Atlétika: több olimpiai címvédő is érkezik a Gyulai Memorialra

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2023.05.23. 11:20
null
Az olimpiai bajnok svédet is láthatjuk diszkoszt vetni (Fotó: Getty Images)
Az idei évben is Székesfehérvár ad otthont Magyarország legjelentősebb egynapos atlétikai versenyének, a Gyulai István Memorial-Atlétikai Magyar Nagydíjnak, melyen már több olimpiai címvédő sportoló szereplése biztos.

A szervezők keddi tájékoztatása szerint a július 18-án sorra kerülő 13. Gyulai Memorial helyszíneként azért döntöttek Székesfehérvár mellett, mert „a magyar atlétika érdeke, hogy minél zökkenőmentesebb legyen a budapesti világbajnokságnak otthont adó Nemzeti Atlétikai Központ felkészítése”.

A nemzetközi szövetség második számú, WA Continental Tour Goldnak nevezett versenysorozatába tartozó viadalon férfi kalapácsvetésben az olimpiai és Európa-bajnoki címvédő lengyel Wojciech Nowicki és ötszörös világbajnok honfitársa, Pawel Fajdek is indul és összecsap az Európa-bajnoki ezüstérmes Halász Bencével.

Férfi diszkoszvetésben ugyancsak a lehető legerősebb lesz a mezőny, mivel az olimpiai aranyérmes svéd Daniel Stahl, a vb-győztes szlovén Kristjan Ceh, valamint az Eb-első litván Mykolas Alekna is dobókörbe lép.

A szervezők azt is közölték, hogy további két tokiói ötkarikás bajnok indulása szintén biztos, ugyanis jelezte részvételét a kenyai Emmanuel Kipkurui Korir (férfi 800 m) és a görög Miltiadisz Tentoglu (távolugrás). Ők először versenyeznek a Gyulai Memorialon.

A 13. Gyulai Memorial versenyszámai:
Férfiak: 100 m, 200 m, 400 m, 800 m, 110 m gát, 3000 m akadály, távolugrás, kalapácsvetés, súlylökés, diszkoszvetés
Női: 100 m, 200 m, 400 m, 100 m gát, 400 m gát, 3000 m akadály, távolugrás

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik