NB III: a kis Fradié az idény legnagyobb gólfesztiválja

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.05.24. 20:47
A kiesés elől menekülő Ferencváros II a labdarúgó NB III 2013–2014-es idényének legfölényesebb győzelmével rukkolt ki szombaton: az élvonalban is szereplő játékosokkal megerősített kis Fradi hazai pályán 10–0-ra verte meg a Jászapátit a 29. (utolsó előtti) fordulóban.
RÖVIDEN
• Az idényben másodszor fordult elő, hogy a Szeged nem szerzett gólt; a Videoton II (0–1) után most a Rákosmente (0–0) fékezte meg támadóit.
• A Nyugati csoport ezüstrangadóján az Albert Flórián irányította Budaörs kétgólos előnyét még elherdálta, de Laczkovich Donát találatával végül mégis legyűrte az Andráshidát.
• Schmidt Zsolt duplázott a BKV Előrében, 92. percbeli második gólja győzelmet ért Dorogon, a közlekedésiek még nem mondtak le a második helyről Nyugaton.
• A korábbi nyíregyházi Ambrusz Árpád a 92. percben szerezte a Nyírbátor győztes gólját Hajdúböszörményben.
• Megint a legeredményesebb játékosának, a 15 gólnál járó Juhász Lászlónak köszönhette győzelmét a Csepel, amely Veszprémben ugyanúgy emberhátrányban gyűjtötte be a három pontot, mint egy hete a Mosonmagyaróvár ellen.

Lipcsei Péter csapatában Holman Dávid, Péter Antal és Popgeorgiev Pantelis duplázott, és betalált a kapuba Ugrai Roland, Busai Attila, Csilus Tamás, valamint Kárász Krisztián is, a hálót Jova Levente őrizte.

A versenykiírás szerint a három csoport 14-16. helyezettjein kívül kiesik a legrosszabb 13. helyezett is, úgyhogy gólkülönbsége rendbetétele ellenére a kis Fradi még nem lehet biztos a bennmaradásban.

A zöld-fehérek ugyanúgy 28 ponttal állnak a Keleti csoport 13. helyén, mint amennyivel a Maglód és a Bölcske osztozik a 13-14. helyen a Középcsoportban. A Veszprém 27 ponttal foglalja el a Nyugati csoport 13. helyét – vagyis ha ma húznák meg a vonalat, a nagy múltú VFC lenne az NB III tizedik búcsúzója.

Mint ismert, a Csákvár és a Soroksár már feljutott a másodosztályba, és bajnok lett a Keleti csoportot vezető, ám NB II-es licenccel egyelőre nem rendelkező Létavértes is. A Soroksár öt góllal búcsúzott saját közönségétől – sorozatban a negyedik meccsén talált be a 20 gólnál járó Lovrencsics Balázs –, míg a Létavértes Kertész Tamás duplájára alapozva győzött Hatvanban (a Csákvár péntek este gyártotta le a maga ötösét).

LABDARÚGÓ NB III, 29. FORDULÓ
Szombati mérkőzések

KELETI CSOPORT
Hajdúböszörmény–Nyírbátor 1–2
REAC–Felsőtárkány 0–1
Hatvan–Létavértes 2–4
Cigánd–Putnok 2–0
Kazincbarcika–Tiszaújváros 2–2
Ferencváros II–Jászapáti 10–0

A KELETI CSOPORT ÁLLÁSA

KÖZÉPCSOPORT
Szekszárd–Gyula 0–1
Monor–Maglód 0–1
Szeged–Rákosmente 0–0
Bölcske–Orosháza 3–4
Videoton II–Baja 2–0
Komló–ESMTK 1–2
Soroksár–Dabas 5–1
Honvéd-MFA–Dunaharaszti 4–1

A KÖZÉPCSOPORT ÁLLÁSA

NYUGATI CSOPORT
Mosonmagyaróvár–Nagyatád 1–1
Veszprém–Csepel 0–1
Dorog–BKV Előre 1–2
Budaörs–Andráshida 3–2
Körmend–Haladás II 0–4

A NYUGATI CSOPORT ÁLLÁSA

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik