A Manchester United és a Chelsea is hozta a kötelezőt hazai pályán

Vágólapra másolva!
2007.12.08. 18:26
A Manchester United Ryan Giggs, Carlos Tévez két és Cristiano Ronaldo találatával magabiztosan intézte el hazai környezetben a sereghajtó Derby Countyt, Steve Howard gólja csak a szépítéshez volt elég. Ezzel a győzelemmel egy pontra közelítette meg a United a vasárnap pályára lépő, listavezető Arsenalt. A Chelsea Andrij Sevcsenko és Frank Lampard találatával kerekedett felül a Sunderlanden. A Newcastle egy utolsó percben szerzett góllal verte a Birminghamet (2-1), míg az Everton Yakubu Aiyekbeni mesterhármasának köszönhetően páholta el a Fulhamet (3-0).
Volt mit ünnepelnie Giggsnek (balra) és Téveznek, gond nélkül intézték el a Derbyt a manchesteriek
Reuters
Volt mit ünnepelnie Giggsnek (balra) és Téveznek, gond nélkül intézték el a Derbyt a manchesteriek
Volt mit ünnepelnie Giggsnek (balra) és Téveznek, gond nélkül intézték el a Derbyt a manchesteriek
Reuters
Volt mit ünnepelnie Giggsnek (balra) és Téveznek, gond nélkül intézték el a Derbyt a manchesteriek

Szavazás

Ki lesz a bajnok 2008-ban a Premier League-ben?

Írja be az itt látható számot!
A „vörös ördögök” a tabella második helyén álltak a játéknap előtt, és hátrányuk négy pontra nőtt szerdán, miután az éllovas Arsenal bepótolta elmaradt mérkőzését (a Newcastle ellen értek el 1-1-es döntetlent az „ágyúsok”).

A Derby az utolsó helyen állt, mindössze 6 pontot gyűjtött be a megszerezhető 45-ből, és szinte kilátástalan helyzetben látogatott az Old Traffordra.

Az első félidő nem a várakozásoknak megfelelően indult, hiszen a vendégek sokkal agilisabban játszottak az első percekben, rövidesen azonban beleerősített a Manchester.

A labda szinte megállás nélkül a Derby kapuja előtt pattogott, és a hazaiak erőfeszítéseit kétszer is siker koronázta az első játékrész végén: előbb Giggs, majd Tévez állította megoldhatatlan feladat elé Bywater kapust közvetlen közelről, magabiztos United vezetéssel vonulhattak tehát a felek az öltözőbe a zuhogó esőben.

A második félidőre sem az időjárás, sem a játék képe nem változott. Bár volt ígéretes lehetősége a vendégeknek is, a játékrész elején még érintetlen maradt Van der Sar hálója, Tévez második gólja pedig megpecsételte a Derby sorsát. Howard találatával módosult az eredmény 3-1-re (ez volt a „kosok” első idegenben szerzett gólja), a végeredményt azonban Cristiano Ronaldo állította be, miután értékesítette az ellne elkövetett szabálytalanság miatt megítélt büntetőt a hajrában.

A Chelsea a harmadik helyről várta a fordulót, és mindenképpen esélyesnek számított az újonc Sunderland ellen.

A tudásbeli különbség a 23. percben ütközött ki, ekkor Sevcsenko szerzett vezetést a kékeknek egy szép fejesgóllal.

Lampard a 75. percben tizenegyesből biztosította be a hazai győzelmet, így izgalommentesen zajlott le az utolsó negyedóra.

Newcastle-ben a „szarkák” fogadták a Birmingham Cityt, ám rosszul kezdték a mérkőzést a hazaiak, ugyanis Cameron Jerome már a 7. percben bevette Given kapuját.

Az egyenlítő gólra a 36. percig kellett várni, ekkor Sadler buktatta Martinst a 16-oson belül. A büntetőt a sértett értékesítette, a 90. percben pedig Diagne-Faye szerzett három pontot jelentő találatot a hazaiaknak .

PREMIER LEAGUE, 16. FORDULÓ

  • Manchester United-Derby 4-1 (Giggs 40.), Tévez (45., 60.), Ronaldo (90. – tizenegyesből), ill. Howard (76.)
  • Chelsea-Sunderland 2-0 (Sevcsenko 23.), Lampard (75. – tizenegyesből)
  • Newcastle-Birmingham City 2-1 (Martins 36. – tizenegyesből), Diagne-Faye (90.), ill. Jerome (7.)
  • Everton-Fulham 3-0 (Yakubu 51., 61., 79.)

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA

1. Arsenal 15 11 4 - 32-12 +20 37
2. Manchester United 16 11 3 2 29-8 +21 36
3. Chelsea 16 10 4 2 24-9 +15 34
4. Liverpool 14 8 6 - 26-6 +20 30
5. Portsmouth 16 8 6 2 28-14 +14 30
6. Manchester City 15 9 3 3 19-15 +4 30
7. Everton 16 8 3 5 29-16 +13 27
8. Aston Villa 16 8 3 5 27-19 +8 27
9. Blackburn Rovers 15 7 5 3 20-18 +2 26
10. Newcastle United 16 6 4 6 23-26 -3 22
11. West Ham United 14 5 4 5 19-12 +7 19
12. Birmingham City 16 4 2 10 17-26 -9 14
13. Reading 15 4 2 9 18-32 -14 14
14. Fulham 16 2 7 7 18-27 -9 13
15. Sunderland 16 3 4 9 15-31 -16 13
16. Tottenham Hotspur 15 2 6 7 26-28 -2 12
17. Bolton Wanderers 15 2 5 8 12-22 -10 11
18. Middlesbrough 15 2 5 8 13-27 -14 11
19. Wigan Athletic 15 2 3 10 11-26 -15 9
20. Derby County 16 1 3 12 6-38 -32 6
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik