Férfi kézi BL: a Kielce megóvta a Magdeburg elleni visszavágót

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
Vágólapra másolva!
2024.05.03. 10:20
A Kielcénél nem örültek, hogy szabaddobást ítélt javukra a játékvezető (Fotó: AFP)
Mint ismert, a címvédő Magdeburg hétméterespárbaj után ejtette ki a lengyel Kielcét és jutott négyes döntőbe a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában. Az Európai Kézilabda-szövetség pénteken X-oldalán tudatta, hogy a lengyelek óvást nyújtottak be a mérkőzés miatt.

A Kielce 27–26-ra nyert otthon a Magdeburg ellen az odavágón, így izgalmas második mérkőzésre volt kilátás. Bár a lengyelek jól kezdték a meccset, a második félidőben már ők futottak az eredmény után. A mérkőzés utolsó perceiben pedig kettővel is ment, azaz továbbjutásra állt a német csapat, melyből egyet még ledolgoztak Talant Dujsebajevék, az utolsó támadásnál azonban olyan történt, amely miatt a Kielce óvást nyújtott be az Európai Kézilabda-szövetségnek.

Mivel egy egyenlítő gól a Kielce továbbjutását eredményezte volna, kulcsfontosságú volt a gyors támadás. Daniel Dujshebaev pedig felugrás után lövés helyett egy passzt adott Arcjom Karaljoknak, akinek nagy lehetősége volt a gólszerzésre, de közben a svéd játékvezetői páros, Mirza Kurtagic és Mattias Wetterwik szabaddobást ítélt. (AZ ESETET AZ EHF TV OLDALÁN REGISZTRÁCIÓ UTÁN LEHET MEGTEKINTHETI 1:38:00-TÓL)

Mivel a játékvezetők nem adták meg a gólt, a mérkőzés ráadásba torkollt, és a Magdeburg harcolta ki hétméterespárbajban a négyes döntőbe jutást. 

A találkozó után a Kielce közösségi oldalán tudatta, hogy óvást nyújtott be a rendes játékidő utolsó percében történtek miatt.

„A játékvezetőknek biztosítaniuk kell a játék folytonosságát azáltal, hogy tartózkodnak a játék idő előtti leállításától azzal, hogy szabaddobást ítélnek” – idézte a szabályokat a Kielce, megemlítve, hogy a játékvezetőnek akkor sem szabad beavatkoznia, amíg nem tudja, hogy a támadó csapat elvesztette-e a labdát.

„Sajnos az utolsó akciót nem tudtuk befejezni a kapussal szemben. Százszázalékos lehetőség volt. Úgy gondolom, a játékvezetőknek követniük kell a játék szellemét és engedniük kellett volna az akciót. A labdát Artsemnek passzoló Danit nem faultolták és nem kellett volna a sípjukba fújniuk, de sajnos megtették” vélekedett a Kielce másodedzője, Krzysztof Lijewski.

„Kár. Hatvan percig küzdöttünk, de nem volt elég… Nehéz bármit is mondani. Három nap múlva Lengyel Kupa-meccsünk van, fel kell állnunk és tovább küzdenünk. Nem tudom, mi hiányzott. Nem tudom, mi történt az utolsó akciónál. Szerintem nem szabálytalankodtak, Artsemnek kellett volna lőnie… Remek csapat a Magdeburg, ezt ismét bizonyította. Harcoltunk. Kár, hogy nem sikerült” – mondta el Daniel Dujsebaev.

FÉRFI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓK
THW Kiel–Montpellier 31–21 (17–12)
Továbbjutott: a Kiel, 61–60-nal
Barcelona–PSG 32–31 (17–12)
Továbbjutott: a Barcelona, 62–53-mal
AALBORG (dán)–TELEKOM VESZPRÉM 33–28 (18–14)
Továbbjutott: az Aalborg, 64–60-as összesítéssel
Magdeburg–Kielce 23–22 (11–13)
Továbbjutott: a Magdeburg, 49–49-es összesítéssel, hétméteresekkel (4–3)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik