Atlétika: nyert a Gyulai Memorialon, másnap rossz hírt közölt

Vágólapra másolva!
2023.07.19. 09:52
null
Tobi Amusan az idei Gyulai Memorialon (Fotó: Dömötör Csaba)
Tobi Amusan, a 100 méteres gátfutás világcsúcstartója – egyben a szám nyertese az idei Gyulai Memorialon – szerdán bejelentette, hogy a doppingszabályok megsértésével gyanúsítják.

 

A nigériai sprinter három alkalommal is elmulasztotta a doppingellenőrzést az elmúlt tizenkét hónap során, de tagadta, hogy teljesítményfokozó szert használt volna.

„Tiszta atléta vagyok, rendszeresen, talán a szokásosnál is többször tesztelnek. A harmadik elmulasztott ellenőrzésemet követően napokon belül teszteltek” – írta közösségi oldalán a 26 éves futó. Hozzátette: bízik benne, hogy ügyében számára kedvező döntés születik, és ott lehet az augusztus 19-én kezdődő budapesti világbajnokságon.

A doppingszabályok értelmében az egy esztendőn belüli három elmulasztott ellenőrzés kétéves büntetést von maga után, ami a körülmények figyelembe vételével egy évre csökkenthető.

A világbajnok Amusan kedden a Gyulai Memorialon indult Székesfehérváron, és 12.35 másodperccel győzött. A világcsúcsot 12.12-vel tartja.

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik