Atlétikai vb: idei legjobbja sem ért döntőt a magyar férfi 4x100-as váltónak – VIDEÓ

B. A.B. A.
Vágólapra másolva!
2023.08.25. 19:47
null
Idei legjobbját futotta a magyar férfi 4x100 méteres váltó (Fotó: Török Attila)
Az Illovszky Dominik, Boros Bence, Szabó Dániel és Pap Márk alkotta magyar négyes a 4x100-as váltóverseny első előfutamában idei legjobbját futotta, azonban ez is kevés volt a döntőbe jutáshoz.

A versenynap élő tudósítása itt olvasható!

A magyar váltó az első előfutamban a 6-os pályán futott, mellettünk Jamaica a 7-esen. Az Illovszky Dominik, Boros Bence, Szabó Dániel és Pap Márk alkottaváltó végül 39.55-ös idővel a hatodik helyen végzett, megelőzve a célba nem érő németeket és hollandokat.

Az első előfutamot az Egyesült Államok váltója nyerte, míg a második helyen Jamaica végzett, a harmadikon Japán futott be. A második futamban Olaszország megjavította az amerikaiaknak az első futamban elért, idei legjobb eredményét. Mögöttük továbbjutott Dél-Afrika és Nagy Britannia is.

Olaszország, Egyesült Államok, Jamaica, Japán, Dél-Afrika, Franciaország, Nagy-Britannia és Brazília a döntő nyolc résztvevője. A magyar váltó végül a 13. helyen zárt, ugyanis a második előfutamban Lengyelország sem ért célba.

Az atlétikai vb-ről a Nemzeti Sportot a helyszínről tudósítja: Csinta Samu, Németh Andrea, Patai Gergely, Vincze Szabolcs, Nagy-Pál Tamás (videó), Pusztai Viola (videó), Szabóky Zsolt (videó), Árvai Károly (fotó), Szabó Miklós (fotó), Török Attila (fotó).
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik