Hazard-hullámvasút: a mennyből a pokolba, majd újra az édenbe

BORBÉLY LÁSZLÓBORBÉLY LÁSZLÓ
Vágólapra másolva!
2017.04.06. 17:47
null
Amikor még minden szépnek és jónak tűnt... (Fotó: AFP)
A 2014–2015-es PL-idény végén jártunk, Eden Hazard épp megkapta az újságíróktól és a játékosoktól is az év legjobbjának járó díjat, miután pazar játékával bajnoki címhez segítette a Chelsea-t. A CIES épp a második legértékesebb játékosnak rangsorolta Lionel Messi mögött, és a fél világ, többek között a Real Madrid is szerződtette volna. Egy évvel később senki sem értette, mi történt az ígéretes belga játékossal...

MAJDNEM EGY ÉVIG TARTOTT AZ ÁTOK

A 2014–2015-ös szezonban 19 góllal, 13 gólpasszal és kulcspasszok tömkelegével repítette a londoni „kékeket”, a következő idényben viszont a csapatához hasonlóan brutálisan beragadt.

Már az sem fest túl fényesen, hogy 31 bajnokin négy gólig és gólpasszig jutott csupán, de ha hozzávesszük, hogy április 23-án(!!!) szerezte meg csupán az első találatát, egészen katasztrofális képet kapunk. Ezt megelőzően 2015. május 3-án volt eredményes, majdnem egy év szünet után tört meg az átok.

A Chelsea mindeközben december közepén még csak a 16. helyen állt a bajnokságban, és márciusig a top 10-be sem tudott kerülni.

A 2015–2016-os a szenvedés szezonja volt Hazard-nak és a Chelsea-nek is (Fotó: AFP)
A 2015–2016-os a szenvedés szezonja volt Hazard-nak és a Chelsea-nek is (Fotó: AFP)



HAZARD BELELENDÜL – A MIEINK IS BÁNTÁK, MAJD JÖN A HULLÁMVÖLGY

A kisebb sérülése, majd csípőproblémái miatt több meccsről is kieső Hazard számára legalább a szezon vége jól alakult, az utolsó öt meccsen négyszer is betalált.

Eljött az Európa-bajnokság ideje, ahol a belgák óriási mezőnyfölényük ellenére nem bírtak a rutinosabb olaszokkal, majd az írek és a svédek elintézése után a nyolcaddöntőben Magyarországgal találkoztak. És Hazard káprázatos játékának köszönhetően nyertek is 4–0-ra.

Hazard tarthatatlan volt a mieink számára



Bár a volt világelső számára a nyolc között Wales ellen véget ért a torna, Hazard ezen a meccsen sem tétlenkedett – azt, mondjuk, barokkos túlzás lenne állítani, hogy passza után Nainggolannak már csak be kellett fejeznie az akciót.

Nainggolan említett góljához azért kevesebb köze volt

A forma pedig, úgy tűnt, Antonio Conte kinevezése után is megmarad, a Chelsea három győzelemmel, a belga játékmester pedig két góllal indította az idényt, majd jött egy kisebb hullámvölgy, iksz a Swansea-val, majd vereség a Liverpool (1–2) és Arsenal elleni rangadón (0–3).


Az utóbbi kudarccal nyolc pontra nőtt a hátránya a listavezető Manchester Cityvel szemben, az olasz menedzser pedig igencsak elégedetlen volt gárdájával.

„Sokat kell dolgoznunk, mert jelenleg csak papíron vagyunk nagy csapat ismerte el szeptember végén önkritikusan Conte. – Az első pillanattól kezdve nem volt megfelelő a hozzáállásunk. Nem voltunk elég stabilak, most itt a megfelelő pillanat, hogy mindent felülvizsgáljunk. Hihetetlen, hogy három gólt is kaptunk, erre megoldást kell találnunk. A legfontosabb, hogy dolgozzunk tovább, és ne foglalkozzunk sokat a jelenlegi állással.”

Nos, fiai meghallgatták intelmeit... De még mennyire!

A futó idényben viszont ismét főszereplő a Chelsea és persze Hazard (Fotó: AFP)
A futó idényben viszont ismét főszereplő a Chelsea és persze Hazard (Fotó: AFP)


SOROZATBAN 13-AT NYERT A CHELSEA

A következő hat meccsét kapott gól nélkül nyerte meg az élre álló londoni csapat, Hazard pedig öt gólt és egy gólpasszt jegyzett ezeken az összecsapásokon. A Chelsea győzelmi szériája 13-nál szakadt meg, költői túlzással december végére eldőlt az aranyérem sorsa.

A Tottenham elleni zakó után a Liverpool ellen is botlott januárban a csapat, az Arsenal legyőzését a Burnley elleni iksz követte, majd három siker után jött a meglepő hazai vereség a Crystal Palace-tól. Mielőtt azonban túl nagy pánik lett volna, a Manchester City elleni rangadón ismét előlépett Hazard, két góljával pedig eldöntötte a meccset – nyolc meccsel a vége előtt hét ponttal vezeti a bajnokságot a Chelsea.

ÓRIÁSIT JAVULT A BELGA – ÚJRA ÉL A „GALAKTIKUS” SZÁL

BAJNOKI HULLÁMVASÚT
m g gp l/m ml o
2016–17 28 13 5 2.2 11 7.91
2015–16 31 4 4 1.2 5 7.11
2014–15 38 14 9 2.1 10 8.40
m: meccs; g: gól; gp: gólpassz; l/m: lövés/ meccs; ml: meccs legjobbja; o: osztályzat
forrás és osztályzat: whoscored.com

A Chelsea-hez hasonlóan pedig Hazard is hatalmas fejlődésen ment át egy szezon alatt, a 31 PL-meccsen szerzett négy-négy gólt és gólpasszt ebben az idényben 28 fellépésen 13 találat és öt előkészítés követte, és még mindig van hátra nyolc meccse.

A whoscored.comnál az előző idényben csupán 7.11-es átlagot ért el a belga futballista, ebben a szezonban viszont nyolc tizedet is képes volt javítani ezen (7.91).

Ami a többi javulást illeti, meccsenként eggyel többször lő kapura (az előző bajnokságban 1.2 volt ez a szám, a mostaniban 2.2), minimálisan több a sikeres fejpárbaja meccsenként (0.4-ről 0.5-re javult), másféllel nőtt sikeres cseleinek a száma (2.9-ről 4.4-re), és nem elhanyagolható módon több mint kétszer annyi meccs legjobbja címnél jár (5-ről 11-re nőtt).

Érdekesség viszont, hogy a passzpontossága a 2013–2014-es PL-idény óta nem volt ilyen alacsony – igaz, átadásainak 83.9 százaléka így is saját csapattársához vándorolt.

Hazard-t pedig már ismét a Real Madriddal boronálják össze...


ANGOL PREMIER LEAGUE
31. FORDULÓ
CHELSEA–MANCHESTER CITY 2–1 (2–1)

London, Stamford Bridge. V: Dean
Chelsea: Courtois – Zouma (Matics, a szünetben), David Luiz, Cahill – Azpilicueta, Kanté, Fabregas (Willian, 81.), M. Alonso – Pedro, E. Hazard (Loftus-Cheek, 90.) – Diego Costa. Menedzser: Antonio Conte
Man. City: Caballero – Fernandinho, Kompany, Stones, Clichy – Delph – Jesús Navas, De Bruyne (Sterling, 79.), David Silva, Sané (Nolito, 85.) – Agüero. Menedzser: Josep Guardiola
Gólszerző: E. Hazard (10., 35.), ill. Agüero (26.)

AZ ÁLLÁS
1. Chelsea 30 23 3 4 62–25 +37 72
2. Tottenham 30 19 8 3 60–22 +38 65
3. Liverpool 31 17 9 5 66–39 +27 60
4. Manchester City 30 17 7 6 57–34 +23 58
5. Arsenal 29 16 6 7 61–36 +25 54
6. Manchester United 29 14 12 3 43–24 +19 54
7. Everton 31 14 9 8 53–34 +19 51
8. West Bromwich Albion 31 12 8 11 39–40 –1 44
9. Southampton 29 10 7 12 36–37 –1 37
10. Watford 30 10 7 13 36–48 –12 37
11. Leicester City 30 10 6 14 37–47 –10 36
12. Stoke City 31 9 9 13 33–45 –12 36
13. Bournemouth 31 9 8 14 44–56 –12 35
14. Burnley 31 10 5 16 32–44 –12 35
15. West Ham 31 9 6 16 41–57 –16 33
16. Crystal Palace 30 9 4 17 40–50 –10 31
17. Hull City 31 8 6 17 32–61 –29 30
18. Swansea 31 8 4 19 37–66 –29 28
19. Middlesbrough 30 4 11 15 22–37 –15 23
20. Sunderland 30 5 5 20 24–53 –29 20


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik