Wenger már a kiállítás miatt sem méltatlankodik

Vágólapra másolva!
2013.01.14. 12:26
null
Laurent Koscielny a Manchester City elleni meccs elején piros lapot kapott, az Arsenal esélyei elszálltak (Fotó: Action Images)
Az angol bajnoki éllovas Manchester United a Liverpool legyőzésével megtartotta hétpontos előnyét, így nem csoda, hogy a klubnál most minden szép és jó. Az üldöző Manchester Citynél az Arsenal elleni 2–0-s diadal ellenére elégedetlen Roberto Mancini, ezúttal a játékvezetővel, aki szerinte indokolatlanul állította ki Vincent Kompanyt. Arsene Wengernek ennél sokkal súlyosabb problémái vannak…

 

Robin van Persie, a Liverpoolt 2–1-re legyőző Manchester United holland csatára szerint a legutóbbi négy bajnokiját megnyerő éllovas vasárnap mutatott játéka a bizonyíték arra, hogy a sűrű menetrend ellenére sem lankad a csapat figyelme.

„Mindannyian átéreztük a meccs fontosságát, s bár nem volt könnyű, végül csak behúztuk. Az első félidőben egynél több góllal kellett volna vezetnünk, mert az 1–0 egyáltalán nem megnyugtató, főleg, ha az ellenfélnek helyzetei vannak – mondta Van Persie. – Nagyon jól működött a védelmünk is, ami nélkülözhetetlen volt a szívósan támadó Pool ellen.”

Van Persie kiemelte az első félidőben szerzett gólja előtti akciót, és hogy az MU-nál lábról lábra járt a labda: Michael Carrick, Danny Welbeck, Tom Cleverley és Kagava Sindzsi is továbbtette, mielőtt Patrice Evra a bal oldalról középre passzolt a hollandhoz. Van Persie elsősorban Welbeck teljesítményét emelte ki, örömmel játszik együtt az angol válogatott támadóval.

A második gól Van Persie szabadrúgása után született, s bár Evra fejelte a kapu felé a labdát, az megpattant Nemanja Vidicsen, s úgy jutott Josep Reina kapujába.

„Ezt a találatot a Vitatott Gólszerzők Bizottsága elé kell terjeszteni – mondta Sir Alex Ferguson. – Nagy fejes volt Patrice-tól, de Nemanja ebben a szezonban még nem szerzett gólt, így én neki adnám, mert ezzel ő a 18. játékosunk, aki ebben a szezonban betalál.”

Ferguson szerint a Manchester United egy ideje adós volt a jó játékkal, de a Liverpool ellen senki sem panaszkodhatott.

Az Arsenalt 2–0-ra legyőző Manchester City fellebbez Vincent Kompany piros lapja miatt, jelezte Roberto Mancini, a klub menedzsere. A címvédő belga hátvédje azután kapott piros lapot Mike Dean játékvezetőtől, hogy két lábbal csúszott rá Jack Wilshere-re. Az ismétlésekből kiderült, hogy az Arsenal játékosa magától esett el, miközben Kompany elrúgta a labdát

„Ez egyáltalán nem ért kiállítást. Vinny az egyik lábával elvitte a labdát, a bíró pedig hibázott” – mondta Mancini.

Kompany megértő volt a bíróval, de ártatlannak vallja magát.

„Nem haragszom a bíróra, tisztában vagyok vele, milyen nehéz a feladata. A szerelés előtt láttam, hogy az ellenfél játékosa hosszan tolta meg a labdát. Tudtam, hogy ötven százalék esélyem van elrúgni a labdát, és azt is, hogy elkerülhetetlen az ütközés, de védőként ez a feladatom. A jövőben sem riadok vissza a szerelési kísérletektől, de nem is akarok sérülést okozni az ellenfelemnek” – írta a belga a Twitteren, hozzátéve, nemigen hisz a fellebbezés sikerében.

Arsene Wenger, az Arsenal francia menedzsere elégedetlenül beszélt csapatáról, amely szerinte álmosan kezdte a mérkőzést, és ezért súlyos árat fizetett.

„Mintha semmi önbizalma nem lett volna a csapatnak, mintha az elején feladtuk volna. Korán emberhátrányba kerültünk, gólt is kaptunk. Ezután már küzdöttek a fiúk, de emberhátrányban késő volt. Nem tudom, jogos volt-e a kiállítás, nem néztem meg, de mindegy is, ez semmin sem változtat. Sajnos Arteta egy hónapra kidőlt, ami szűkíti a taktikai repertoárunkat. Minden erőnkkel azon dolgozunk, hogy új játékosokat igazoljunk, de még korai neveket említeni” – mondta az éllovas Manchester Unitedtól 21 ponttal lemaradva a tabella 6. helyén álló „ágyúsok” menedzsere.

AZ ÁLLÁS
1. Manchester United 22 18 1 3 56–29 +27 55
2. Manchester City 22 14 6 2 43–19 +24 48
3. Chelsea 21 12 5 4 43–19 +24 41
4. Tottenham 22 12 4 6 39–27 +12 40
5. Everton 22 9 10 3 35–26 +9 37
6. Arsenal 21 9 7 5 40–24 +16 34
7. West Bromwich Albion 22 10 3 9 31–30 +1 33
8. Liverpool 22 8 7 7 35–28 +7 31
9. Swansea 22 7 9 6 31–26 +5 30
10. Stoke City 22 6 11 5 21–24 –3 29
11. West Ham 21 7 5 9 24–27 –3 26
12. Norwich City 22 6 8 8 24–34 –10 26
13. Fulham 22 6 7 9 33–38 –5 25
14. Sunderland 22 6 7 9 24–29 –5 25
15. Southampton 21 5 6 10 28–38 –10 21
16. Newcastle 22 5 6 11 27–39 –12 21
17. Wigan 22 5 4 13 23–40 –17 19
18. Aston Villa 22 4 7 11 17–42 –25 19
19. Reading 22 3 7 12 26–42 –16 16
20. Queens Park Rangers 22 2 8 12 17–36 –19 14

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik