

Természetesen a feszültség sem csökkent, Ramos és Alonso együttes erővel próbált meg kézi erővel kisebb változtatásokat eszközölni Lewandowski arcán, aminek a lengyel érthető módon nem örült, majd Marco Reus remek elfutása és passza után Ilkay Gündogan zárhatta volna le a párharc érdemi részét, de öt méterről leadott lövését Diego López egy elképesztő vetődéssel hárítani tudta. Miközben az egyre fáradtabb és idegesebb Alonsót Sami Khedira váltotta, összekapta magát a Real, de Ronaldo harmadik helyzetét is kihagyta, társai lövései pedig csak a statisztikát gazdagították, nem a szurkolói élményeket.

Érezni lehetett, hogy ha ezeket a perceket túléli a Dortmund, el is dől a mérkőzés – ha Lewandowski nem lövi harmadik helyzetét az elécsúszó Michael Essienbe, a hajrá előtt megtörténhetett volna mindez. Karim Benzema ellenben nem hibázott, a 83. percben vezetéshez juttatta a Realt, majd adott egy gólpasszt Sergio Ramosnak, de mindez kevés volt a továbbjutás kiharcolásához.

Ramos és Benzema visszahozta a reményt a Realnak
Ramos és Benzema visszahozta a reményt a Realnak

Mindkét csapat több ziccert elpuskázott, túl későn talált a kapuba a Real, a legvégét már kivédekezte a vendégvédelem. Összességében megérdemelten jutott tovább a Dortmund: érik, nagyon érik a német házidöntő a Bajnokok Ligájában.

Nem jött össze a madridi csoda – ezek után maga lenne a csoda, ha folytatódna a Real Mourinho-érája...

ONLINE KÖZVETÍTÉS A MÉRKŐZÉSRŐL!

BAJNOKOK LIGÁJA
ELŐDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ


REAL MADRID–BORUSSIA DORTMUND 2
–0
Madrid, Santiago Bernabéu, 79 429 néző. Vezette: Webb (angol)
REAL MADRID: Diego López – Essien, Varane, S. Ramos, F. Coentrao (Kaká, 57.) – Xabi Alonso (Khedira, 67.), Modric – Di María, Özil, C. Ronaldo – Higuaín (Benzema, 57.). Vezetőedző: José Mourinho
A kispadon:
Casillas (k.), Raul Albiol, Pepe, Morata
DORTMUND:
Weidenfeller – Piszczek, Szubotics, Hummels, Schmelzer – S. Bender (F. Santana, 90.), Gündogan – Blaszczykowski, Götze (Grosskreutz, 13.), Reus – Lewandowski (Kehl, 87.). Vezetőedző: Jürgen Klopp
A kispadon: Langerak (k.), Leitner, Sahin, Schieber
Gólszerző: Benzema (83.), S. Ramos (88.)

Továbbjutott: a Borussia Dortmund, 4–3-as összesítéssel

A BL-döntős köszönte meg szurkolóinak a bíztatást
A BL-döntős köszönte meg szurkolóinak a bíztatást
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik