Nikolics Nemanja: Gyerekfejjel nem is álmodtam a BL-ről

Vágólapra másolva!
2016.09.14. 13:27
null
Nikolics a hét végi bajnokin szabadrúgásból volt eredményes (Fotó: Facebook Legia Warszawa)
Kellően ráhangolódott a BL-csoportkörre Nikolics Nemanja. A támadó a klubszezonban eddig 14 tétmeccsen lépett pályára és kilencszer volt eredményes. Saját bevallása szerint gyerekként álmodni sem mert a BL-ről, most pedig abban az évben mutathatja meg magát, amikor Eb-n is szerepelt. A válogatott csatárra és a Legiára szerda este a Dortmund elleni hazai fellépés vár.

 

„A csúcsfutball terepe az Európa-bajnokság, a világbajnokság és a BL, oda csak a legjobb válogatottak, illetve klubok jutnak el – nyilatkozta Nikolics a Nemzeti Sportnak. – Amit Franciaországban tapasztaltam, amíg élek, nem feledem, csütörtök reggel pedig úgy ébredek majd fel, hogy a Bajnokok Ligájában is megmérettettem már. S akkor már csak az oroszországi világbajnokságra kellene kijutnunk, hogy elmondhassam magamról: amit egy magamfajta labdarúgó elérhet, azt el is értem. Mondhatnám, hogy amikor gyerekfejjel a bajnokcsapatok vetélkedését figyeltem, arról álmodtam, hogy egyszer én is pályára lépek a BL-ben – de bevallom, még csak nem is álmodtam erről.”

A gólerős támadó elmondta: Varsóban nem nagyobb a felhajtás, mint máskor. Tekintve, hogy arrafelé minden héten futballőrület van, hiszen rajonganak a Legiáért.

„A város tele van a BL-csatákat hirdető plakátokkal, no, nem mintha reklámozni kellene azokat. A telt ház a hírverés nélkül is garantálva van. Annyian kértek tőlem jegyeket, hogy egy szektort magam megtöltöttem volna… Magyarországról sokan kerestek az elmúlt időszakban, örömmel vettem, hogy odahaza is kíváncsiak a Legiára és rám. Remélem, nem hozok szégyent rájuk.”

A Dortmund után a Sporting és a Real Madrid lesz a Legia ellenfele, Nikolics az erőviszonyok ismeretében reálisan látja az esélyeket.

„Amondó vagyok, hogy nem szabad tragédiaként megélnünk, ha nem jutunk tovább. A nehezén már túl vagyunk, a csoportkörig elküzdöttük magunkat, és ha nem is ajándékként tekintünk a további meccsekre, élveznünk kell minden pillanatát. Ha megrémülünk attól, hogy hú, a Bajnokok Ligájába csöppentünk, végünk. Nincs veszítenivalónk, ezért arra kell törekednünk, hogy élményként éljük meg a meccseket. S ha merünk futballozni, még valami jó is kisülhet belőle.”

Nikolics a Dortmund ellen sem mond le a győzelemről, de a pontszerzést is megbecsülné. Eddigi pályafutása csúcsának az Izland elleni Eb-csoportmérkőzést tartja, viszont holtversenyt hirdetne, amennyiben győztes gólt szerezne a Dortmund ellen.

BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 1. FORDULÓ
C-CSOPORT
20.45: Manchester City–Mönchengladbach
E-CSOPORT

20.45: Leverkusen–CSZKA Moszkva
20.45: Tottenham–Monaco
F-CSOPORT
20.45: Real Madrid–Sporting CP (Tv: M4 Sport)
20.45: Legia Warszawa–Dortmund (Tv: Sport1)
G-CSOPORT
20.45: FC Bruges–Leicester City (Tv: Film Mánia)
20.45: FC Porto–Köbenhavn
H-CSOPORT
20.45: Lyon–Dinamo Zagreb
20.45: Juventus–Sevilla (Tv: Sport2)

KEDDI EREDMÉNYEK

A-CSOPORT
PSG (francia)–ARSENAL (angol) 1–1 (1–0)

Gólszerző: Cavani (1.), ill. A. Sánchez (77.)
FC BASEL (svájci)–LUDOGOREC (bolgár) 1–1 (0–1)
Gólszerző: Steffen (80.), ill. J. Cafú (45.)

B-CSOPORT
DINAMO KIJEV (ukrán)–NAPOLI (olasz)
1–2 (1–2)
Gólszerző: Harmas (26.), ill. Milik (36., 45+2.)
BENFICA (portugál)–BESIKTAS (török) 1–1 (1–0)

Gólszerző: Cervi (12.), ill. Talisca (93.)

C-CSOPORT
FC BARCELONA (spanyol)–CELTIC (skót) 7–0 (2–0)
Gólszerző:
Messi (3., 27., 60.), Neymar (50.), Iniesta (59.), L. Suárez (75., 88.)
MANCHESTER CITY (angol)–BORUSSIA MÖNCHENGLADBACH (német)

ELHALASZTVA, AZ ÚJ IDŐPONT SZEPTEMBER 14., SZERDA, 20.45.

D-CSOPORT
BAYERN MÜNCHEN (német)–FK ROSZTOV (orosz
) 5–0 (2–0)
Gólszerző: Lewandowski (28. – 11-esből), Th. Müller (45+2.), Kimmich (53., 60.), Bernat (90.)
PSV (holland)–ATLÉTICO MADRID (spanyol) 0–1 (0–1)

Gólszerző: Saúl (43.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik