Fucsovics Márton: Megfogadtam, hogy újból ATP-tornát nyerek

SZELECZKI RÓBERTSZELECZKI RÓBERT
Vágólapra másolva!
2024.04.24. 16:37
Fucsovics Márton friss tornagyőztesként tartott sajtótájékoztatót (Fotó: Koncz Márton)
Az immáron kétszeres ATP-tornagyőztes Fucsovics Márton szerdán a Nemzeti Edzésközpontban tartott sajtótájékoztatón számolt be többek között bukaresti tapasztalatairól, élményeiről.

 

Karrierje második ATP-serlegével tért haza Fucsovics Márton (ATP-53.) a bukaresti 250-es tornáról, szerdán pedig a Nemzeti Edzésközpontban tartott sajtótájékoztatón számolt be az elmúlt hét történéseiről edzői stábjának két tagjával, Kellner Ádámmal és Palágyi Miklóssal – előbbi a helyszínen, utóbbi itthonról segítette Fucsovics bukaresti munkáját. A nyíregyházi születésű teniszező mindössze egyetlen játszmát veszített a serlegig vezető úton, a monacói Valentin Vacherot (131.) ellen, az első körben 0–6-ról fordította meg az első szett rövidítését, és három kiemelt játékost is legyőzött a román fővárosban – a második fordulóban a második kiemelt holland Tallon Griekspoort (25.), az elődöntőben a negyedikként kiemelt chilei Alejandro Tabilót (38.), a fináléban pedig az ötödikként kiemelt argentin Mariano Navonét (41.). Fucsovics 2018 májusát követően, a genfi 250-es, egyébként szintén salakos torna után győzte le ismét valamennyi ellenfelét.

Azt nem gondoltam volna, hogy hat évet kell rá várnom, de éreztem, hogy van még bennem ATP-siker – kezdte Fucsovics Márton. – Korábban is jártam már a tornagyőzelem kapujában, döntőztem 2019-ben Szófiában, 2021-ben Rotterdamban, akkor azok nem sikerültek, ezúttal összejött. Mindenképp akartam még ATP-versenyt nyerni, voltak rosszabb hónapjaim, nehezebb sorsolásaim, gyengébb eredményeim, egy-két sérülésem, idősebb is lettem, de megfogadtam, hogy újból szeretnék ATP-viadalt nyerni, most pedig ezen is túl akarok tenni.”

A 32 éves Fucsovics ezután visszaugrott az időben április elejére, amikor Estorilban játszott, és jutott el ott a negyeddöntőig, melyben az első kiemelt norvég Casper Ruud állította meg. „Két hete játszottam Estorilban, az idei első salakpályás versenyemen, és már ott éreztem, hogy megy a játék, jól mozgok, könnyűnek éreztem magam, a második körben Gaël Monfilst meccslabdáról vertem meg. Majd hazajöttem, edzettünk egy hetet, az is nagyszerűen ment, sok időt töltöttünk a pályán, sok lábmunkát, különböző gyakorlatot végeztem, és már itt kezdtem érezni, hogy a jövőben ebből lehet valami. Nem gondoltam, hogy egyből összejön egy tornagyőzelem, de kiváló hangulatban érkeztünk Bukarestbe, minden kiváló volt körülöttem. Az első meccsen, amikor visszahoztam a tie-breaket nulla hatról, onnantól érzékeltem, hogy nagyon sok erő van bennem, és akár a végéig is elmehetek.”

Fucsovics Márton tavaly év végén állt össze a korábban szintén versenyszerűen teniszező, válogatottként a Davis-kupában 2005 és 2012 között tizenhárom mérkőzésen pályára lépő Kellner Ádámmal. „Amikor elkezdtünk együtt dolgozni, az volt a célunk, hogy visszakerüljek a top hatvanba, hogy a nagyobb versenyeken a főtáblán indulhassak. Ezt kipipáltuk, most pedig a legjobb ötvenben szeretnék visszajutni” – mondta a 2024 eddigi részében még a 70–86. hely környékén mozgó játékos, majd rámutatott, a közeljövőben legalább kétszáz pontot kell megvédenie.

A verseny előtt olyan munkát végeztünk, amely után érződött, hogy Marcinál minden helyén van egy nagy sikerhez a közeljövőben. Engem meglepett, hogy ilyen hamar, de tényleg minden edzés nagyon jól ment, Marci hozzáállása is kiváló volt, mindent a megbeszélek szerint tett, ahogy az a legjobb legyen nekünk. Teljesen megérdemelten nyert az elmúlt heti küzdés, szenvedés után” – ezt már Kellner Ádám tette hozzá.

Palágyi Miklós már tavalyelőtt november óta segíti Fucsovics munkáját. „Szerintem is minden teljesen rendben működik, és bár kevesebbet tudok vele utazni, alapvetően ez nem fáj, mert az ő sikerei a legfontosabbak.”

Szóba került még az is, mely területeken kell játékban a kétszeres ATP-győztes teniszezőnek a legtöbbet fejlődnie, ezzel kapcsolatban Kellner Ádám azt mondta, komplett játékosként tekint Fucsovicsra, és miután az utóbbi időkben az adogatáson dolgoztak a legtöbbet, és ezen a téren sokat is javult a teljesítménye, nem érez olyan pontot a játékán, amelyben igazán lefelé lógna ki. Kellner szerint sokkal inkább azon van a hangsúly jelenleg, hogy milyen állapotban van egy-egy torna előtt. Palágyi ehhez hozzátette, hogy az intenzitás fenntartása lehet még fontos, hogy minél tovább tudjon agresszívan játszani egy adott mérkőzésen.

Az első mérkőzést éreztem kritikusnak, amelyen túl kell verekednem magam valahogy – így ismét Fucsovics. – Az elődöntőre már elég magabiztosan érkeztem, éreztem, hogy megnyerem. A döntőtől kicsit tartottam, mivel fiatal argentin ellenfelem tipikus salakos játékos volt, játszott már idén döntőt ATP-versenyen. Igen nehéz mérkőzés volt, minden labdamenetért meg kellett küzdenem, kezdtem fáradni, de bíztam abban, hogy ez rajta is kiüt, és így is lett.”

Ezt követően arról beszélt, hogy szép környezetben szerepelhetett Bukarestben, ahol tapasztalata szerint a többség inkább neki drukkolt, sok magyar szurkoló is kilátogatott, és a pályát sem tette annyira tönkre az esős, változékony idő, mint amennyire korábban sejteni lehetett.

Fucsovics a Davis-kupa előtt úgy fogalmazott, reméli, van még néhány jó év a karrierjében – lapunk kérdésére, miszerint továbbra is jó formáját tekintve valóban „csak” néhány évre lehet számítani, így felelt: „Minél tovább szeretnék játszani, amíg top százas vagyok, és amíg úgy érzem, hogy van esélyem az itteni játékosok ellen, addig mindenképp maradnék. Szeretném a legtöbbet kihozni a pályafutásomból.”

Hozzátette: a Roland Garroson nem indul párosban Marozsán Fábiánnal, de a továbbiakban nyitott rá, akár még a párizsi olimpián is, ha ott lehetnek a páros főtábláján.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik