BL: „Könnyűnek tűnhetett, pedig nem volt az” – a duplázó Ramos az 5–1 után

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2023.03.08. 09:34
null
A Benfica könnyedén jutott be a negyeddöntőbe (Fotó: Getty Images)
Mint beszámolunk róla, a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének visszavágóján, az idegenbeli sikert követően hazai pályán 5–1-re legyőzte a Benfica az FC Bruges-t, így könnyedén jutott be a legjobb nyolc közé. Lássuk, hogyan értékelt (uefa.com) a portugál csapat két gólt szerző és egy gólpasszt adó játékosa, Goncalo Ramos, a csapat vezetőedzője, Roger Schmidt, valamint a vendégek kapusa, Simon Mignolet, aki reálisan próbált visszatekinteni a párharcra!

 

„Könnyűnek tűnhetett, pedig nem volt az – árulta el a Benfica üdvöskéje. – Megdolgoztunk ezért a sikerért. A saját játékunkat magas szinten tudtuk játszani, így megkönnyítettük a dolgunkat. Tiszteltük a Bruges-t, viszont most már a következő feladatra koncentrálunk.”

A 21 éves Goncalo Ramos két gólt szerzett a mérkőzésen, ezzel ő lett a legfiatalabb portugál játékos, aki duplázni tudott egy meccsen a Bajnokok Ligája egyenes kiesési szakaszában.


„Mindig jó érzés betalálni, csatárként ez a lételemem, de a legfontosabb az, hogy jól játszva nyertünk” – tette hozzá a támadó.

„Nagyon büszke vagyok a csapatomra – kezdte értékelését a Benfica vezetőedzője, Roger Schmidt. Jó helyzetből várhattuk a találkozót a belgiumi győzelmünk után, ugyanakkor nem vettük félvállról a visszavágót, hiszen minden együttes minőséget képvisel a Bajnokok Ligájában. Megmutattuk, hogy nagyszerű gárdánk van, s nem a kettő-nullás előnyünket akartuk őrizni, hanem megpróbáltunk nyerni. Megérdemelten jutottunk a negyeddöntőbe.”

A sorsolással kapcsolatban hozzátette, hogy a sorozat ezen szakaszában már csak jó csapatok vannak, melyeket egytől egyig tisztelnek. Megkérdezték tőle, hogy ha választhatna, melyik együttessel játszana szívesen, de egyet sem nevezett meg.

„A ma mutatott játékunkkal, hozzáállásunkkal, koncentráltságunkkal és védekezésünkkel azon leszünk, hogy a legjobbunkat nyújtsuk és bejussunk az elődöntőbe” – fűzte hozzá az 55 éves német szakember.

Az FC Bruges nagy tettet hajtott végre azzal, hogy továbbjutott a csoportjából. Menetelésüket a legjobban talán a belga csapat kapusa, Simon Mignolet foglalta össze.

„Nagyon elégedettnek kell lennünk a teljesítményünkkel, hiszen belga csapatként kiharcoltuk a továbbjutást a csoportunkból. Úgy vélem, ez nagyon jó dolog és büszkének kell lenünk rá. Mindent kiadtunk magunkból. Az »odavágó« nem sikerült olyan rosszul a Benfica ellen, de ma megmutatták, hogy egyértelműen jobbak nálunk.”

A MÉRKŐZÉSRŐL BŐVEBBEN IDE KATTINTVA OLVASHAT!

BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
BENFICA (portugál)–FC BRUGES (belga) 5–1 (2–0)
Lisszabon,Estádio da Luz.Vezette:Umut Meler (török)
BENFICA:Vlakhodimosz – Bah (Gilberto, 63.), António Silva (Verissimo, 88.), Otamendi (Morato, 74.), Grimaldo – Florentino, Chiquinho (David Neres, 63.) – Aursnes, Joao Mário (Joao Neves, 74.), Rafa Silva – Goncalo Ramos.Vezetőedző:Roger Schmidt
BRUGES:
Mignolet – Clinton Mata (Odoi, 62.), Mechele, Sylla – Buchanan, C. Nielsen, Vanaken (Rits, 75.), Sowah (Nusa, 75.), Meijer – Lang (Onyedika, a szünetben), Jaremcsuk (Jutgla, 62.). Vezetőedző: Scott Parker
Gólszerző:Rafa Silva (38.), Goncalo Ramos (45+2., 57.), Joao Mário (71. – 11-esből), David Neres (77.), ill. Meijer (87.)
Továbbjutott: a Benfica, kettős győzelemmel, 7–1-gyel

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik