FIFA: a City is megszegte az átigazolási szabályokat – hivatalos

T. I.T. I.
Vágólapra másolva!
2019.08.13. 19:03
null
Guardioláékat nem tiltották el az átigazolásoktól (Fotó: AFP)
A Chelsea után a Manchester Cityt is megbüntette a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség, amiért megszegte a 18 éven aluli labdarúgókra vonatkozó átigazolási szabályokat. Az angol bajnoki címvédő azonban a londoni riválissal ellentétben megúszta csak pénzbüntetéssel, 370 ezer svájci frankot, mintegy 108 millió forintot kell bírságként kifizetnie.


A FIFA közleménye szerint a City az átigazolási szabályzatnak ugyanazt a 19-es paragrafusát szegte meg, mint az átigazolási piacról korábban 2020 nyaráig kizárt Chelsea. A szövetség ugyanakkor nem hozta nyilvánosságra, a manchesteri klub hány esetben vétett a szabályzat ellen – a Chelsea 29 alkalomért kapta meg a maga büntetését februárban.

A BBC azt írja, a FIFA enyhítő körülményként tekintette, hogy a City mindenben együttműködött a vizsgálat alatt és beismerte a szabálytalanságot.

Arról már korábban beszámoltunk, hogy több angol klub ellen is vizsgálódik a FIFA, míg az angol szövetséget (FA) a Chelsea-vel egy időben 510 ezer svájci frankos bírsággal sújtotta, illetve kötelezte, hogy vizsgálja felül az átigazolásokkal kapcsolatos monitoringrendszerét, hogy a jövőben kiszűrhessék a szabálytalan transzfereket.

A 19-es paragrafus kimondja, 18 éven aluli, külföldi játékost csak abban az esetben szerződtethet egy klub, ha a szülők függetlenül a klubtól döntenek az országváltás mellett, vagy a játékos lakhelye és új klubja 50 kilométeren belül van az országhatárhoz. Kivételt jelentenek az Európai Unióhoz, valamint az Európai Gazdasági Térséghez tartozó országok, itt a szabály 16 éves kort ír elő.


Hasonló szabályszegés miatt tiltották el korábban Spanyolországban az Atlético Madridot, az FC Barcelonát és a Real Madridot is, igaz, utóbbi a fellebbezésének köszönhetően kettő helyett csak egy átigazolási időszakot kényszerült kihagyni.

A Real Madrid ügyvezető igazgatója, José Ángel Sánchez már 2016-ban, a királyi együttes, valamint a városi rivális Atlético Madrid megbüntetésekor arról beszélt, hogy a Premier League élklubjai lehetnek a következők az eltiltássorozatban.

„Kapcsolatban állok több angol együttessel is, pontosan tudom, hogy a Premier League klubjainak vizsgálata már régebben megkezdődött” – nyilatkozta a Cadena Ser rádiónak José Ángel Sánchez.

„A FIFA vizsgálati erőforrásai nem kimeríthetetlenek, ezért nem tud a szövetség egyszerre több esetben határozni. A benyomásom az, hogy ezek a vizsgálatok Európa-szintűek, és egyre több ilyen ügy fog napvilágot látni” – mondta a királyiak igazgatója.

A Fox Sport egy évvel ezelőtt már arról írt, a Chelsea mellett négy másik klubot vizsgál a FIFA, a többi csapat közül viszont csak a most megbüntetett Manchester Cityt nevesítették. A másik három együttesről azóta is csak találgatások jelentek meg, és állítólag a Manchester United nincs köztük.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik