BL: a Leicester-drukkerek nem bírtak magukkal; a Real a Bayern-stadion mumusa?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.04.13. 12:47
null
Csalódott Bayern-játékosok (Fotó: AFP)
Íme, a Bajnokok Ligája-negyeddöntő első mérkőzéseinek legérdekesebb statisztikái, jelenetei!

JUVENTUS–BARCELONA 3–0

• A Barca rekordot jelentő három alkalommal jutott tovább 0–3-as kezdés után a nemzetközi kupaporondon: 1977-ben az Ipswich Town, 1978-ban az Anderlecht, 1986-ban pedig a Göteborg volt az ellenfél. Mindhárom esetben tizenegyespárbaj után léptek tovább a katalánok.

• A Barcelona egyetlen gondja csak az, hogy a Juventus még sohasem esett ki nemzetközi kupából, amikor az első mérkőzésen legalább három góllal győzött.

• Tomás Rincón (Juventus) az első venezuelai futballista, aki BL-negyeddöntőn pályára lépett.

• A Barca az idei tavasz előtt 2000 óta nem kapott összesen hét gólt két egymást követő idegenbeli BL-találkozón. Akkor a Chelsea hármat, a Valencia négyet vágott a katalánoknak.

• Paulo Dybala 22 perc alatt duplázott a Barca ellen. Ennél gyorsabban a nigériai Julius Aghahowa szerzett két gólt a katalán együttes ellen a BL-ben. A Sahtar korábbi támadója 2004-ben 21 perc alatt vágott kettőt.

• Gianluigi Buffon 112-edszer lépett pályára a BL-ben, ezzel megelőzte Petr Cechet (111) és immár a második a kapusok vonatkozó rangsorában, amelyet Iker Casillas (168) vezet.

• Mario Mandzukic alaposan becsapta Lionel Messit:



BORUSSIA DORTMUND–MONACO 2–3

• A duplázó Kylian Mbappé a legfiatalabb játékos, aki a BL egyenes kieséses szakaszában két gólt szerzett egy meccsen. A francia válogatott támadó decemberben töltötte be a 18-at.

• A 19 éves Ousmane Dembélének és Mbappénak köszönhetően először fordult elő a BL egyenes kiesés szakaszában, hogy két 20 év alatti játékos is betalált egy mérkőzésen.

• Sven Bender az első Dortmund-játékos, aki a BL-ben öngólt szerzett.

• A mostani szezont megelőzően sohasem fordult elő a BL-ben, hogy egy csapat három tizenegyest elhibázzon egy kiírás során. A jelenlegi évadban azonban a Sevilla után a Monaco is végrehajtotta a „bravúrt”. Fabinho a Monaco színeiben a szerdai meccsig mind a 15 büntetőjét belőtte.

• A francia legenda Marcel Desailly félelmetes hangon nevetett együtt a Monaco tehetségeivel a dortmundi találkozó után. Csengőhangnak jó lesz.



ATLÉCIO MADRID–LEICESTER CITY 1–0

• 0, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 2, 0, 0, 0, 0, 0, 0, 1, 0, 0, 0 – ez a sor az Atlético Madrid legutóbbi 18 hazai BL-mérkőzésén kapott góljainak számát mutatja. A „matracosok” 2015 szeptemberében 2–1-re kikaptak a Benficától, 2016 novemberében pedig 2–1-re nyertek a Rosztov ellen a Vicente Calderón Stadionban. A többi tizenhat találkozón viszont lehúzták a rolót.

• „K…ára ingyen van!” – kiabálta a Leicester City-drukker, aki egy madridi vonaton kirámolta a büfét. Videó kattintás után.



• Az angol bajnok híveinek meggyűlt a bajuk a madridi rendőrséggel.



• A Leicester át se lépte a felezővonalat – írhatnánk némi túlzással. A City játékosainak átlagos helyezkedése alapján csak Jamie Vardy töltött több időt az Atlético Madrid térfelén.

• Antoine Griezmann megszerezte a 14. gólját a BL-ben, ezzel honfitársai közül beérte Zinédine Zidane-t és Robert Pirest.

BAYERN MÜNCHEN–REAL MADRID 1–2

• A bajor együttes hetedszer szenvedett vereséget európai kupapárharc első mérkőzésén hazai pályán. Csupán kétszer tudott ennek ellenére továbbjutni: 1988-ban az Inter, 1995-ben pedig a Lokomotiv Moszkva ellen.

• A „királyi gárda” ezt megelőzően 31-szer kezdett idegenbeli győzelemmel európai kupapárharcot, s 30 alkalommal továbbjutott. Az egyetlen kivétel az 1994-es, Odense elleni botlás. A Real Madrid Dániában 3–2-re nyert, otthon pedig 2–0-ra veszített.

• A München 2014 áprilisában odahaza 4–0-ra kikapott a későbbi BL-győztes Real Madridtól. Azóta sorozatban 16 hazai BL-találkozót nyert meg – aztán ismét jött a Real Madrid…

• A Real az első csapat, amely egynél többször (kétszer) tudott győzni európai kupameccsen a Bayern stadionjában.

• A duplázó Cristiano Ronaldo a futballtörténelem első játékosa, aki száz gólt szerzett az európai porondon. A Real Madrid négyszeres aranylabdás klasszisa 98-szor talált be a BL-ben, kétszer pedig európai Szuperkupa-meccsen. Az elsőt a DVSC ellen szerezte egy BL-selejtezőn… VIDEÓ CR 100 GÓLJÁRÓL ITT!

• CR nem mellesleg 659 BL-játékperc után volt újra eredményes a Real Madridban. Korábban még nem volt ilyen hosszú gólképtelenségi sorozata a legrangosabb európai kupasorozatban.

• Javi Martínez a 18. Bayern-futballista, aki piros lapot kapott a BL-ben. A német együttes ezzel holtversenyben második az Arsenallal. Az éllovas a Juventus 22 kiállított játékossal.



• A Bayern Arturo Vidal „jóvoltából” immár 11 kihagyott tizenegyesnél jár a BL történetében, ami a Barcelonával és a Real Madriddal holtversenyben rekord.

• Ilyen még nem volt a BL-ben! Ebben a szezonban 20 büntető maradt ki. Szerdán Fabinho (Monaco) és Vidal is rontott. Az egyenes kieséses szakaszban eddig 13 tizenegyesből csak hat gól született.

• Napi elképesztő Manuel Neuer-bravúr I.:



• Napi elképesztő Manuel Neuer-bravúr II.:


• Napi elképesztő Manuel Neuer-bravúr III.:



BAJNOKOK LIGÁJA
NEGYEDDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
JUVENTUS (olasz)–BARCELONA (spanyol) 3–0 (2–0)
Torino, Juventus Stadion, 41092 néző. V: Marciniak (lengyel)
JUVENTUS: Buffon – Dani Alves, Chiellini, Bonucci, Alex Sandro – Pjanic (Barzagli, 89.), Khedira – Cuadrado (Lemina, 73.), Dybala (Rincón, 81.), Mandzukic, Higuaín. Vezetőedző: Massimiliano Allegri
BARCELONA: Ter Stegen – Umtiti, Piqué, Mathieu (André Gomes, a szünetben) – Mascherano, Rakitic, Iniesta, S. Roberto – Messi, Neymar, L. Suárez. Vezetőedző: Luis Enrique
Gólszerző: Dybala (7., 22.), Chiellini (55.)

BORUSSIA DORTMUND (német)–MONACO (francia) 2–3 (0–2)
Dortmund, Signal Iduna Park, 65849 néző. Vezette: Daniele Orsato (olasz)
DORTMUND:
Bürki – Ginter, Papasztathopulosz, S. Bender (Sahin, a szünetben) – Piszczek, Kagava, Weigl, Schmelzer (Pulisic, a szünetben) – O. Dembélé, Aubameyang, R. Guerreiro. Vezetőedző: Thomas Tuchel
MONACO: Subasic – A. Touré, Glik, Jemerson, Raggi – Bernardo Silva (Dirar, 66.), Fabinho, Moutinho, Lemar – Falcao (Germain, 85.), Mbappé. Vezetőedző: Leonardo Jardim
Gólszerző: O. Dembélé (57.), Kagava (85.), ill. Mbappé (19., 79.), S. Bender (35. – öngól)

Atlético Madrid–Leicester City 1–0 (1–0)
Madrid, Vicente Calderón Stadion, 54 851 néző. Vezette: J. Eriksson (svéd)
Atlético Madrid: Oblak – Juanfran, Szavics, Godín, Filipe Luís – Saúl, Gabi, Koke, Carrasco (Á. Correa 65.) – F. Torres (Partey, 75.), Griezmann. Vezetőedző: Diego Simeone
Leicester City: K. Schmeichel – Simpson, Benaluan, Huth, Fuchs – Mahrez, Drinkwater, Ndidi, Albrighton – Vardy (Szlimani, 77.), Okazaki (A. King, a szünetben). Menedzser: Craig Shakespeare
Gólszerző: Griezmann (28. – 11-esből)

BAYERN MÜNCHEN (német)–REAL MADRID (spanyol) 1–2 (1–0)
München,
Allianz Arena. Vezette: Nicola Rizzoli (olasz)
BAYERN: Neuer – Lahm, Javi Martínez, J. Boateng, Alaba – Xabi Alonso (Bernat, 64.), Arturo Vidal – Robben, Thiago, Ribéry (Douglas Costa, 66.) – Th. Müller (Coman, 81.). Vezetőedző: Carlo Ancelotti
REAL MADRID: K. Navas – Carvajal, Nacho, S. Ramos, Marcelo – Modric (Kovacic, 91.), Casemiro, Kroos – Bale (Asensio, 59.), Benzema (James Rodríguez, 83.), C. Ronaldo. Vezetőedző: Zinédine Zidane
Gólszerző: Arturo Vidal (25.), ill. C. Ronaldo (47., 77.)
Kiállítva: Javi Martínez (60.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik