NFL: a tulajok örülhetnek, közeleg a legális sportfogadás

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.04.05. 15:46
Az Egyesült Államokban egyre közelebb kerülnek a fogadóirodák ahhoz, hogy átszakítsák a gátat és eltöröltessék a rájuk vonatkozó központi tiltást. Az NFL-csapatok tulajdonosai az előző heti éves nagygyűlésükön meg is tárgyalták, miként vehetnék ki a részüket a buliból.

 


Gondolná az ember, hogy egy olyan pénzéhes banda, mint a tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) csapatainak tulajdonosi köre már rég megoldotta, hogy minden a ligából kisajtolható pénz az ő markukat üsse.

Már taglaltuk, hogy az amerikai futball az egyetlen amerikai sportág, amelyben a játékosok olyan szerződéseket kénytelenek kötni, amelyek a kontraktusban szereplő összeg mindössze egy részét garantálják – az általános igazgatók és más fejesek tulajdonképpen egy-két év után szinte minden esetben különösebb következmények nélkül kipaterolhatják az addig értük vérzőket és izzadókat. De – akármilyen hihetetlen is – még a dollármilliomosok e gyülekezete is benne hagyott egy kis pénzt a gépben, ami persze nem azért volt, mert a szemük átsiklott a lehetőségen, hanem mert eddig a törvényi keretek nem voltak biztosítottak hozzá… Nem másról van szó, mint a meccs előtt és közben Európában már oly megszokott, de az Egyesült Államokban még csak ébredező legális sportfogadásról.

A helyzet az, hogy az Egyesült Államokban a sportfogadás, főleg a ligát bevonó és azáltal támogatott sportfogadás négy tagállamon, Delaware-en, Oregonon, Montanán és a Las Vegas miatt a szerencsejátékosok kedvenc úti céljai közt szereplő Nevadán kívül sehol sem törvényes. A lakosság sokáig teljes mellszélességgel támogatta a tiltást, de mostanra egyre többen ugranának a lehetőségre, s az ezt megérző New Jersey meg is indította a központi, állami korlátozás elleni hadjáratát.

Ha a Legfelsőbb Bíróság hamarosan ismertetett ítélete szerint az északkeleti állam is megkapja a jogot arra, hogy fogadóirodákat nyisson, akkor csak pillanatok kérdése, hogy a többi állam is csatlakozzon – az NFL-csapatok tulajdonosai pedig még csak véletlenül sem hagynának ki ekkora lehetőséget, azonnal társulnának az üzlethez. Persze, olyan szent célok hangzanak el, mint a sportág népszerűsítése, hiszen a fogadni járó fiatalok majd biztosan szívesebben ülnek le a tévé elé meccset nézni, és ez egyébként végső soron a tojáslabda minden szerelmesének érdeke – de valójában csak arról van szó, hogy azért tárgyalt a grémium a sportfogadásban rejlő lehetőségekről az előző heti, évente megrendezett gyűlésén, mert ismét megérezte az eddig ki nem ásott dollárok szagát…

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik