BL: Hiszünk a címvédésben – Pep Guardiola a Köbenhavn kiejtése után

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2024.03.07. 09:55
Guardiola az ellenfelet dicsérte a továbbjutás után (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, a Manchester City kettős győzelemmel jutott be a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjébe, mivel az idegenbeli sikert követően odahaza is legyőzte a dán FC Köbenhavn együttesét. A mérkőzés után a hazaiak menedzsere, Pep Guardiola, illetve a vendégeket irányító Jacob Neestrup értékelt.

„Mi egy olyan csapat vagyunk, amely hisz a címvédésben  – fogalmazott a találkozó után Pep Guardiola. – Legfőbb riválisaink a Real Madrid és a Bayern München. (...) A Köbenhavn ellen nem volt könnyű dolgunk, mivel rendkívül szervezetten védekezett, hol négy, hol pedig öt védővel. A Manchester Uniteddel, a Bayernnel és a Galatasarayjal volt egy csoportban, de továbbjutott, így nem meglepő, hogy kemény ellenfélnek bizonyult.”

A katalán tréner hozzátette, hogy az ellenféltől függetlenül nehéz dolguk lesz a nyolc között, ahova zsinórban hetedszer jutott be a manchesteri gárda. A másik oldalon a Köbenhavn mestere, Jacob Neestrup kijelentette, hogy szerinte a City a sorozat első számú esélyese. 

„Szerintem ismét megnyeri a Bajnokok Ligáját. Sok jó csapattal játszottunk, de a City ennél egy fokkal magasabb szintet képviselmondta a dán tréner. – Büszke vagyok a csapatomra, mert minden tőlünk telhetőt megtettünk, és megérdemeltük ezt a két meccset. Egy hosszú kontinentális kalandot zárunk le ezzel, hiszen míg a Premier League első négy helyezettje automatikusan a csoportkörbe jut, nekünk dán bajnokként először Izlandra, Csehországba, majd pedig Lengyelországba kellett utaznunk, hogy eljussunk a főtáblára.” 

BAJNOKOK LIGÁJA 
NYOLCADDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
Manchester City (angol)–FC Köbenhavn (dán) 3–1 (3–1)
Manchester, Etihad Stadion, 51 531 néző. Vezette: Espen Eskas (norvég)
Manchester City: Ederson – R. Lewis, Akanji, Rúben Dias (Stones, 68.), Gvardiol – Rodri (S. Gómez, a szünetben), Kovacic – Matheus Nunes (M. Hamilton, 74.), J. Álvarez, Bobb – Haaland (J. Wright, 88.). Menedzser: Pep Guardiola 
FC Köbenhavn: Grabara – Ankersen, Jelert (Meling, 78.), Vavro, McKenna, Diks – Froholdt (Mattsson, 58.), Óskarsson (Cornelius, 68.), Clem (O. Höjlund, 68.) – Asuri (Bardghji, 58.), Elyounoussi. Menedzser: Jacob Neestrup
Gólszerző: Akanji (5.), J. Álvarez (9.), Haaland (45+3.), ill. Elyounoussi (29.) 
Az első mérkőzése eredménye: 3–1
Továbbjutott: a Manchester City két győzelemmel, 6–2-es összesítéssel 

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik