Atlétika: ezek lehetnek a világbajnokság legnagyobb összecsapásai

Vágólapra másolva!
2023.08.17. 12:00
null
A tavalyi világbajnokságon Fred Kerley (jobbra) nagy hajrával győzött, a címvédő Christian Coleman csak a hatodik lett – Budapesten következhet a visszavágó, de mások is beleszólhatnak az aranyéremért zajló harcba férfi 100 méteres síkfutásban (Fotó: AFP)
Ahogy eddig minden egyes atlétikai világbajnokságon történt 1983 óta, a budapestin sem maradhatnak el a kiélezett küzdelmek és a parázs összecsapások, és mint minden világverseny, ez is hozhat majd váratlan eredményeket – igyekeztünk összeszedni tíz olyan párharcot, amelyre biztosan számítani lehet a Nemzeti Atlétikai Központban.

 

NŐI 100 MÉTER: SHELLY-ANN FRASER-PRYCE–SHA'CARRI RICHARDSON

Előfutamok:
augusztus 20., 12.10
Elődöntő: 
augusztus 21., 20.35
Döntő:augusztus 21., 21.50

A hajszíneit előszeretettel váltogató 36 éves Shelly-Ann Fraser-Pryce óriási legendája a női sprintfutásnak, egyedülálló módon ötször nyert világbajnoki aranyérmet százméteres síkfutásban, és a budapesti vb előtt néhány nappal nyilvánosságra hozta, hogy nem indul kétszázon, minden erejével a rövidebb sprinttávra koncentrál. Egy éve Eugene-ban legyőzte honfitársát, Shericka Jacksont, aki az évek alatt 400-ról váltott a rövidebb távokra, és 200 méteren a legerősebb, de könnyen lehet, hogy ezúttal százon is az övé lesz a vb-arany, 10.65-tel vezeti az idei toplistát. Sokan tartják esélyesnek a 23 éves amerikai Sha'Carri Richardsont is, aki 10.71-et tud, és nemcsak gyorsasága, hanem extravagáns kinézete miatt is feltűnő jelenség, hajszín tekintetében biztosan felveszi a versenyt Fraser-Pryce-szal. Meglepetést szerezhet a Saint Lucia-i Julien Alfred, akinek az amerikai egyetemi viadalok után az idei Gyulai István Memorial volt az első profi versenye, amit 10.89-cel meg is nyert, maga mögé utasítva az éppen lobogó kék (lila?) hajkoronával futó Richardsont, aki láthatóan fel is húzta magát az eredményen.

Sokan tartják esélyesnek Sha'Carri Richardsont (középen) női 100 méteren az idei világbajnokságon, ám Shelly-Ann Fraser-Pryce (balra) és Marie-Josée Ta Lou is kihívója lehet (Fotó: AFP)
Sokan tartják esélyesnek Sha'Carri Richardsont (középen) női 100 méteren az idei világbajnokságon, ám Shelly-Ann Fraser-Pryce (balra) és Marie-Josée Ta Lou is kihívója lehet (Fotó: AFP)



NŐI 1500 MÉTER: FAITH KIPYEGON–SIFAN HASSAN

Előfutamok: 
augusztus 19., 13.15
Elődöntő: 
augusztus 20., 17.05
Döntő:augusztus 22., 21.30

A kenyai Faith Kipyegon jelenleg a legjobb formában lévő közép- és hosszútávfutó, nyáron ötven napon belül három világcsúcsot is megdöntött, előbb Firenzében 1500 méteren (3:49.11), rá egy hétre a párizsi Gyémánt Liga-viadalon 5000 méteren (14:05.20), végül Monacóban egy mérföldön (4:07.64). A célja egyértelmű, történelmet akar írni a budapesti világbajnokságon, ugyanis a vb-k történetében az első versenyző lehet, aki aranyérmet nyer női 1500 és 5000 méteren egyaránt. Ebbe azért beleszólhat a holland Sifan Hassan, aki 1500, 5000 és 10 000 méteren is ott van a vb-mezőnyben, ahogy a tokiói olimpián is ott volt, két arany és egy bronz lett a jutalma, bár egyáltalán nem biztos, hogy Budapesten végül mindhárom távot vállalja. A 2019-es dohai világbajnokágon duplázott 1500 és 10 000 méteren, 3:51.95-tel ő tartja az 1500 méter Európa-csúcsát, és csak hogy még jobban összezavarja a sajtót és a rajongókat, lefutotta és megnyerte élete első maratoni versenyét is Londonban. Kevesen foghatják meg a kirobbanó formában lévő Kipyegont, de Hassan az egyik, aki ráadásul vissza is vághat, hiszen kenyai riválisa éppen az ő világcsúcsát döntötte meg egy mérföldön.

NŐI 100 MÉTERES GÁTFUTÁS: TOBI AMUSAN–JASMINE CAMACHO-QUINN

Előfutamok: 
augusztus 22., 18.40
Elődöntő: augusztus 23., 20.40
Döntő: augusztus 24., 21.25

Ennek a párbajnak az előfeltétele, hogy a címvédő, világcsúcstartó, doppingvétségen ért, ám mindent tagadó nigériai Tobi Amusan egyáltalán elindulhasson a budapesti világbajnokságon, ügye most is folyamatban van, és csak az utolsó pillanatokban derül ki, rajthoz állhat-e, s ha igen, nem tudni, a hercehurca milyen hatással van a teljesítményére. Legnagyobb ellenfele a tokiói olimpiai bajnok, az olimpiai rekordot (12.26) tartó Puerto Ricó-i Jasmine Camacho-Quinn, aki tavaly Eugene-ben csak célfotóval csúszott le az ezüstéremről, és a vb-arany nagyon-nagyon kell már neki. A szám azonban nem kétpólusú, mert két olyan amerikai versenyző is van a mezőnyben, akik bármikor lefuthatják kettejüket, ha jó napjuk van, egyikük az idei toplistát 12.30-cal vezető Nia Ali, aki 34 éves és „főállásban” háromgyermekes anyuka, férje a világklasszis kanadai sprinter Andre De Grasse. Odaérhet a dobogóra az korábbi világcsúcstartó amerikai Kendra Harrison is, aki újra bombaformában versenyez, idén pedig mindhárman jobb időt futottak Amusannál. Ha indulhat is, a nigériainak nagyon össze kell szednie magát, ha meg akarja védeni a címét.

NŐI 400 MÉTERES GÁTFUTÁS: FEMKE BOL–DALILAH MUHAMMAD

Előfutamok: augusztus 21., 18.50
Elődöntő: augusztus 22., 20.25
Döntő: 
augusztus 24., 21.50

Kicsit átrendeződtek a női 400 méter gátfutás esélyei azzal, hogy a címvédő és világcsúcstartó amerikai Sydney McLaughlin-Levrone már korábban bejelentette, nem indul a számban, helyette a 400 méteres síkfutásban próbálja ki magát, más kérdés, hogy nem sokkal a vb előtt térdsérülésre hivatkozva lemondta a szereplést. Az ő visszalépésével a versenyszám favoritja egyértelműen az Európa-csúcstartó holland Femke Bol, aki ezt a státuszát megerősítendő, július 23-án 51.45-öt futott Londonban, aminél csak McLaughlin-Levrone tudott jobbat a világon, és ő is csak kétszer. De hogy a holland futónak ne legyen olyan könnyű dolga, ott van a mezőnyben a korábbi világcsúcstartó amerikai Dalilah Muhammad is, aki már mindent megnyert ebben a versenyszámban, amit csak lehetett, és aki tíz évvel idősebb Bolnál. Ettől még bármikor képes 53 másodperc körüli időre – pályafutása során hétszer futott ezen belül, Bol tizennégyszer –, és most jó formában is van, elkaphatja a holland riválisát, ki tudja használni, ha egy kicsit is hibázik, márpedig a gátfutásban ez mindig benne van.

NŐI DISZKOSZVETÉS: VALARIE ALLMAN–SANDRA PERKOVIC

SelejtezőA-csoport: augusztus 20., 9. B-csoport: 10.30.
Döntő: 
augusztus 22., 20.20

Az elmúlt évtizedben a női diszkoszvetés legnagyobb alakja kétségkívül a horvát Sandra Perkovic volt, aki megnyert két olimpiát, két világbajnokságot és egyedülálló módon egymás után hat (!) Európa-bajnokságot, sokáig az egyetlen volt a mezőnyben, aki hetven méter felett dobott, sőt, 1991 óta az első nő, aki hetven méter feletti eredménnyel nyert vb-t, előtte erre csak az ezredforduló előtt a keletnémet sportolók voltak képesek, róluk azóta egyértelműen kiderült, hogy doppingoltak, valamint az ugyancsak dopping matt eltiltott, és 46 évesen elhunyt bolgár Cvetanka Hrisztova. Perkovic tavaly Eugene-ban második lett, de mintha lendületét vesztette volna, 2018 óta nem tudott hetven fölé menni. Nem így a nála négy és fél évvel fiatalabb amerikai Valarie Allman, aki az idei toplistát is vezeti 70.25-tel, és minden jel arra mutat, hogy átveheti a 33 éves Perkovic hosszú éveken át betöltött szerepét a versenyszámban. Pedig jóval vékonyabb alkata miatt elsőre meg nem mondaná senki, hogy korunk egyik legnagyobb női diszkoszvetője…

FÉRFI 100 MÉTER: FRED KERLEY–CHRISTIAN COLEMAN

Selejtező: augusztus 19., 12.35
Előfutamok:augusztus19., 19.43
Elődöntő:
augusztus 20., 16.35
Döntő:
augusztus 20., 19.10

A Usain Bolt-éra után az amerikaiak vadászterülete lett a férfi 100 méter, Eugene-ben három évtized után ismét kisajátították a világbajnoki dobogót az Egyesült Államok sprinterei. A címvédő Christian Coleman hiába rajtolt jól, csak hatodik lett, a tokiói olimpián ezüstérmes Fred Kerley nagy hajrával győzött. A budapesti világbajnokságon következhet a visszavágó, és miután mindkettejüknek 9.76 másodperc az egyéni csúcsa, hatalmas csatára lehet számítani. Ennél jobb idővel senki sem érkezik Budapestre, vagyis Usain Bolt 9.58-as világrekordja nincs veszélyben, ugyanakkor régen voltak ennyire kiegyenlítettek az erőviszonyok, szinte megjósolhatatlan, ki nyeri meg a királyszámot Budapesten. Coleman és Kerley mellett az amerikai csapat másik két indulójával, Noah Lylesszal és Cravont Charlestonnal is számolni kell, figyelemre méltó, hogy utóbbi megnyerte az idei amerikai országos bajnokságot. És akkor még nem szóltunk a sérülésekkel bajlódó olimpiai bajnok olasz Marcell Jacobsról, a világ idei legjobb idejének (9.83) tulajdonosáról, a brit Zharnel Hughes-ról, no meg a jamaicai különítményről.

NAGYOBB MÉRETÉRT KATTINTSON A KÉPRE!
NAGYOBB MÉRETÉRT KATTINTSON A KÉPRE!

FÉRFI 400 MÉTER: STEVEN GARDINER–WAYDE VAN NIEKERK

Előfutamok:
augusztus 20., 10.25
Elődöntő: augusztus 22., 21.00
Döntő:
augusztus 24., 21.35

Székesfehérvárt már a szívébe zárta az olimpiai és világbajnok bahamai futó, Steven Gardiner, aki az idén ötödször győzött a Gyulai Memorialon, ráadásul a világ idei legjobbjával, 43.74 másodperccel. A 27 éves klasszis régebben a rövidebb távokon indult, ám magassága miatt edzője azt javasolta neki, próbálja ki a 400 métert. Bejött a váltás, 2019-ben bahamai csúccsal nyert vb-aranyérmet, majd Tokióban is felállhatott a dobogó tetejére. A tavalyi világbajnokságon viszont íngyulladás miatt nem indult, ám az idén már ott lesz a mezőnyben, nagyon jó formában tér vissza hazánkba. A címvédő Michael Norman viszont nem jön Budapestre, mint mondta, frusztráló időszaka után úgy döntött, inkább a párizsi olimpiára koncentrál. A szám világcsúcstartója, a dél-afrikai Wayde van Niekerk 2016-ban döntötte meg Michael Johnson rekordját, a riói olimpián 43.03-as idővel győzött. Két és fél éves sérülése után Tokióban döntőbe sem jutott, a tavalyi vb-n is csak ötödik lett, ám a Nemzeti Atlétikai Központban már eséllyel pályázhat az éremre – ha kijön neki a lépés, akár a legfényesebbre is.

FÉRFI 400 MÉTERES GÁTFUTÁS: KARSTEN WARHOLM–ALISON DOS SANTOS

Előfutamok:
 augusztus 20., 11.25
Elődöntő: augusztus 21., 19.35
Döntő:
augusztus 23., 21.50

„Ha sikerül a világcsúcs, az Budapesten lesz” – mondta a 400 méteres gátfutás tokiói olimpiai bajnoka, a norvég Karsten Warholm, aki alig egy hónapja Monacóban a világ idei legjobbjával, 46.51 másodperccel ért célba. Szenzációs, 45.94-es világrekordját 2021-ben az olimpiai döntőben futotta, és a Nemzeti Atlétikai Központban is szeretne 46 másodperc alá kerülni. No de kik lehetnek a kihívói? A címvédő brazil Alison dos Santos hosszú kihagyás után tért vissza júliusban, az említett monacói versenyen megszorítani sem tudta Warholmot, ám azóta bizonyára sokat javult. Egyéni csúcsát (46.29) a tavalyi vb-n futotta, ha ahhoz közel kerül, várhatóan dobogóra állhat Budapesten. A hányatott szezon után Eugene-ben hetedik helyen végző Warholmnak számolnia kell az amerikai Rai Benjaminnal is, aki a tokiói olimpián és az előző két világbajnokságon szerzett ezüstérme után ezúttal az aranyra pályázik. Férfi négyszázon bármi előfordulhat: hatalmas csata az aranyért, sima Warholm-győzelem, és még világcsúcs is.

FÉRFI SÚLYLÖKÉS: RYAN CROUSER–JOE KOVACS

Selejtező: 
augusztus 19., 10.30
Döntő:augusztus 19., 20.35

A kétszeres olimpiai bajnok a kétszeres világbajnok ellen? Ezt látni kell! A férfi súlylökés legnagyobb alakja, a világcsúcstartó Ryan Crouser a 2019-es dohai világbajnokságon 22.90-es egyéni csúccsal lett ezüstérmes, csupán egyetlen centiméterrel lemaradva a második vb-aranyérmét szerző Joe Kovacs mögött. Azóta mindketten átdobták a 23 méteres álomhatárt, a világcsúcsot a 30 éves Crouser tartja, májusban Los Angelesben 23.56 méterre lökte a szert. Rajta kívül az idén még senki sem jutott 23 méter fölé, a 34 esztendős Kovacs idei legjobbja 22.69, ám ebből aligha érdemes messzemenő következtetést levonni, elvégre nem titkoltan a világbajnokságra élezte a formáját. Mivel nagyapja révén magyar felmenői is vannak, hazánk kedves a szívének, büszke szentpéterfai rokonságára. A szurkolók támogatását élvezve világcsúcsra készül a Nemzeti Atlétikai Központban, ám azért ehhez Crousernek is lesz egy-két szava.

 

Ryan Crouser és Joe Kovacs (Fotó: Getty Images)
Ryan Crouser és Joe Kovacs (Fotó: Getty Images)

FÉRFI DISZKOSZVETÉS: DANIEL STAHL–KRISTJAN CEH

Selejtező
A-csoport: augusztus 19., 19.10. B-csoport:19., 20.40
Döntő: 
augusztus 21., 20.30

Ilyen nincs – és mégis van: a férfi diszkoszvetés két favoritja, a svéd Daniel Stahl és a szlovén Kristjan Ceh centiméterre azonos, 71.86 méteres egyéni csúccsal érkezik Budapestre. A tavalyi világbajnokságon aranyérmes Ceh ráadásul idén júniusban dobta élete legjobbját, formáját látva jó esély van rá, hogy 2013 után ismét vb-címvédés lesz a számban. Az olimpiai és világbajnok Stahl ugyanakkor erős kihívója lehet a szlovénnak, annál is inkább, mert a több mint két méter magas és 160 kilós svéd óriás Eugene-ben a dobogóról is lemaradt, vagyis rendkívül motiváltan lép dobókörbe. A Stahl mögött ezüstérmet szerző Európa-bajnok litván Mykolas Aleknával az idén is számolni kell, mert áprilisban pályafutása során először érte el a 71 métert. Érdekesség, hogy ebben az évben már öten dobtak 70 méter felett, Ceh, Stahl és Alekna mellett az osztrák Lukas Weisshaidinger és a szamoai Alex Rose.

A 2023-AS BUDAPESTI ATLÉTIKAI VILÁGBAJNOKSÁG PROGRAMJA

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik