Ők a legfőbb esélyesek – ön szerint ki nyeri idén az Aranylabdát?

SMAHULYA ÁDÁMSMAHULYA ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2024.04.24. 17:13
A Real Madrid két szupersztárja közül még bármelyik behúzhatja a 2024-es elismerést (Fotók: Getty Images)
Fél év múlva, októberben adják át az Aranylabdát, és szinte borítékolható, hogy olyan futballista kapja meg az elismerést, aki korábban még soha. A nemzetközi sportlapok és a fogadóirodák szerint jelenleg a következő öt futballistának van a legnagyobb esélye arra, hogy megkapja a France Football rangos elismerését.

 

HARRY KANE

A 30 éves csatárral kapcsolatban sokszor gúnyosan megjegyzik, hogy mintha átok ülne rajta, ugyanis eddig felnőtt pályafutása során egyetlen nagy trófeát sem nyert. Ez a sorozat egyelőre azután sem szakadt meg, hogy a Tottenhamtől a Bayern Münchenhez igazolt. A bajorok a német Szuperkupát, a kupát és a bajnoki címet is elbukták már, a BL-ben viszont bejutottak az elődöntőbe. De Kane nemcsak a BL-ben, hanem az Európa-bajnokságon is maradandót alkothat. Az angol válogatott csatárnak egyénileg egyébként nincs rossz idénye, eddig 41 tétmérkőzésen 40 gólt szerzett, ebből 33-at a Bundesligában. Nem rajta múlt, hogy trónfosztás volt Németországban.

1. FC Union Berlin v FC Bayern München - Bundesliga
 

KYLIAN MBAPPÉ

A világbajnok francia csatár évek óta a világ egyik legjobb futballistája, ám az ő esetében is sok múlik azon, hogy milyen idényt zár. A PSG-vel ott lesz a Bajnokok Ligája elődöntőjében, a francia válogatottal pedig jó eséllyel pályázik a nyári Eb megnyerésére. Ha esetleg mindkét sorozatban diadalmaskodna, akkor szinte biztosan övé lenne az Aranylabda is. Köztudott, hogy a 25 éves csatár nyáron távozik a Paris Saint-Germaintől, és vélhetően a Real Madridban folytatja. A statisztikájára nem lehet panasz, 42 tétmérkőzésen 41 gólt szerzett ebben az idényben.

 

JUDE BELLINGHAM

Az angol válogatott középpályás valósággal berobbant a Real Madridban. Több fontos gólt szerzett már ebben az idényben, legutóbb a Barcelona elleni El Clásico végén lőtt győztes gólt. A húsz éves játékos 17 góllal második a La Liga góllövőlistáján, a spanyol bajnoki címet szinte biztos, de a Bajnokok Ligáját is megnyerheti a királyiakkal. És persze az ő szempontjából is kulcsfontosságú lehet, hogy az angol válogatott hogyan szerepel az Európa-bajnokságon.

 

VINÍCIUS JÚNIOR

Bár a brazil szélső megosztó személyiség, az vitathatatlan, hogy manapság a topligák legjobb támadói között tartják számon. 32 tétmérkőzésen 19 gólja van ebben az idényben, de fontos megjegyezni, hogy tavaly ősszel izomsérüléssel bajlódott. Neki is kulcsszerepe van abban, hogy a Real Madrid minden bizonnyal bajnok lesz, és bejutott a Bajnokok Ligája elődöntőjébe. A még mindig csak 23 éves játékos a Copa Américán a brazil válogatottal is maradandót alkothat, és Kaká 2007-es győzelme óta az első brazil lehetne, aki megkapja az Aranylabdát.

 

FLORIAN WIRTZ

A 20 éves német középpályás talán nem annyira esélyes a díjra, mint a másik négy futballista, de az ő győzelme sem lenne meglepetés. 43 tétmérkőzésen 17 gólja és 19 gólpassza van, és nagyon sokat tett azért, hogy a Bayer Leverkusen története során először megnyerje a német bajnoki címet. A német válogatottban egyelőre egyetlen gólja van, de a hazai rendezésű Eb-n ő is maradandót alkothat.

 

SZAVAZÁS

Ki lesz 2024 aranylabdása?

  • 2430 szavazat (43%)
  • 356 szavazat (6%)
  • 606 szavazat (11%)
  • 1209 szavazat (21%)
  • 405 szavazat (7%)
  • 665 szavazat (12%)

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik