Női vízi ob I: megszerezte első bajnoki címét az UVSE

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.05.23. 20:09
null
Öt meccs után dőlt el az aranyérem sorsa a női pólósoknál, amely az UVSE-hez került (Fotó: Földi Imre)
Az UVSE-Centrál nyerte meg a női vízilabda-bajnokságot, miután a döntő ötödik felvonásán hazai környezetben remek második félidei játékkal nyert a Hungerit-Szentes ellen.




A ötfelvonásos párharc két hazai összecsapását megnyerő szentesiek ötször szereztek vezetést a mérkőzésen, a házigazdák mindannyiszor egygólos hátrányról egyenlítettek. A fordulat gólja a nagyszünet előtt hét mp-cel esett: Kisteleki Hanna góljával először jutott előnyhöz az UVSE. Onnantól kezdve azonban már csak egy csapat volt a medencében, és az a zsinórban öt gólt vágó UVSE volt, amely a negyedik negyed közepére eldöntötte a mérkőzést, így az aranyérem sorsát.

HAT ARANYÉRMES MERÉSZ ANDRÁS BŐ KERETÉBEN

Merész András, a női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya megnevezte azt a húsz játékost, aki tagja lesz a nyári világbajnokságra felkészülő keretnek. A névsorban szerepel a tavalyi Európa-bajnokságon, illetve a tavalyelőtti vb-n bronzérmet szerző csapat összes tagja.

A meghívottak június 1-jén kezdik meg a felkészülést, a tervek szerint előbb Budapesten, majd Hajdúszoboszlón. A bajnoki döntőben érdekelt tíz játékos június 3-án csatlakozik a többiekhez.
A NŐI VÍZILABDA-VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok:
Bolonyai Flóra (Hungerit-Szentes), Gangl Edina (UVSE-Centrál), Kasó Orsolya (Dunaújvárosi Főiskola)
Mezőnyjátékosok: Antal Dóra, Illés Anna (mindkettő Berkeley), Bujka Barbara, Hevesi Anita, Miskolczi Kitti (mindhárom Szentes), Csabai Dóra, Keszthelyi Rita, Kisteleki Hanna, Szücs Gabriella, Tóth Ildikó (mind UVSE), Czigány Dóra (ZF-Eger), Garda Krisztina, Gurisatti Gréta, Menczinger Kata (mindhárom Dunaújváros), Kisteleki Dóra, Máté Zsuzsanna, Takács Orsolya (mindhárom BVSC-Wáberer Hungária-Zugló)


NŐI VÍZILABDA OB I
DÖNTŐ, 5. MÉRKŐZÉS
UVSE-CENTRÁL–HUNGERIT-SZENTES 10–7 (4–4, 2–1, 2–0, 2–2)
Hajós uszoda, 900
néző. V: Molnár T., Németh András
UVSE-CENTRÁL: GANGL – CSABAI 2, Sikter 1, Keszthelyi, Tóth I. 1, Szücs G. 1, KISTELEKI H. 4. Cs: Kiss A. (kapus), Korényi Zs., Azumah, Kövesdi, Hertzka Orsolya, Kuna Sz. 1, Bicskei R. Edző: Áts Bertalan
SZENTES: Bolonyai – Van der Sloot 1, Hevesi, Kövér-Kis 1, Bujka 2, Miskolczi 1, Pengő. Cs: Gundl (kapus), Rácz, Gémes, Győri, Kádár 1, Pócsi 1, Farkas T. Edző: Tóth László
Gól – emberelőnyből: 6/3, ill. 11/4
Gól – ötméteresből: –, ill. 0/1
Kipontozódott:
Korényi Zs. (21. p.), Szücs G. (30. p.)
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc végeredménye: 3–2 az UVSE javára
MESTERMÉRLEG
Áts Bertalan:
– Érdekes, kicsit furcsa érzések vannak bennem, ilyenben még nem volt részem. Meg sem fordult meg a fejemben, hogy hazai pályán, ilyen fantasztikus közönség előtt ne mi nyerjük meg a bajnokságot. Ez volt az egyik nagy álmom és most teljesült – ezt a boldogságot a játékosaimnak köszönhetem. Fantasztikusan játszottak, úgy, ahogyan megálmodtam. Az egész csapatnak köszönöm az éves munkát, a sikert, hogy edzőt csinált belőlem, továbbá a klubvezetésnek a bizalmat, Lovas Péter elnök úrnak, Mecseki Attilának és Herztka Andrásnak, illetve Benczur Mártonnak, aki ezt a csapatot létrehozta, valamint az edzői stábnak, Tóth Andreának, Ágó Renátána, illetve Varga Bernadettnek!
Tóth László: – Úgy kezdtük a meccset, ahogyan terveztük, bátran, határozottan, nem volt bennünk megilletődöttség. A harmadik negyedben azonban valami megszakadt, onnantól kezdve alig lőttünk gólt. Anélkül meg nem lehet nyerni, pláne ilyen jó csapat ellen. Az utolsó negyed előtt próbáltam kiabálással felrázni a lányokat, de az sem segített, el is bizonytalanodtunk a sikertelen kísérletek miatt, onnan pedig már nem tudtunk visszakapaszkodni. Az egész rájátszásban mindenki odatette magát, igazi csapattá értünk. Jó sportélmény volt mindenkinek a döntő, két nagyon jó csapat játszott, az UVSE volt a jobb.

A VÉGEREDMÉNY
1. UVSE-Centrál
(Azumah Franciska, Bicske Réka, Csabai Dóra, Gangl Edina, Hertzka Orsolya, Keszthelyi Rita, Kiss-Suduth Alexandra, Kiss Alexandra Erzsébet, Kisteleki Hanna, Korényi Zsfóia, Kövesdi Vivien, Kuna Kladia, Kuna Szonja, Sikter Diána, Szücs Gabriella, Tóth Ildikó, edző: Áts Bertalan)
2. Hungerit-Szentes
3. Dunaújvárosi Főiskola
4. BVSC-Wáberer Hungária-Zugló
5. ZF-Eger
6. Szegedi Vízmű-Taylor & Nash-Szegedi Egyetem
7. UVSE-Margitsziget
8. Kópé-ÚVSE
9. Kecskemét
10. ASI DSE

KÜLÖNDÍJAK
Legjobb játékos:
Keszthelyi Rita (UVSE-Centrál)
Legjobb kapus: Gangl Edina (UVSE-Centrál)
Gólkirály: Bujka Barbara (Hungerit-Szentes) 93 gól

DÖNTŐ
(A párharc az egyik fél harmadik győzelméig tart.)
UVSE-CENTRÁL–HUNGERIT-SZENTES, A VÉGEREDMÉNY: 3–2
UVSE–Szentes 9–9, ötméteresekkel: 9–8
Szentes–UVSE10–6
UVSE–Szentes
11–7
Szentes–UVSE
18–12
UVSE–Szentes
10–7

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik