BL: az UEFA nem vizsgálja, az Atlético feljelentené C. Ronaldót

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.03.16. 11:32
null
Hiába a tripla, ha Cristiano Ronaldo gólörömét valóban obszcénnak találják, három meccsre is eltilthatják (Fotó: AFP)
Mivel az UEFA egyelőre nem jelentette, hogy vizsgálná Cristiano Ronaldo Diego Simeonét utánzó gólörömét, az Atlético Madrid állítólag arra készül, maga tesz jelentést a történtekről és kér büntetést a portugál klasszisra.

Mint beszámoltunk róla, a Juventus Ronaldo mesterhármasával 3–0-ra legyőzte, s összesítésben 3–2-vel búcsúztatta a Bajnokok Ligája további küzdelmeitől az Atlético Madridot. CR a harmadik gól után ünnepelt úgy, mint az odavágón Simeone az argentin trénert 20 ezer eurós bírsággal sújtották, az UEFA munkatársai szerint ugyanis obszcén volt a gesztusa.

A Calciomercatoweb beszámolója szerint bár Simeone úgy nyilatkozott, ahogyan az ő korábbi ünneplése, úgy Ronaldóé is rendben volt, az Atlético vezetősége nem hajlandó szemet hunyni a történtek felett. Enrique Cerezo klubelnök és a portugál futballista viszonya jó ideje feszült, többször nyilvánosan is odaszóltak a másiknak, így ez lehet az egyik fő oka az Atléti „keménykedésének”. A másik motivációt a spanyol sajtó jelenti, amely a következetességet kéri számon az Európai Labdarúgó-szövetségen.

Amennyiben – akár hivatalból, akár az Atlético feljelentése nyomán – vizsgálatba kezd az UEFA, úgy Ronaldóra a szabályok szerint akár hárommeccses eltiltás is várhat. Ha megkapja, az elődöntő visszavágóján léphet pályára legközelebb a BL-ben, amennyiben eljut odáig a Juventus.

A torinói klubra a nyolc között a Real Madridot búcsúztató Ajax vár, továbbjutás esetén a Manchester City–Tottenham párharc győztesével találkozik.


Legfrissebb hírek

Diego Simeone: Az Arsenal a legjobb csapat, amellyel idén találkoztunk

Bajnokok Ligája
21 órája

Mikel Arteta: Csodálom Diego Simeone kitartását

Bajnokok Ligája
2025.10.21. 08:01

Meg vannak számlálva a Juve mesterének napjai – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.10.20. 11:35

„A siker nem véletlen” – Cristiano Ronaldo üzent a bombagólja után

Minden más foci
2025.10.19. 13:55

„Megmutattad, hogy igenis az álmok valóra válhatnak” – a kapus nővére nem hitte el, hogy Tóth Balázs egyszer majd Cristiano Ronaldo ellen véd

Magyar válogatott
2025.10.15. 17:13

Szoboszlai elárulta, megtörtént-e a mezcsere Ronaldóval

Magyar válogatott
2025.10.15. 07:52

C. Ronaldo a magyarnál csak egy válogatottnak lőtt több gólt a világon

Magyar válogatott
2025.10.14. 12:44

A CR7-hotel Lisszabonban, ami egy múzeummal is felér

Magyar válogatott
2025.10.13. 17:29
Ezek is érdekelhetik