Feltételesen kiengedik a börtönből Oscar Pistoriust

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.11.24. 13:58
null
Januárban feltételesen kiengedhetik a börtönből Pistoriust (Fotó: Getty Images)
Egybehangzó angol sajtóhírek szerint 2024. január 5-én feltételesen szabadlábra helyezik a hatszoros paralimpiai bajnok futót, Oscar Pistoriust, aki 2013. február 14-én, Valentin Napon lőtte le barátnőjét, Reeva Steenkampot.

 

A most 37 éves atlétát hosszas tárgyalás után 2016-ban ítélték 13 év börtönre, miután 2013-ban több lövéssel végzett Steenkamppal.

Az ügyben Pistorius korábban azzal védekezett, hogy a fürdőszobaajtón keresztül sütötte el a fegyvert, mert barátnőjét összetévesztette egy betörővel, ám a bíróság úgy ítélte meg, hogy a gyilkosság előre megfontolt volt.

Első körben Pistoriust vétlen emberölés miatt ítélték el, ám később gyilkosságra módosult a vád. Az atléta 2014-ben meg is kezdte ötéves börtönbüntetését, de kiengedték és házi őrizetbe helyezték, majd egy évvel később találták bűnösnek gyilkosság miatt, ezért újra börtönbe kellett vonulnia.

Pistoriust először hat évre ítélték el, de később ezt 13 és fél évre emelték.

Az illetékes bizottság viszont most újra megvizsgálta az ügyet – azok után, hogy idén márciusban egyszer már elutasította azt –, s a mostani döntés szerint a bíróság hibázott, amikor kiszámította, Pistoriust mikor helyezhetik szabadlábra, az eredeti számítások szerint erre csak 2024 augusztusában kerülhetett volna sor, ám a mostani tárgyaláson a bíróság beismerte hibáját, s úgy döntött, 2024. január 5-én szabadlábra helyezhetik az atlétát.

Az 1986-ban született dél-afrikai sportolónak 11 hónapos korában, veleszületett rendellenesség miatt kellett amputálni mindkét lábát térd alatt. A hatszoros paralimpiai bajnok Pistorius volt az első olyan parasportoló, aki részt vett az épek ötkarikás játékán is.

Oscar Pistorius ügyéről szóló cikkeinket ide kattintva olvashatja el.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik