Man. City: a tortás balhé is elfelejtve, Yaya mégis maradna

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.07.30. 15:58
Yaya Tourénak, a Manchester City elefántcsontparti futballistájának ügynöke elmondta: bár ügyfelének korábban akadtak problémái a klubnál, már nem tudná elképzelni magát máshol.

„Élete végéig tartó szerződést akar kötni a Cityvel" – mondta Dmitri Seluk, Yaya Touré ügynöke a BBC-nek. Dmitri Seluk, Yaya Touré ügynöke a BBC-nek.

Az ügynök állítása szerint – bár akadtak problémák Manchesterben – Yaya sosem akarta elhagyni a klubot.

Pedig többször is felmerült a távozása; az első Yaya-ügy még májusban bukott ki, amikor az elefántcsontparti megsértődött, mert a klubtól senki sem köszöntötte fel a születésnapján.

Touré állítólag már ezen is nehezen tette túl magát, az viszont végképp kiverte a biztosítékot, hogy a manchesteriek nem engedték, hogy meglátogassa haldokló (azóta már elhunyt) öccsét.

Állítólag ezeket most sikerült megbeszélni, és Yaya már olyan jó viszonyt ápol a vezetőkkel, hogy elhatározta, aláír egy új szerződést, amely élete végéig a Cityhez köti.

Az ügynök szavait Yaya Touré is alátámasztotta, aki azt nyilatkozta, hogy addig maradna a manchesterieknél, ameddig csak tud:

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik