Dagad a botrány az olaszoknál: újabb illegális fogadókra derülhet fény, eltiltások sora jöhet

Vágólapra másolva!
2023.10.13. 14:36
null
Zaniolo után Zalewski is érintett lesz a fogadási botrányban? (Fotó: Getty Images)
Mint beszámoltunk róla, a Juventus középpályása, Nicolo Fagioli után csütörtökön a Newcastle United és az Aston Villa sztárját, Sandro Tonalit és Nicolo Zaniolót is kihallgatták Olaszországban illegális fogadás vádjával – utóbbi két játékos a válogatott edzőtáborát is otthagyta. Az egész ügy informátora, Fabrizio Corona ma (pénteken) állítólag egy negyedik játékost is megnevez, aki kapcsolódik a fogadási botrányhoz.  


Azzal indult az ügy, hogy a torinói ügyészség bejelentette: a Juventus 22 éves, egyszeres válogatott játékosa, Nicolo Fagioli ellen vizsgálat zajlik illegális sportfogadás miatt. Az Olasz Labdarúgó-szövetség (FIGC) – amely állítólag augusztus vége óta tud a játékos elleni nyomozásról – maga is vizsgálatot indított. A La Stampa napilap szerint nemcsak az a gond, hogy a fiatal középpályás illegális oldalakon fogadott, hanem az is, hogy a FIGC érvényben lévő szabályzata alapján az olasz profi labdarúgók nem fogadhatnak egyetlen FIGC-, UEFA- vagy FIFA-szervezésű mérkőzésre sem, még közvetve sem. Ha bebizonyosodik a bűnössége, három évre eltilthatják.

Viszont nemcsak ő kerülhet bajba, hanem klubja, a Juventus is. Az olasz üzletember, playboy, fotóügynökségi elnök és egyben informátor Fabrizio Corona szerint a torinói egyesület tudott játékosa szerencsejáték-függőségéről (amely miatt állítólag egymillió eurós adóssága is keletkezett), de nem jelentette a hatóságoknak. Fagioli telefonját lefoglalták a nyomozók, a játékos mindent elismert, együttműködik a hatóságokkal, de azzal védekezik: saját csapata meccsére sohasem fogadott.

Ő most nem tagja Luciano Spalletti szövetségi kapitány keretének, ám csütörtök este a covercianói edzőtáborban robbantak az újabb bombák: megjelentek a táborban a rendőrök, és kihallgatták Sandro Tonalit, a nyáron a Milanból a Newcastle-be szerződő mélységi irányítót és Nicolo Zaniolót, a Roma korábbi csatársztárját, aki a Galatasaraytól kölcsönben az Aston Villában futballozik. Csütörtök este mindketten elhagyták az edzőközpontot, őket is illegális sportfogadással gyanúsítják, Zaniolo esetében pedig különösen kellemetlen a gyanú, mert olasz sajtóhírek szerint Roma-játékosként fogadott saját csapata meccseire is, ráadásul éppen abban az időszakban, amikor többször arról nyilatkozott: szeretne a Juventusba szerződni.

És minden bizonnyal újabb csontvázak hullanak ki a szekrényből, a La Repubblica szerint egy tucat Serie A-játékos (köztük egy másik Juventus-futballista) ellen folyik még vizsgálat, vélhetően a napokban az ő nevükre is fény derül. A korábban börtönben is ülő informátor, Fabrizio Corona azt állítja, az eddigi három játékos után ma (pénteken) egy negyedikről is „lerántja a leplet.” Ő az olasz sajtó információi alapján a Roma 21 éves szélső védője, Nicola Zalewski.

Egyelőre azonban még ne ítéljük el a labdarúgókat, nem tudni, mi van a háttérben, hiszen azért az olasz lapok is pedzegetik: az illegális sportfogadás Olaszországban a maffia kezében van, még az sem zárható ki, hogy a labdarúgók egy része csak áldozat a történetben. A hatóságok egyébként is az illegális sportfogadási platformok ellen nyomoztak hónapok óta, amikor képbe kerültek a profi labdarúgók nevei.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik