PL: kétgólos előnyről veszített pontokat a Man. City; a Chelsea hozta a kötelezőt

Vágólapra másolva!
2023.12.16. 18:10
null
Olise 95. percben értékesített büntetője következtében szórt el két pontot a Manchester City (Fotó: Getty Images)
A Manchester City odahaza 2–2-es döntetlent játszott a Crystal Palace-szal, a Chelsea hazai pályán 2–0-ra nyert a Sheffield United ellen, míg a Newcastle United szintén otthon 3–0-ra múlta felül a Fulhamet az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 17. fordulójának szombati játéknapján. Az AFC Bournemouth–Luton Town találkozó a második félidőben félbeszakadt, miután a vendégek csapatkapitánya, Tom Lockyer váratlanul összeesett a pályán...

MANCHESTER CITY–CRYSTAL PALACE

A Manchester City az előző fordulóban a Luton ellen megszakította a bajnokságban a négymeccses nyeretlenségi sorozatát, igaz, Pep Guardiola legénysége nagy nehezen tudta csak megverni az újoncot. A gárda szerdán igen tartalékosan a BL-ben is győzött, így jó előjelekkel várhatta a Crystal Palace elleni ütközetet. A londoni együttes nem volt jó formában, az előző öt találkozójából négyet is elbukott.

Erling Haaland sérülés miatt most sem állhatott Guardiola rendelkezésére. Csapata azonban így is majdnem megszerezte a vezetést az 5. percben, de Julián Álvarez kísérletét a kapuba visszatérő Dean Henderson hárította. Az angol kapus még szeptember végén, egy Manchester United elleni Ligakupa-mérkőzésen sérült meg.

A 24. percben góllá érett a City nyomása, Phil Foden passzát Jack Grealish belsőzte a kapuba (1–0). Les miatt videózták a találatot, de végül megadták.

A félidő hajrájához érve aztán Ederson majdnem kiállíttatta magát, de tizenhatoson kívüli szabálytalanságát csak egy sárga lappal szankcionálta a játékvezető, aztán a szabadrúgás elkerülte a kaput. (VIDEÓ ITT!)

A szünet után Álvarez szabadrúgásból lőtt gólt, de Rodri helyezkedése miatt les címén nem adták meg. Két perccel később azonban már szabályos körülmények között duplázta meg előnyét a házigazda, Rico Lewis helyezett az alsóba (2–0).

Némi meglepetésre a hajrába belépve szépített a Palace,Jean-Philippe Mateta lőtt közelről a kapuba (2–1).

A 93. percben aztán büntetőt kapott a Palace, mivel Foden buktatta az ellenfél játékosát. A labda mögéMichael Olise állt, és nem remegett meg (2–2).

Kétgólos előnyről vesztett tehát pontokat a címvédő.

CHELSEA–SHEFFIELD UNITED

A szebb időket is megélt Chelsea az elmúlt két mérkőzését egyaránt elveszítette, de az újonc ellen hazai pályán egyértelmű esélyesnek számított, még úgy is, hogy a sereghajtó győzelemmel érkezett a Stamford Bridge-re.

Chelsea-mezőnyfölénnyel telt az első játékrész, de nagy gólszerzési lehetőséget nem jegyezhettünk fel. Mihajlo Mudrik lövésével jól leírható a Chelsea őszi szezonja... (VIDEÓ ITT!)

A szünet után aztán megszerezték a vezetést a hazaiak: Raheem Sterling erősen belőtt passzát Cole Palmer vágta a kapuba (1–0).

Ha egy üzlet beindul! Nem sokkal később Palmer gólpasszt osztott ki Nicolas Jacksonnak, aki először még nem merte ünnepelni a gólját (2–0).

A Chelsea végül nagyon magabiztosan gyűjtötte be a három pontot.

NEWCASTLE–FULHAM

A december eddig nem a Newcastle hónapja: a Premier League-ben háromgólos vereséget szenvedett az Everton és a Tottenham otthonában is, aztán szerdán a Milan elleni hazai vereséggel a csoportja utolsó helyén esett ki a Bajnokok Ligájából, és a Manchester Unitedhez hasonlóan búcsúzott Európától. A Fulham ezzel szemben szárnyal: a legutóbbi két meccsét egyaránt 5–0-ra nyerte hazai pályán, az elmúlt négy mérkőzésén pedig 16 gólt szerzett.

A szegény embert még az ág is... A sok sérülttel rendelkező Newcastle-nak az összecsapás elején Fabian Schärt le kellett cserélnie. Annak azonban már örülhettek a hazaiak, hogy a Fulham a 23. percben megfogyatkozott, miután – a korábban látványos ollózást bemutatóRaúl Jiménez letarolta Sean Longstaffot. (VIDEÓ ITT!)

Az emberelőnyben játszó Newcastle az 57. percben szerezte meg a vezetést, a 17 évesLewis Miley az első gólját jegyezte a „szarkák” első csapatában (1–0). Nagy tehetség, korábban a Chelsea és a Milan ellen is jegyzett már egy gólpasszt, most pedig a klub történetének legfiatalabb PL-gólszerzője lett, megelőzve egy bizonyos James Milnert.


Hét perccel későbbMiguel Almirón kihasználta a vendégjátékosok hibáját, ezzel gyakorlatilag eldöntve a mérkőzést (2–0).

A 82. percben Dan Burn is betalált, ezzel alakult ki a 3–0-s végeredmény.

BOURNEMOUTH–LUTON

Kerkez Milos együttese hatalmas győzelmet aratott az előző fordulóban, ugyanis 3–0-ra nyert a Manchester United vendégeként. A Bournemouth az elmúlt öt meccsén 13 pontot gyűjtött, míg a Luton az előző három bajnokiját egyaránt elvesztette, igaz, november vége óta kőkemény a sorsolása.

Kerkez most is kezdőben kapott helyet, csapata pedig meglepetésre már a 3. percben hátrányba került: egy sarokrúgás után az előző két mérkőzésén az Arsenalnak és a Manchester Citynek is betaláló Elijah Adebayo bólintott a kapuba (0–1).

Az 58. percig kellett várni a hazaiak válaszára, ekkor egy szöglet utáni flipper végén Dominic Solanke egyenlített (1–1).

Még ugyanebben a percben Tom Lockyer váratlanul összeesett a pályán – az orvosok azonnal a játéktérre rohantak. A Luton menedzsere, Rob Edwards követte őket, futballistáit pedig megkérte, menjenek arrébb csapatkapitányuktól. A játékvezető nem sokkal később az öltözőbe küldte a csapatokat. A hátvédet egy idő elteltével a játékoskijáróba vitték, ott folytatták az ellátását. A Bournemouth egyik orvosa fél 6 körül azt közölte a mérkőzésről a helyszínen tudósító médiumokkal, hogy Lockyer éber és reagál a környezetére.

Háromnegyed hat körül a találkozót hivatalosan is félbeszakították. (BŐVEBBEN ITT!)

A történtek hatására mindkét együttes szurkolói Lockyer nevét foglalták rigmusokba. A mérkőzés hivatalos lefújását követően a két csapat játékosai visszajöttek a pályára megköszönni a buzdítást. Rob Edwards könnyek között járta körbe a Vitality Stadion játékterét.

Nem először történik hasonló Lockyerrel, a 29 éves walesi május végén, a Championship playoffjában, a Coventry City ellen megnyert döntő során is összeesett; akkor, miután stabilizálták az állapotát, néhány napot kórházban töltött, végül hazaengedték.

ANGOL PREMIER LEAGUE
17. FORDULÓ
AFC Bournemouth–Luton Town 1–1 – az 58. percben félbeszakítva
(Solanke 58., ill. Adebayo 3.)
Chelsea–Sheffield United 2–0 (Palmer 54., Jackson 61.)
Manchester City–Crystal Palace 2–2 (Grealish 24., Lewis 54., ill. Mateta 76., Olise 90+5. – 11-esből)
Newcastle United–Fulham 3–0 (Miley 57., Almirón 64., Burn 82.)
Kiállítva: Raúl Jiménez (Fulham, 23.)
Később
Burnley–Everton 0–2
(Am. Onana 19., Keane 25.)

VASÁRNAPI PROGRAM
15.00: Arsenal–Brighton & Hove Albion (Tv: Spíler1)
15.00: Brentford–Aston Villa
15.00: West Ham United–Wolverhampton Wanderers
17.30: Liverpool–Manchester United (Tv: Spíler1)

PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
Nottingham Forest–Tottenham Hotspur 0–2 (Richarlison 45+2., Kulusevski 65.)
Kiállítva: Bissouma (Tottenham, 70.)

A PREMIER LEAGUE ÁLLÁSA
1. Liverpool 16 11 4 1 36–15 +21 37
2. Arsenal 16 11 3 2 33–15 +18 36
3. Aston Villa 16 11 2 3 35–20 +15 35
4. Manchester City 17 10 4 3 40–20 +20 34
5. Tottenham 17 10 3 4 35–23 +12 33
6. Newcastle 17 9 2 6 36–21 +15 29
7. Manchester United 16 9 7 18–21 –3 27
8. Brighton & Hove Albion 16 7 5 4 33–28 +5 26
9. West Ham 16 7 3 6 26–30 –4 24
10. Chelsea 17 6 4 7 28–26 +2 22
11. Fulham 17 6 3 8 26–29 –3 21
12. Brentford 16 5 4 7 23–22 +1 19
13. Wolverhampton 16 5 4 7 21–26 –5 19
14. Bournemouth 16 5 4 7 21–30 –9 19
15. Crystal Palace 17 4 5 8 17–25 –8 17
16. Everton 17 8 2 7 22–20 +2 16
17. Nottingham Forest 17 3 5 9 17–30 –13 14
18. Luton Town 16 2 3 11 17–32 –15 9
19. Burnley 17 2 2 13 16–36 –20 8
20. Sheffield United 17 2 2 13 12–43 –31 8
Pontlevonások: Everton 10 pont
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik