Liverpool: 75 százalék – Bogdánra is ez vonatkozik

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.07.20. 18:06
null
Ha helytállóak a Liverpool Echo értesülései, Bogdán rendszeresen pályán lesz a Wigannél (Fotó: Action Images)
A Liverpool Echo értesülései szerint a Liverpool labdarúgócsapata megpróbálja biztosítani, hogy kölcsönadott futballistái – így a szerdán a Wigan Athletichez kerülő Bogdán Ádám – rendszeres játéklehetőséghez jussanak. A Poolnak nem érdeke, hogy kölcsönjátékosai a kispadot koptassák – és nyomást is gyakorol a fogadó klubokra.

Az Echo saját értesüléseire hivatkozva azt írja, hogy a Liverpool kéri a fogadó kluboktól: lépjen pályára a mérkőzések hetvenöt százalékán a kölcsönvett játékos. Ez minden kölcsönjátékosra – Bogdán Ádámra is – vonatkozik, és pont ez a kitétel akadályozta meg egyelőre, hogy Cameron Brannagan is a Wiganhez kövesse a magyar kapust. A Latics ugyanis nem tudja garantálni a „hetvenöt százalékot” az angol utánpótlás-válogatott középpályás esetében.

Az angol labdarúgóliga szabályai nem engedik a kluboknak, hogy a kölcsönszerződésben garantált játéklehetőséget kössenek ki, ám a Liverpool olyan konstrukcióban adja kölcsön játékosait, hogy a fogadó klubot anyagi hátrány éri, ha nem küldi pályára rendszeresen az érkező futballistát. Az Echo úgy tudja, a „vörösök” nem kötnek ki kölcsönvételi díjat, a kölcsönadott játékosok fizetése pedig elhanyagolható tételnek számít, így az anfieldiek azt is „lenyelik”.

A Liverpool eddig három kapusát, Bogdán Ádámot (Wigan), Ryan Fultont (Chesterfield) és Danny Wardot (Huddersfield) adta kölcsön.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik