Jürgen Klopp: Ez egy bűncselekmény, szeretnék ott lenni, amikor erről döntenek

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
Vágólapra másolva!
2024.05.03. 14:42
Jürgen Klopp szerint a Premier League intenzitása miatt nincs angol csapat az európai kupák elődöntőiben (Fotó: Getty Images)
A Tottenham Chelsea elleni vereségével matematikailag is biztossá vált, hogy a Liverpool a Bajnokok Ligájában szerepelhet a következő idényben. A vörösök német menedzsere, Jürgen Klopp a Hotspur elleni vasárnapi bajnokit megelőző sajtótájékoztatón többek között az angol csapatok nemzetközi kupaszerepléséről beszélt.

A Tottenham Chelsea elleni vereségével dőlt el, hogy a Liverpool biztosan ott lesz a Bajnokok Ligája következő kiírásában.

„Nagyon boldog vagyok. A legfontosabb, hogy összejött. Az előző idény után most arról beszélünk, hogy három fordulóval a vége előtt kvalifikáltunk a Bajnokok Ligájába! Ez egy eredmény! Talán nem úgy érezzük? Talán nem, de én igen. Így változik meg a perspektívánk idény közben, mert úgy láttuk, végig tudunk menni ezen az úton, vagy azt mondjuk, tovább vagyunk versenyben, ami még lehetséges, még ha ennek különböző okai is vannak. Nem vagyok biztos benne, de valószínűleg harmadik helyen zárunk két olyan csapat mögött, akik végig nagyon jól mennek. Tudom, hogy matematikailag még van esélyünk. Ha azt várják tőlem, hogy azt mondjam, még nincs vége: tudom, hogy nincs, de úgy néz ki”fogalmazott Jürgen Klopp, aki az angol csapatok nemzetközi kupaszerepléséről is beszélt, hiszen csütörtökön az utolsó, még versenyben lévő csapat, az Aston Villa 4–2-es vereséget szenvedett a harmadik számú sorozatban, az Európa-konferencialigában a görög Olympiakosztól hazai pályán.

„Az Aston Villa tegnapi vereségével van rá esély, hogy nem lesz angol csapat az európai kupák döntőiben. Ez egy visszajelzés a Premier League intenzitására. Ez a világ legjobb bajnoksága. Ez nincs túlértékelve, de a játékosok túlterheltek” – idézte Kloppot a Sky Sports.

„Segítségre van szükségünk. A következő idényben még több meccs lesz a Bajnokok Ligájában és a Ligakupában még mindig két meccs van az elődöntőben. A napokban volt egy beszélgetésem az egyik TNT Sportsnál dolgozó kollégájával, aki azt mondta, hogy ők fizetnek nekünk. Én nem így látom. A futball fizet nekik. Ez nem úgy van, hogy extrém sokat fizetnek. A futball részének kell lenned. Ez a tanácsa egy öreg embernek, aki hamarosan távozik” – fogalmazott Klopp.

„A City és az Arsenal negyeddöntőbeli búcsúja nem visszajelzés a minőségre, hanem egy jel. Változtatnunk kell a megközelítésen.

Az, hogy csütörtök-vasárnap-szerda után szombaton 12.30-kor mernek meccset adni, az bűncselekmény! Szeretnék ott lenni, amikor erről döntenek és nevetnek

– hangsúlyozta Jürgen Klopp utalva arra is, hogy a Liverpool a többi csapatnál jóval többször játszott kora délutáni szombati meccseket a válogatott szünetek után, akkor, amikor a játékosoknak a legkevesebb idejük jut az átállásra, regenerációra.


„Az egész világon nálunk a legkevesebb az idő két meccs között. Meg vannak elégedve az előfizetőkkel, de levehetnek a listáról. Ha egyébként szakértőt keresnek, én meg tudom csinálni! Beszélek angolul!” – zárta szavait viccesen Jürgen Klopp, aki beszélt a Mohamed Szalahhal történtekről is, s elmondta: teljesen megoldódtak a dolgok.

„Ha nem ismernénk egymást ilyen régóta, nem tudom, hogyan tudtunk volna megbirkózni vele, de régóta ismerjük és tiszteljük egymást, szóval ez nem probléma.”

ANGOL PREMIER LEAGUE
36. FORDULÓ
Május 3., péntek
21.00: Luton Town–Everton (Tv: Match4)
Május 4., szombat
13.30: Arsenal–AFC Bournemouth (Tv: Spíler1)
16.00: Brentford–Fulham
16.00: Burnley–Newcastle United (Tv: Match4)
16.00: Sheffield United–Nottingham Forest (Tv: Spíler1)
18.30: Manchester City–Wolverhampton Wanderers (Tv: Spíler1)
Május 5., vasárnap
15.00: Brighton & Hove Albion–Aston Villa
15.00: Chelsea–West Ham United (Tv: Spíler1)
17.30: Liverpool FC–Tottenham Hotspur (Tv: Spíler1) – élőben az NSO-n!
Május 6., hétfő
21.00: Crystal Palace–Manchester United 

A PREMIER LEAGUE ÁLLÁSAMGyDVL–KGk 
1. Arsenal35255585–28+57 80 
2. Manchester City34247382–32+50 79 
3. Liverpool35229477–36+41 75 
4. Aston Villa35207873–52+21 67 
5. Tottenham33186967–52+15 60 
6. Manchester United341661252–51+1 54 
7. Newcastle341651374–55+19 53 
8. Chelsea341491165–59+6 51 
9. West Ham3613101356–67–11 49 
10. Bournemouth351391352–60–8 48 
11. Wolverhampton351371548–55–7 46 
12. Brighton & Hove Albion3411111252–57–5 44 
13. Fulham351271651–55–4 43 
14. Crystal Palace3510101545–57–12 40 
15. Everton351281537–48–11 36 
16. Brentford35981852–60–8 35 
17. Nottingham Forest35791942–62–20 26 
18. Luton Town35672248–77–29 25 
19. Burnley35592138–70–32 24 
20. Sheffield United35372534–97–63 16 
Pontlevonások:  Everton 8 pont, Nottingham Forest 4 pont

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik