Az UVSE győzelemmel, a Dunaújváros vereséggel búcsúzott a női vízilabda BL-től

Vágólapra másolva!
2024.03.23. 19:45
A Sabadell hat góllal jobb volt a Dunaújvárosnál (Fotó: MTI)
A továbbjutásról már lemaradt magyar csapatok közül Dunaújváros hat góllal kikapott a spanyol Sabadell vendégeként, az UVSE egy góllal nyert a görög Vuliagmeni ellen, míg az Eger egy góllal a Ferencváros fölé kerekedett szombaton a női vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörének 6., utolsó fordulójában.

A nemzetközi sorozat magyar párharcának résztvevői egyformán lemaradtak a BL négyes döntőjéről, ahová a négy kvartett első helyezettjei jutottak be. Az FTC harmadik, a hevesi alakulat pedig negyedik lett a négyesében.

A Dunaújváros, amely az előző fordulóban szerezte meg első sikerét a mostani kiírásban, csak az első negyedben tudta tartani a lépést a barcelonai gárdával.

Az UVSE 4–1-es vezetés után 4–5-re rontotta az állást, a folytatásban azonban jobban játszott, és 9–8-ra nyerni tudott. 

NŐI VÍZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA, NŐK
6. (utolsó) forduló
A-csoport
Orizzonte (olasz)–Terrassa (spanyol) 15–9
Sant Andreu (spanyol)–Roma (olasz) 10–9
A végeredmény: 1. Sant Andreu 17 pont, 2. Terrassa 9, 3. Orizzonte 6, 4. Roma 4

B-csoport
Sabadell (spanyol)–Dunaújvárosi FVE 18–12 (3–3, 6–2, 3–4, 6–3)
G: M. García 4, B. Ortiz 3, Van der Sloot, Casado, Forca, Jurado, I. González 2-2, Giustini, ill. Dobi, Horváth B., Mahieu, Garda 2-2, Jonkl, Szabó N., Kardos D., Somogyvári
Mulhouse (francia)–Alimosz (görög) 13–16
A végeredmény: 1. Sabadell 18, 2. Alimosz 9, 3. Mulhouse 5, 4. Dunaújváros 4

C-csoport
Digi-Eger–FTC-Telekom 9–8 (3–2, 2–2, 2–3, 2–1)
G: Pogonyi 3, Szilágyi D., Weston 2-2, Belorio, Szellák, ill. Farkas T., Vályi V. 3-3, Gurisatti, Pőcze
Mataró (spanyol)–Ethnikosz (görög) 18–8 (Mataró: Keszthelyi Rita 5 gólt lőtt)
A végeredmény: 1. Mataró 18, 2. Ethnikosz 7, 3. FTC 6, 4. Eger 5

D-csoport
UVSE–Vuliagmeni (görög) 9–8 (4–2, 2–4, 1–1, 2–1)
G: Faragó K., Peresztegi-Nagy 2-2, Mácsai E., Hajdú K., Varró, Tiba, Rybanska, ill. Eliniadi, Ridge, Sleeking 2-2, Janopulu, Joustra
Olympiakosz (görög)–Mediterrani (spanyol) 21–7
A végeredmény: 1. Olympiakosz 18, 2. Vuliagmeni 9, 3. UVSE 9, 4. Mediterrani 0

Azonos pontszámnál az egymás elleni eredmény rangsorolt. A csoportok első helyezettje a sorozat négyes döntőjébe jutott.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik