PL: a VAR-szobában tudták, hogy érvényes a Liverpool gólja, csakhogy...

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2023.10.01. 13:53
null
Nem adták meg Díaz vezető gólját, a Liverpool végül kikapott (Fotó: Getty Images)
Mint beszámoltunk róla, a Premier League játékvezetői testülete szombat este elismerte, hibáztak a VAR-szobában, amikor nem adták meg Luis Díaz vezető gólját 0–0-nál a Tottenham–Liverpool mérkőzésen, ami végül 2–1-re végződött. Nos, azóta az is kiderült, pontosan mi okozta a hibát, az ok pedig elképesztő... 

 

Ahogyan arról szombat este beszámoltunk, a PGMOL (Professional Game Match Officials Limited) a mérkőzést követően elismerte, tévedés történt.

„A PGMOL elismeri, hogy a Tottenham Hotspur–Liverpool mérkőzés első félidejében jelentős emberi hiba történt. A Luis Díaz által lőtt gólt a játékvezetők helyszíni csapata les miatt érvénytelenítette. Ez egyértelmű és nyilvánvaló hiba volt, a gólt a VAR beavatkozásával meg kellett volna ítélni. A VAR azonban elmulasztotta a beavatkozást” idézi a közleményt a Sky Sports.

A testület ezt követően közölte, megvizsgálják a hibához vezető körülményeket, és felveszi a kapcsolatot a Liverpoollal is.

Nos, utóbbi megtörtént, így a hiba okára is fény derült, amit a Sky Sports osztott meg az olvasóival.

A VAR-szobában ülő Darren England, Dank Cook páros azt hitte, a pályán az a döntés született, hogy Luis Díaz találata érvényes, vezet a Liverpool FC. Az esetet így is megvizsgálták, de úgy látták, egyértelmű, hogy nincs szó lesről, így vonalazásra sincs szükség. Szóltak is Simon Hooper játékvezetőnek, hogy a vizsgálat véget ért, nem írják felül a döntését.

A játékvezető ezért a sípjába fújt, s maradt az ítélet, vagyis az, hogy a gól érvénytelen. Bár ekkor a VAR-szobában is realizálták, hogy rossz döntés született, már nem állt módjukban változtatni.

A hibáért a PGMOL elnézést kért a Liverpooltól, a két asszisztenst pedig eltiltották. England a vasárnapi Brentford–Nottingham Forest meccsen tevékenykedett volna, míg Cook a hétfői Fulham–Chelsea összecsapáson.

A PGMOL az előző idény kezdete óta tevékenykedik a PL-ben, azóta ez volt a 14. olyan eset, amikor a testületnek bocsánatot kellett kérnie egy döntéséért.

PREMIER LEAGUE
7. FORDULÓ
TOTTENHAM HOTSPUR–LIVERPOOL 2–1 (1–1)
London
,Tottenham Hotspur Stadion,62 001néző.Vezette:Hooper
TOTTENHAM:Vicario – Pedro Porro, Romero, Van de Ven, Udogie (B. Davies, 83.) – P. Sarr (Skipp, 83.), Bissouma (Höjbjerg, 90.) – Kulusevski, Maddison (Véliz, 90.), Richarlison – Szon Hung Min (Szolomon, 69.).Menedzser:Ange Postecoglou
LIVERPOOL:Alisson – Gomez (Konaté, 74.), Matip, Van Dijk, Robertson – Szoboszlai, Mac Allister (Gravenberch, 80.), C. Jones – Szalah (Alexander-Arnold, 74.), Gakpo (Diogo Jota, a szünetben), L. Díaz (Endo, 74.).Menedzser:Jürgen Klopp
Gólszerző:Szon Hung Min (36.), Matip (90+6. – öngól), ill. Gakpo (45+5.)
Kiállítva:C. Jones (26.), Diogo Jota (69.)

AZ ÁLLÁS
1. Manchester City76117– 5+1218
2. Tottenham75217– 8 +917
3. Arsenal75215– 6 +917
4. Liverpool751116– 7 +916
5. Aston Villa75218–11 +715
6. Brighton & Hove Albion75219–14 +515
7. West Ham741213–10 +313
8. Newcastle74318– 7+1112
9. Crystal Palace7322 7– 7 011
10. Manchester United734 7–11 –4 9
11. Fulham6222 5–10 –5 8
12. Nottingham Forest6213 7– 9 –2 7
13. Wolverhampton7214 8–13 –5 7
14. Brentford6132 9– 9 0 6
15. Chelsea6123 5– 6 –1 5
16. Everton7115 6–12 –6 4
17. Luton Town6114 5–12 –7 4
18. AFC Bournemouth734 5–15–10 3
19. Burnley615 4–15–11 1
20. Sheffield United716 5–19–14 1

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik