Vízilabda: kapitányváltást hozott az év a nőknél – évértékelő

LAKNER GÁBORLAKNER GÁBOR
Vágólapra másolva!
2024.01.03. 07:05
null
Az UVSE két döntőben is megtréfálta a Ferencvárost, Benczur Márton együttese itt éppen a Magyar Kupa-győzelmet ünnepli (Fotó: Balogh László)
A fukuokai világbajnokság hatodik helye után Bíró Attila ment, Mihók Attila és Cseh Sándor jött, az elsődleges feladatuk az olimpiai kvótaszerzés.

 

A MEGLEPETÉSEK ÉVE VOLT a tavalyi a női vízilabdázóknál, hiszen ki számított rá, hogy tíz év után ismét az Eger lesz a bajnok, a jelentősen megerősített Ferencváros trófea nélkül marad, a fiatal UVSE pedig óriási bravúrral az Eurokupát és a Magyar Kupát is megszerzi a zöld-fehérekkel szemben? És akkor a bajnoki döntővel és a Bajnokok Ligája final fourral bőven erőn felül teljesítő Dunaújvárost még meg sem említettük...

A női válogatott is szolgált meglepetéssel, azonban a fukuokai világbajnokság hatodik helyétől el tudtunk volna tekinteni. A helyezés mellett a játék sem volt előremutató, a spanyolok ellen továbbra sem volt meg az ellenszer – a 2022-es spliti Eb-hez hasonlóan a negyeddöntőben állították meg a mieinket. A szövetség elnöksége úgy érezte, hogy váltani kell, így véget ért Bíró Attila nyolcéves és alapvetően szép korszaka a válogatott élén, utódaként a dunaújvárosi csodatevő Mihók Attilát és a férfivonalon BL-győztes Cseh Sándort együttesen nevezte ki a testület.

A feladatuk egyértelmű, olimpiai kvótát kell szerezni vagy a héten kezdődő eindhoveni Európa-bajnokságon, vagy a februári dohai világbajnokságon, hiszen az előző olimpia bronzérmese nem maradhat távol a játékoktól. Mihók egyébként huszonöt év után távozott Dunaújvárosból, utóda a korábbi másodedzője, Vad Lajos lett.

A tavaszi klubszezon továbbra is az FTC és az UVSE versenyfutását ígéri hazai porondon, a két tavalyi döntős ezúttal a bronzért csatázhat. A BL-ben a magyar csapatoknak nincs már esélyük a négyes döntőre, az Eurokupában viszont még versenyben van ugyanezért a BVSC. Az olimpia évében azonban minden a válogatott körül forog, remélhetőleg kézzelfogható eredménnyel. Az első lépést pénteken lehet megtenni Eindhovenben.

AZ ÉV JÁTÉKOSA: Garda Krisztina

 

A világbajnokságon csak Garda Krisztina és Keszthelyi Rita hozta magát a magyar válogatottban. Garda vezére volt az erőn felül teljesítő, bajnoki döntőbe és Bajnokok Ligája final fourba jutó Dunaújvárosnak, ezzel együtt Keszthelyi még mindig világklasszis.

AZ ÉV EDZŐJE: Benczur Márton

 

Erős versenyző volt az Egerrel bajnoki címet, az U17-es válogatottal Eb-t nyerő Sike József, azonban Benczur Márton Eurokupát és Magyar Kupát nyert a 18 év átlagéletkorú UVSE-vel, a kettő között pedig világbajnoki címig vezette az U20-as válogatottat.

AZ ÉV LÉGIÓSA: Laura Aarts

 

Továbbra is kevés a légiós a női élvonalban, így ismét a mindössze fél évet az ob I-ben játszó Laura Aarts lett a legjobb. A holland kapus Garda mellett a Dunaújváros másik vezére volt, Fukuokában vb-aranyat nyert, majd Keszthelyi Rita csapattársa lett a Mataróban.

EZ TÖRTÉNT 2023-BAN
MÁRCIUS 29.   Az UVSE nyerte meg az Eurokupát, miután az FTC-től elszenvedett 9–8-as hazai vereség után 13–9-re győzött a visszavágón.
ÁPRILIS 1.   A negyedik helyen végzett a Dunaújváros a Bajnokok Ligája négyes döntőjében, a 3. helyért 12–8-ra kikapott az Orizzontétól.
MÁJUS 17.   Tíz év után az Eger  lett a bajnok, miután a döntő második mérkőzésén 10–7-re legyőzte a Dunaújvárost, ezzel 2–0-val lezárta a párharcot.
JÚNIUS 26.  A magyar válogatott a negyedik helyen zárta a világkupa nyolcas döntőjét, a 3. helyért 18–15-re kikapott a spanyoloktól.
JÚLIUS 28.  A magyar válogatott csupán hatodik lett a fukuokai világbajnokságon, a negyeddöntőben a spanyolok, az utolsó helyosztón szétlövéssel az amerikaiak voltak jobbak.
AUGUSZTUS 23.   Felmentették tisztségéből Bíró Attilát, a női válogatott szövetségi kapitányát.
SZEPTEMBER 4.   Mihók Attilát és Cseh Sándort nevezték ki a női válogatott élére.
SZEPTEMBER 15.   Világbajnok lett a női U20-as válogatott, amely a döntőben 13–10-re verte meg a spanyolokat.
NOVEMBER 7.   A BL-győztes Sabadell nyerte meg az európai Szuperkupát, 14–11-re győzte le a szépen helytálló UVSE-t.
NOVEMBER 11.  Az UVSE 8–8-as döntetlen után szétlövéssel 4–3-ra győzött az FTC ellen a Magyar Kupa döntőjében.
Czigány Dóra bajnok lett az Egerrel (Fotó: Török Attila)
Czigány Dóra bajnok lett az Egerrel (Fotó: Török Attila)

 

AZ ÉV CIKKE AZ NSO-N (36 337 kattintás)
Mumusok maradtak a spanyolok, nem jutottak elődöntőbe a női pólósok

A legolvasottabb sportági cikkünk a fukuokai világbajnokság negyeddöntőjéről szóló tudósításunk volt, sajnos 12–9-es vereségről kellett beszámolnunk, valljuk be, jobb volt az ellenfél. Biztató, hogy év végi edzőtáborban már eltűnni látszott a két csapat közti különbség, persze erről majd élesben kapunk valódi képet.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik