Atlétikai vb: hatfős menekültcsapat indul Budapesten

Vágólapra másolva!
2023.08.10. 13:32
null
A csapat legnevesebb versenyzője, Anjelina Nadai Lohalith már két olimpián is részt vett (Fotó: AFP)
Hat sportoló lesz tagja a jövő szombaton kezdődő budapesti atlétikai világbajnokságon a menekültek csapatának.

A nemzetközi szövetség (WA) tájékoztatása szerint a „különítmény” legnevesebb versenyzője a 28 éves Anjelina Nadai Lohalith, aki eddig két olimpián és két világbajnokságon is szerepelt, és februárban nyerni tudott egy mezeifutó versenyen a spanyolországi Castellonban. Ezzel ő lett az első atléta, aki a WA menekültprogramjának tagjaként diadalmaskodott nemzetközi viadalon.

A dél-szudáni származású Lohalith korábban 1500 méteren versenyzett, idén azonban 5000 méterre váltott, és ezen a távon indul majd a Nemzeti Atlétikai Központban is.

A menekültek csapatában nem ő lesz az egyetlen, akinek van már ötkarikás tapasztalata. Az eritreai származású, 25 éves Tachlowini Gabriyesos ugyanis a tokiói játékokon is futott, és az előkelő 16. helyen ért célba férfi maratonon. A klasszikus távon azóta is sikerült előre lépnie, és a sevillai maratonin 2:09:00 órára javította egyéni csúcsát.

A menekültek csapata:
Nők:

Perina Lokure Nakang (dél-szudáni, 800 m), Anjelina Nadai Lohalith (dél-szudáni, 5000 m)
Férfiak:
Tachlowini Gabriyesos (eritreai, maraton), Omar Hassan (etióp, maraton), Fouad Idbafdil (marokkói, 3000 m akadály), Mohammad Amin Alsalami (szíriai, távolugrás)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik