Vb 2014: A City nem engedett el a haldokló öcsémhez - Y. Touré

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.06.24. 13:11
null
Yaya Tourét nem engedte el a Manchester City (Fotó: Action Images – archív)
Yaya Touré, az elefántcsontparti válogatott játékosa elmondta, a Manchester City nem engedte el haldokló öccséhez.

 

Az angol csapat középpályása élesen kritizálta klubját, mivel kötelezték arra, hogy az angol bajnoki címet ünnepelje együttesével, ahelyett, hogy elengedték volna a súlyos beteg testvéréhez.

„Be kell vallanom, még mindig nagyon szomorú vagyok. Szenvedek, mivel úgy érzem, hogy semmi hasznosat nem tettem az öcsémért az utóbbi hetekben" – mondta Yaya Touré a France Footballnak.

„A szezon végén szerettem volna négy-öt napot a testvéremmel tölteni, mielőtt elutaztam Elefántcsontparttal a világbajnokságra, de a City nem akart adni nekem néhány napot" – mondta a középpályás.

„Abu-Dzabiba kellett mennem ünnepelni a bajnoki címet, miközben az öcsém a halálos ágyán feküdt. Szerencsére Kolo vele volt. Magamat hibáztatom, hogy nem voltam határozottabb a klubbal, és nem értem el, hogy jobban tiszteljenek" – mondta feldúltan a játékos.

Yaya Touré szerint a Manchester Citynél tisztában voltak öccse állapotának súlyosságával.

„A klub vezetői tudták, hogy hónapok óta mennyire szenvedek az öcsém egészségi állapota miatt. Ezért volt ennyi sérülésem a szezon végén, mivel fejben már nem tudtam eléggé koncentrálni. Az utóbbi négy hónap talán életem legnehezebb időszaka volt" – zárta a gyászoló elefántcsontparti futballista.

Yaya és Kolo Touré rákbetegségben szenvedő öccse, Ibrahim a napokban hunyt el, de az elefántcsontparti válogatott két játékosa nem hagyta el a nemzeti csapatot.

Brazíliából tudósító munkatársaink Sony Xperia Z2 okostelefonja a formatervezés magasiskolája. (x)

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt az NB II-es Mezőkövesd Zsóry FC ügyvezető igazgatója

Labdarúgó NB II
13 órája

Gyász: elhunyt a szegedi kézilabdacsapat alapítója

Kézilabda
2025.10.24. 14:31

Gyász: elhunyt a Videoton UEFA-kupa-döntős játékosa

Labdarúgó NB I
2025.10.16. 14:55

Gyász: elhunyt Madár Gábor, a ZTE korábbi vezetőedzője

Labdarúgó NB I
2025.10.15. 14:54

Gyász: elhunyt a tornász, aki egy olimpián nyolc érmet nyert

Torna
2025.10.14. 12:51

November 5-én vesznek végső búcsút Mezey Györgytől

Magyar válogatott
2025.10.13. 15:00

Gyász: elhunyt a román válogatott labdarúgó, aki Magyarországon is edzősködött

Minden más foci
2025.10.11. 16:14

Sándor György Mezey Györgyről: „Talpig úriember volt, ízig-vérig profi”

Magyar válogatott
2025.10.08. 20:35
Ezek is érdekelhetik