Atlétika: a célokról beszélt a MASZ új sportszakmai igazgatója

MTI/ CS. B.MTI/ CS. B.
Vágólapra másolva!
2021.08.24. 10:50
null
Scheidler Gézának az utánpótlás biztosításának koordinációja volt a feladata a kinevezése előtt (Fotó: Máté Réka)
Kettős feladat áll a magyar atlétika előtt Scheidler Géza, a szövetség (MASZ) új sportszakmai igazgatója szerint.

 

„Sikeres versenyzőket kell nevelnünk a közeljövőben, és meg kell alapozni azt, hogy a magyar atlétika minél szélesebb körben ismert és elismert legyen” – nyilatkozott az M4 Sport Sporthíradóban kedden Scheidler Géza, akinek a kinevezése előtt a Kölyökből Atléta Program vezetőjeként, edzői munkája mellett, az utánpótlás biztosításának koordinációja volt a feladata.

A szakember elmondta, a 2023-as budapesti világbajnokságra kiemelt program indult tavaly októberben, amelynek első jelei már „egyértelműen fellelhetők” az olimpiai szereplésben.

„Arra gondolok, hogy ilyen széles spektrumban olimpián még nem szerepeltek versenyzőink” – fogalmazott, jelezve, Tokióban a gyaloglástól kezdve a kalapácsvetésen keresztül az ugró és középtávfutó számokban is indult magyar atléta.

„Az eredményeik közel vannak ahhoz, hogy ebből döntős helyezések szülessenek” – hangsúlyozta.

A vasárnap véget ért U20-as világbajnokság kapcsán, amelyen a magyar csapat két bronzérmet szerzett, kiemelte, 10-15 év munkára van szükség ahhoz, hogy valaki odaérjen egy világverseny élmezőnyébe.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik