nemzetisport.hu 2019.05.31 13:58 Frissítve: 2019.05.31 14:05

Lépésenként, hebehurgyán, euróhegyekből? Így épült fel a Tottenham és a Pool

Hamarosan összecsap egymással a tavasz egyik legjobban várt mérkőzésén a Tottenham és a Liverpool, ideje megnéznünk, hogyan épült fel a két csapat átigazolási szempontból.

Davinson Sánchezért rekordösszeget fizetett a Tottenham (Fotó: AFP)

 

Átigazolási, játékospolitikai szempontokból véve kicsit hasonló és nagyon különböző utakon jutott el a BL-döntőbe a Tottenham és a Liverpool, érdemes talán bővebben foglalkozni azzal, hogyan épült fel e két csapat.

MENNYI AZ ANNYI?

A Tottenham az elmúlt öt esztendőben 325 millió euróért vásárolt játékosokat, miközben eladásból 293 millió euró ütötte a markát, markánsan látszik tehát, hogy a modern futball mércéjével mérve eurócentekből épült fel a BL-finalista csapat, a legnagyobb tétel inkább az aláírási és ügynökpénzek csinos ki halmaza lehetett évről évre. A csapat történelmének tíz legdrágább labdarúgója közé a 2014 óta érkezők közül Davinson Sánchez (1. hely), Moussa Sissoko (2.), Szon Hung Min (3.), Lucas Moura (4.), Serge Aurier (5.) és Vincent Janssen (7.) fér be, és ők utóbbi kivételével mindannyian jó vételnek számítanak. Igaz, Janssen még csak 24 éves, úgyhogy ne írjuk le azért végleg a holland középcsatárt, bár ebben az idényben csak néhány percnyi lehetőséget kapott.

 
A DNS-ében van a kapusposzt: Alisson Becker
Crouch, Keane, Clemence – a Liverpool és a Tottenham közös múltja
Már most készüljünk lelkileg a BL-döntő hosszabbítására?
Megkérdezik tőlük, normálisak-e – találtunk két Tottenham-szurkolót
Angol megszállás előtt – csendes készülődés Madridban

A Liverpool 2014 nyara óta 713 millió eurót költött, az ennek megfelelő nagyságrendű mellékes költségekkel, miközben az átigazolási piacon tisztes, de „csak” 508 millió eurós bevételre tett szert. A klubtörténelmi Top 10-be itt Virgil van Dijk (1.), Alisson (2.), Naby Keita (3.), Christian Benteke (4.), Fabinho (5.), Mohamed Szalah (6.), Sadio Mané (7.), Roberto Firmino (8.), Alex Oxlade-Chamberlain (9.) és Adam Lallana (10.) fért oda. A kakukktojás itt az őserő Benteke, őt 46.5 millióért vették, lőtt a Pool színeiben 42 mérkőzésen tíz gólt, majd gyorsan eladták a Crystral Palace-nak 31.2 millióért, hogy mentsék, ami menthető.

Ó, AZ A TAVALYI NYÁR

Akár hiszik, akár nem, a Tottenham tavaly nyáron egyetlen játékost sem igazolt, ez Premier League-rekord, csak visszatért kölcsönből Josh Onomah és Cameron Carter-Vickers, valamint felkerült a tartalékból Oliver Skipp – előbbi két játékos aztán szinte azonnal újra elkerült kölcsönbe, a középső védő és szűrő Skipp nyolc bajnokin szerepelt, összesen 216 percet. A télen távozott aztán Kínába pármillió euróért Mousa Dembélé, Georges-Kevin N'Koudout pedig kölcsönadták Monacóba. Mauricio Pochettino megtartotta a nyáron Jensent, N'Koudout, Sissokót, Danny Rose-t és Fernando Llorentét is, azt, hogy senkit sem vettek, a menedzser hősies tettnek minősítette, és annak örült a legjobban, hogy sikerült együtt tartani a keretét. A következményeket láthatjuk...

A Liverpool bezzeg belecsapott a jóba: a gazdag klubokat korábban előszeretettel ekéző Klopp 182.2 millió eurót költött az Alisson, Naby Keita, Fabinho, Xherdan Shaqiri sorra, miközben elengedte Danny Wardot, Ragnar Klavant, Loris Kariust, Emre Cant és Danny Ingset is. Ezért is mondta Pochettino a döntő előtt, hogy a Liverpool a BL-arany esélyese, mert sokkal több pénzt költött játékosokra, Klopp szerint pedig ha szétnéz az ember a Tottenham új stadionjában, akkor látja, hol az erősítésekre szánt pénz...

HARRY KANE ÉS AZ ARSENAL
A Tottenham kiválósága, Harry Kane a Spursnél nevelkedett, legalábbis utánpótláskorában itt töltötte a legtöbb évet. Előtte azonban London más klubjaiban is futballozott, a 2001–2002-es idényben például az ősi rivális Arsenal akadémiáján pallérozódott.

SAJÁT NEVELÉS?

Még mielőtt afféle szegény emberek csapatának tartaná valaki a Tottenhamet: az Ajax otthonában pályára lépő csapatból Hugo Lloris 12.6, Kieran Trippier 4.9, Toby Alderweireld 16, Jan Vertonghen 12.5, Danny Rose 1, Moussa Sissoko 35, Victor Wanyama 14.4, Dele Alli 6.63, Christian Eriksen 13.5, Erik Lamela és Szon 30-30, Lucas Moura 28.4, Ben Davies 12.65, Fernando Llorente 15.1 millió euróért érkezett. Sok mindennek elmondható tehát a csapat, csak éppen szegénylegények egyletének nem – a Liverpool Barcelona elleni csapatából Trent Alexander-Arnold ellenben abszolúte saját nevelés. 2010 óta a Tottenhamhez olyan játékosok kerültek fel a saját utánpótlásból, mint Harry Kane, Alex Pritchard, Kevin Stewart, Nabil Bentaleb, Milos Veljkovics, Josh Onomah, Carter-Vickers, Harry Winks, Kyle Walker-Peters és Skipp, a Liverpool saját termése Jon Flanagan, Jack Robinson, Andre Wisdom, Suso, Raheem Sterling, Adorján Krisztián, Jordon Ibe, Connor Randall, Sheyi Ojo, Ben Woodburn és Alexander-Arnold, azaz a közhelyekkel ellentétben a Pool utánpótlása nem muzsikál rosszul.

NAGY RÁFIZETÉSEK...

A már említett Janssen mellett nem lehet büszke a Tottenham Federico Fazio, Clinton N'Jie és N'Koudou megvételére sem, de ezek eltörpülnek a kiváló megfigyelőhálózatnak köszönhető bombavételek miatt: Alli a Transfermarkt szerint százmillió eurót ér és 6.63 millióért jött, Dier ötmilliós vételárát megnyolcszorozta értékével, Trippier értéke hétszeresére, Rose-é huszonötszörösére nőtt. De említsük meg Gareth Bale-t és Kylie Walkert is: előbbi 14.7 millióba került és 101-ért távozott, utóbbi 5.9-ért jött, 52.7 millióért ment. A Poolnál Mané és Firmino megkétszerezte, Szalah megháromszorozta, Robertson hatszorosára, Gomez a hétszeresére növelte az értékét (Joel Matip és James Milner ingyen érkezett), a nagyobb forgalom miatt is több fájó bukás is előfordul (a Lazar Markovics, Mario Balotelli duón ötvenmillió eurónál is többet bukott a klub, mindent összevetve), ugyanakkor csak 2014 nyara óta a Luis Suárez, Sterling, Philippe Coutinho trión 250 millió eurót fogott a klub! Ez az ötéves összbevétel jó fele.

AZ LEGFONTOSABB ÉRKEZŐK ÉS TÁVOZÓK 2014 ÓTA

Nézzük meg akkor konkrétan, hogyan épült fel az elmúlt öv ében a két csapat!

TOTTENHAM
2014–2015. Érkezett:
Ben Davies (Swansea City, 12.65 millió euró), Federico Fazio (Sevilla, 10), Dele Alli (MK Dons, 6.63), Benjamin Stambouli (Montpellier, 5.9), Michel Vorm (Swansea City, 5.69.), Eric Dier (Sporting CP, 5). Távozott: Gylfi Sigurdsson (Swansea City, 10), Sandro (QPR, 7.5), Jake Livermore (Hull City, 7), Kyle Naughton (Swansea City, 6.6), Michael Dawson (Hull City, 4.4), Iago Falque (Genoa, 2), Heurelho Gomes (Watford)
2015–2016. Érkezett:
Szon Hung Min (Leverkusen, 30), Toby Alderweireld (Atlético Madrid, 16), Clinton N'Jie (Lyon, 14.1), Kevin Wimmer (1. FC Köln, 6), Kieran Trippier (Burnley, 4.9). Távozott: Roberto Soldado (Villarreal, 16), Andros Townsend (Newcastle United , 15.7), Paulinho (Kuangcsou Evergrande, 14), Étienne Capoue (Watford, 8.9), Stambouli (PSG, 8.6), Vlad Chiriches (Napoli, 7.), Lewis Holtby (HSV, 6.5), Aaron Lennon (Everton, 6). Junesz Kabul (Sunderland, 4.3), Brad Friedel (visszavonult), Emmanuel Adebayor
2016–2017. Érkezett: Moussa Sissoko (Newcastle, 35), Vincent Janssen (AZ, 22.1), Vitor Wanyama (Southampton, 14.4), Georges-Kevin N'Koudou (Marseille, 11), Harry Winks (Tottenham U23). Távozott: Ryan Mason (Hull City, 15.4), Nacer Chadli (West Brom, 15.2), Alex Pritchard (Norwich City, 9.4), DeAndre Yedlin (Newcastle, 5.9), Tom Carroll (Swansea City, 5.2).
2017–2018. Érkezett: Davinson Sánchez (Ajax, 40), Lucas Moura (PSG, 28.4), Serge Aurier (PSG, 25), Fernando Llorente (Swansea City, 15.1), Juan Foyth (Estudiantes, 13), Paulo Gazzaniga (Southampton). Távozott: Kyle Walker (Manchester City, 52.7), Kevin Wimmer (Stoke City, 19.4), Nabil Bentaleb (Schalke, 19), Clinton N'Jie (Marseille, 7), Federico Fazio (Roma, 5.2)
2018–2019. Érkezett:
Oliver Skipp (Tottenham U23). Távozott: Mousa Dembélé (Kuangcsou R&F, 5.35), N'Koudou (Monaco, k.)

LIVERPOOL
2014–2015. Érkezett:
Adam Lallana (Southampton, 31), Dejan Lovren (Southampton, 25.3), Lazar Markovics (Benfica, 25), Mario Balotelli (Milan, 20), Alberto Moreno (Sevilla, 18), Divock Origi (Lille, 12.63), Emre Can (Leverkusen, 12), Rickie Lambert (Southampton, 5.5), Lawrence Vigouroux (Tottenham U21), Kevin Stewart (Tottenham). Távozott: Luis Suárez (Barcelona, 81.72), Usszama Asszaidi (al-Ahli Dubaj, 6), Daniel Agger (Bröndby, 4), Pepe Reina (Bayern München, 3), Suso (Milan, 1.3)
2015–2016. Érkezett: Christian Benteke (Aston Villa, 46.5), Roberto Firmino (Hoffenheim, 41), Nathaniel Clyne (Southampton, 17.7), Danny Ings (Burnley, 8.3), Marko Grujic c (Crvena zvezda, 7), Joe Gomez (Charlton, 4.9), James Milner (Manchester City), Bogdán Ádám (Bolton). Távozott: Raheem Sterling (Manchester City, 63.7), Fabio Borini (Sunderland, 10.7), Iago Aspas (Sevilla, 6), Rickie Lambert (West Bromwich, 4.2), Sebastián Coates (Sunderland, 2.8), Steven Gerrard (LA Galaxy), Glen Johnson (Stoke City)
2016–2017. Érkezett:
Sadio Mané (Southampton, 41.2), Georginio Wijnaldum (Newcastle, 27.5), Loris Karius (Mainz, 6.2), Ragnar Klavan (Augsburg, 5), Alexander Manninger (Augsburg), Joel Matip (Schalke). Távozott: Christian Benteke (Crystal Palace, 31.2), Jordon Ibe (Bournemouth, 18), Joe Allen (Stoke City, 15.5), Martin Skrtel (Fenerbahce, 6), Tiago Ilori (Reading, 4.3), Luis Alberto (Lazio, 4), Mario Balotelli (Nice), Kolo Touré (Celtic)
2017–2018. Érkezett:
Mohamed Szalah (AS Roma, 42.000.000), Andrew Robertson (Hull City, 9), Alex Oxlade-Chamberlain (Arsenal, 38), Virgil van Dijk (Southampton, 84.65). Távozott: Alexander Manninger (visszavonult), Kevin Stewart (Hull City, 4.5), Lucas Leiva (Lazio, 5.7), Mamadou Sakho (Crystal Palace, 28.2), Philippe Coutinho (Barcelona, 145), Divock Origi (Wolfsburg, k., 6.5)
2018–2019. Érkezett:
Naby Keita (RB Leipzig, 60), Fabinho (Monaco, 50), Xherdan Shaqiri (Stoke City, 17.4), Alisson (Roma, 62.5). Távozott: Emre Can (Juventus), Danny Ward (Leicester City, 14), Bogdán Ádám (Hibernian, k.), Danny Ings (Southampton, k.), Loris Karius (Besiktas, k.), Dominic Solanke (Bournemouth, 21.2), Lazar Markovics (Fulham), Nathaniel Clyne (Bournemouth, k.)

ÖN SZERINT MELYIK ELADOTT JÁTÉKOS FÉRNE BE MA A TOTTENHA, ILL. A LIVERPOOL KEZDŐJÉBE? ÍRJA MEG FÓRUMUNKON!

2019.06.19 11:04:03

Bajnokok Ligája nemzetisport.hu

A Ludogorec elleni kiesés esetén az Európa-ligában izlandi vagy szlovén ellenfelet kapnak a zöld-fehérek.

2019.06.18 21:52:04

Bajnokok Ligája DEÁK ZSIGMOND

NS-VÉLEMÉNY. Előbb vagy utóbb át kell tudni lépni a Ludogorec szintű csapatokon is.

2019.06.18 21:37:26

Bajnokok Ligája nemzetisport.hu

2019.06.18 16:05:27

Bajnokok Ligája nemzetisport.hu

A Vidi már bizonyította, a Ludogorec nem verhetetlen, de ettől függetlenül roppant erős, rutinos európai kupacsapat.

2019.06.18 12:40:57

Bajnokok Ligája nemzetisport.hu

A magyar bajnok otthon kezdi a bolgár csapat elleni párharcot.