BL: nyeretlen maradt a Tottenham és a PSV

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.10.24. 20:50
null
Toby Alderweireld és Luuk De Jong is összehozott egy-egy gólt (Fotó: AFP)
Négy pont nélküli csapat lépett pályára a labdarúgó Bajnokok Ligája szerdai játéknapjának első két mérkőzésén, de az A-csoportban a Bruges a Monaco (1–1), míg a B-csoportban a PSV a Tottenham ellen (2–2) csupán döntetlent ért el.

FC BRUGES–MONACO

Az A-csoportban a két pont nélkül álló csapat, az FC Bruges és a Monaco Belgiumban találkozott, és a vendégek a 31. percben Moussa Sylla találatával szereztek vezetést 0–1.


Nyolc perc múlva egyenlítettek a hazaiak, Wesley gólja végül egy pontot ért a Bruges-nek 1–1.


PSV–TOTTENHAM

A B-csoportban szintén két nyeretlen, pont nélküli csapat találkozott: a tét az volt, melyikük tartja életben továbbjutási esélyeit. A hazai PSV érdekes góllal szerzett vezetést, a 29. percben Hirving Lozano elvette a labdát az utolsó emberként totojázó Toby Alderweireldtől, aki nagy vágtával utolérte, és éppen a lövés pillanatában becsúszott, a labda pedig megpattant, és furcsa ívben a hálóba hullott 1–0.

A 39. percben Lucas Moura egyenlített, de a felvétel alapján úgy tűnt, az ő lövése is megpattant az egyik védőn 1–1.

A vendégek Harry Kane révén az 54. percben fordítottak, a válogatott csatár közelről fejelte a labdát a hálóba 1–2.

Úgy tűnt, sikerülhet az idegenbeli bravúr, azonban a 79. percben Hugo Lloris kapus durva szabálytalanság miatt piros lapot kapott.

A PSV kihasználta az emberelőnyt, és a 87. percben Luuk de Jong révén legalább egy pontot megszereztek 2–2.

BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 3. FORDULÓ
A-CSOPORT
FC Bruges (belga)–Monaco (francia) 1–1 (1–1)
Bruges, Jan Breydel Stadion, 23 957 néző. Vezette: Oliver (angol)
Gólszerző: Wesley (39.), ill. Sylla (31.)

Borussia Dortmund (német)–Atlético Madrid (spanyol) 4–0

AZ ÁLLÁS
1. Borussia Dortmund 3 3 8–0 +8 9
2. Atlético Madrid 3 2 1 5–6 –1 6
3. Monaco 3 1 2 2–6 –4 1
4. FC Bruges 3 1 2 2–5 –3 1

B-CSOPORT
PSV (holland)–Tottenham Hotspur (angol) 2–2 (1–1)
Eindhoven, Philips Stadion, 35 000 néző. Vezette: Vincic (szlovén)
Gólszerző: Lozano (29.), L. de Jong (87.), ill. Lucas Moura (39.), Kane (54.)

FC Barcelona (spanyol)–Internazionale (olasz) 2–0

AZ ÁLLÁS
1. FC Barcelona 3 3 10–2 +8 9
2. Internazionale 3 2 1 4–4 0 6
3. Tottenham 3 1 2 5–8 –3 1
4. PSV Eindhoven 3 1 2 3–8 –5 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik