NBA: a meccs előtt balhézott össze az ellenféllel, letartóztatták a Pistons kosarasát

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
Vágólapra másolva!
2024.02.15. 13:43
Isaiah Stewart a meccs előtt megütötte a Suns centerét, ezért letartóztatták (Fotó: Getty Images)
A phoenixi rendőrség ideiglenesen letartóztatta az észak-amerikai profi kosárlabdaligában (NBA) szereplő Detroit Pistons centerét, aki a magyar idő szerint csütörtöki játéknapon rendezett Phoenix Suns elleni idegenbeli meccs előtt néhány órával a csarnok előtt megütötte a vendéglátó centerét, Drew Eubankset.

Az AP hírügynökség közlése szerint a Suns elleni idegenbeli meccsről bokasérülés miatt egyébként is hiányzó Isaiah Stewart a csarnok előtt veszett össze a hazaiak épp akkor érkező centerével, Drew Eubanksszel, akit kissé váratlanul megütött.

A verekedést a biztonságiak megfékezték, s noha a rendőrségi jelentés szerint Eubanks könnyebb sérülést szenvedett, ő úgy nyilatkozott, jól van.

„A Drew Eubanks elleni támadást nem provokálták ki és az ehhez hasonló erőszakos cselekmények elfogadhatatlanok. Támogatjuk Drew-t és együttműködünk a helyi hatóságokkal és az NBA-vel” – írta közleményében a Suns.

Stewartot rövid letartóztatás után a rendőrség elengedte. A mérkőzést egyébként a Phoenix simán, 116–100-ra megnyerte. 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik