Férfi vízi ob I: az OSC tíz góllal legyőzte a Szolnokot

Vágólapra másolva!
2023.04.15. 20:30
null
Az OSC az első negyedben eldöntötte a Szolnok elleni mérkőzést (Fotó: Dömötör Csaba)
Az OSC 18-8-ra legyőzte a Szolnokot a férfi vízilabda ob I 24. fordulójának szombati játéknapján. Az Eger az UVSE, a Honvéd a KSI ellen győzött, a BVSC kétszer annyi gólt lőtt, mint vendége, a Szeged. A Miskolc kiélezett mérkőzésen múlta felül a Szentest.

 

Bravúrra készült a Szolnok, de hamar nagy hátrányba került az OSC otthonában a férfi vízilabda ob I szombati rangadóján. Az újbudaiak elejét vették a kétcenteres játéknak, jól fogták a szorost is, és támadásban sok mozgással olykor váratlan megoldásokat választottak. Manhercz Krisztián ütemtelen átlövésével már 6–1-re vezetett az OSC, s mivel a vendégek sorra hagyták ki a fórokat, nem tudtak közelebb zárkózni.

Kapust cserélt a Szolnok, Józsa Ottó érkezett Bányai Márk helyére, aki bemutatott néhány bravúrt, ám hitehagyottan játszó csapatán ő sem tudott segíteni. A nagyszünet után is rengeteg kiállítást fújtak a játékvezetők, az előny-hátrány játékban pedig sokkal jobb volt az OSC, amely a végére elérte a két számjegyű különbséget, 18–8-ra legyőzte az elődöntőbe vágyó Szolnokot.

Az egriek fokozatosan növelték az előnyüket, s az egyaránt négy gólig jutó Nikola Murisicsés Dimitrije Krijestorac vezérletével minden negyedet egy találattal nyerve győztek végül 16–12-re.

A Honvéd viszont nem kezdte jól a KSI elleni vendégjátékát a Komjádi uszodában, a vendéglátó ugyanis 4–1-re is elhúzott. Szivós Márton csapata ezután viszont a második játékrészt három góllal megnyerve egyenlített, majd a folytatásban növelte előnyét és végül simán diadalmaskodott 16–9-re. A hazaiaktól Nagy Ákos öt, a vendégektől Ekler Zsombor négy góllal zárt.

Nikola Murisics négy góllal vette ki a részét az Eger UVSE elleni sikeréből (Fotó: Lénárt Márton)
Nikola Murisics négy góllal vette ki a részét az Eger UVSE elleni sikeréből (Fotó: Lénárt Márton)

FÉRFI VÍZILABDA OB I
ALAPSZAKASZ, 24. FORDULÓ
GENESYS OSC ÚJBUDA–SZOLNOKI DÓZSA 18–8
(6–1, 4–2, 4–4, 4–1)
Nyéki uszoda, 300 néző. V: Fodor R., Csanádi Zs.
OSC: BISZTRITSÁNYI – Vigvári Vince 2, Várnai 1, MANHERCZ K. 4, Tóth M. 2, SALAMON F. 2, BURIÁN 3. Csere: HÁRAI 3, Aranyi M. 1, Csacsovszky E., Bundschuh, Dala D., Illés. Edző: Varga Dániel
SZOLNOK: Bányai – Vámosi, Kovács Gergő 2, Pásztor M. 1, Ágh Gy., Szeghalmi, JANSIK D. 5. Csere: Józsa (kapus) Vismeg Zs., Belényesi, Schmölcz, Pető, Teleki, Cseh M. Edző: Hangay Zoltán
Gól – emberelőnyből: 11/9, ill. 10/1
Gól – kettős emberelőnyből: 1/1
Kipontozódott: Szeghalmi (17. p.)
MESTERMÉRLEG
Varga Dániel: – Az irammal és az eredménnyel is meg vagyok elégedve, jó visszajelzést adott a mérkőzés arról, hol tartunk a fejlődésben. Örülünk a győzelemnek, de nem dőlünk hátra, hasonló lendülettel folytatjuk a munkát, készülünk tovább.
Hangay Zoltán: – Az elejétől a végéig pocsék teljesítményt nyújtottunk... Lövésben, passzolásban, akaratban és hitben is alulmaradtunk, mélyen magunkba kell néznünk. Vállalom a felelősséget, amiért nem tudtam felpörgetni a srácokat a mérkőzésre.

TIGRA-ZF-EGER–UVSE 16–12 (3–2, 5–4, 4–3, 4–3)
Eger, 100 néző. V: Bereczki M., Berki A.
EGER: Grieszbacher – Baksa B. 3, KRIJESTORAC 4, Sári 1, MURISICS 4, KOVÁCS G. 2, Rádli 1. Csere: Bucsi (kapus), LŐRINCZ B., Spitz 1, Klár, Tymcyna, Szalai G., Dóczi. Edző: Tóth Kálmán
UVSE: Korom – Garancsy 1, BENCZ 3, Ionescu 1, Szécsi M., SEELER 2, Korbács. Csere: Csiszer (kapus), Korényi 2, Korbán, Eppel, Besenyei, HEGEDŰS CS. 2, Szentesi 1. Edző: Vincze Balázs
Gól – emberelőnyből: 12/10, ill. 9/4
Gól – kettős emberelőnyből: –, ill. 1/1
Gól – hármas emberelőnyből: 1/1, ill. –
Gól – ötméteresből: 2/2, ill. 1/1
Kipontozódott: Sári (9. p.), Eppel (24. p.), Seeler (26. p.), Korbács (31. p.)
MESTERMÉRLEG
Tóth Kálmán: – Az UVSE megnehezítette a dolgunkat, az első három negyedben kiegyenlített mérkőzést láthattunk. Nehéz volt feltörni a védelmét, csapatként kellett dolgozni, egymást segítve szereztük meg a három pontot.
Vincze Balázs: – A mérkőzés tükrözi a különbséget, amit a tabella mutat. Nálunk nincsenek külföldi játékosok, az Egernek a montenegróiak hozták a meccset, Murisics centerjátékával szinte minden gólnak részese volt. Az emberhátrányos védekezésünk gyenge volt.

KSI SE–ENDO PLUS SERVICE-HONVÉD 9–16 (4–2, 1–4, 1–4, 3–6)
Komjádi uszoda, 100 néző. V: Tóth S., Ádám F.
KSI: Szalai M. – Iriczfalvi, SZALAI P. 3, Szépfalvi, Lantos, NAGY ÁKOS 5, Bede. Csere: Fejes (kapus), Pető Á., Országh, Bodoróczki, Benedek M., Irmes M. 1, Kiss Á. Edző: Horváth János
HONVÉD: Decker A. – EKLER B. 3, KISS B. 2, Kevi 1, Simon H., Nyíri B. 1, GREGOR B. 2. Csere: Farkas D. (kapus), EKLER ZS. 4, Baksa J., Fejős 1, Hessels B., Sugár 2, Manhercz Á. Edző: Szivós Márton
Gól – emberelőnyből: 4/0, ill. 6/3
Gól – kettős emberelőnyből: 1/0, ill. –
Gól – ötméteresből: 3/3, ill. 1/1
Kipontozódott: Kevi (25. p.)
MESTERMÉRLEG
Horváth János:
– Sokáig uraltuk a játékot, a harmadik negyed közepéig maximálisan elégedett voltam a csapatommal. A mérkőzés végén bedarált minket a Honvéd, könnyű gólokat lőtt, ami meghatározta a végkimenetelt.
Szivós Márton: – Megszereztük a három pontot, amiért jöttünk, viszont a játékunk nem állt össze, amíg a KSI bátran ment előre. Biztos győzelmet arattunk, de sürgősen tanulnunk kell a találkozóból.

BVSC-ZUGLÓ–ZUE.HU SZEGEDI VE 12–6 (2–1, 2–0, 3–3, 5–2)
Laky uszoda, 100 néző. V: Tóth I., Vogel G.
BVSC: GYAPJAS V. – GÁL D. 2, Mészáros M. 2, Gyárfás 1, Csacsovszky A., CSAPÓ M. 2, Szabó B. Csere: TÁTRAI D. 2, Sziládi 1, Nagy M. 1, Mészáros Cs. 1, Kovács P., Batizi. Edző: Kemény Kristóf
SZEGED: Kovács K. – Boros, Bóbis B. 1, LAKATOS 1, SÁNTA 1, Horváth Zs., Kürti 1. Csere: Kardos A., Tóth Gy., Baj, Horváth V. 1, Pörge 1, Leinweber. Edző: Kiss Csaba
Gól – emberelőnyből: 12/4, ill. 16/5
Gól – ötméteresből: 2/1, ill. –
Kipontozódott: Horváth Zs. (22. p.), Sziládi (25. p.), Szabó B. (28. p.), Batizi (31. p.)
MESTERMÉRLEG
Kemény Kristóf: – Nagyon szervezetten kezdett mindkét csapat. Sok helyzetet hagytunk ki, de nagyon jól védekeztünk, az utolsó negyedben végül sikerült az ellenfelet bedarálni. Maradt még bennünk, elsősorban a támadójátékunk hagyott némi kívánnivalót maga után.
Kiss Csaba: – Az utolsó nyolc percig abszolút meccsben voltunk az ellenféllel, nagyon jól védekeztünk. Szerettünk bravúrt elérni, ám ehhez négy negyeden keresztül százszázalékosan kellett volna koncentrálnunk.

PANNERGY-MISKOLCI VLC–METALCOM-SZENTES 10–9 (1–3, 3–1, 3–3, 3–2)
Miskolc, 200 néző. V: Kovács Cs. T., Kun Gy.
MISKOLC: Moravcsik – Molnár G. 1, Krasznai, Smitula, Nagy N, BRKICS 6, Oltean. Csere: Böröczky, Tanczer, VÁRKONYI Á. 3, Gomes, Stefanidesz. Edző: Vidumanszky László
SZENTES: Kovács B. – BIROS B. 2, Hajdú A., Fülöp B. 2, Bozó, HEGEDŰS B. 3, Mátyók. Csere: Pethe, Kürti-Szabó 1, Chilkó, Vasics, Tapasztó, Vismeg B. 1. Edző: Komlósi Péter
Gól – emberelőnyből: 16/3, ill. 14/6
Gól – ötméteresből: 1/1, ill. 1/1
Kipontozódott: Fülöp B. (21. p.) Oltean (22. p.), Kürti-Szabó (29. p.), Smitula (32. p.)
Kiállítva (végleg, cserével): Vasics (18. p.)
MESTERMÉRLEG
Vidumanszky László: – A lelátóról nézve jó lehetett a mérkőzés, de nekem nem tűnt annak. Nagyon sok hibával játszottunk, olyan helyzetekből kaptunk gólokat, amelyekre külön készültünk, de a végén elléptünk két góllal, és ebből egyet meg is őriztünk.
Komlósi Péter: – Büszke vagyok a csapatomra, végig nyílt volt a meccs, és akár nyerhettünk is volna. Felkészültünk a Miskolcból, jól is játszottunk, azonban néhány döntésen látszott a fáradtság. Sok volt a kiállítás, megnéztük, kinek milyen hosszú a kispadja.

CSÜTÖRTÖKÖN JÁTSZOTTÁK
FTC-Telekom–Pécsi VSK-Mecsek Füszért 19–9
A-HID VasasPlaket–Kaposvári VK 17–8

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. FTC 24 23 1 369–174 +195 70
2. OSC 24 21 1 2 365–200 +165 64
3. Vasas 24 19 5 337–200 +137 57
4. Szolnok 24 18 1 5 269–192 +77 55
5. Honvéd 24 17 7 277–196 +81 51
6. Eger 24 14 1 9 268–262 +6 43
7. BVSC 24 13 1 10 291–247 +44 40
8. Miskolc 24 8 3 13 209–290 –81 27
9. Szeged 24 6 5 13 227–273 –46 23
10. UVSE 24 7 1 16 208–300 –92 22
11. Kaposvár 25 5 5 15 227–325 –98 20
12. Pécs 24 4 2 18 199–329 –130 14
13. KSI 25 1 2 22 200–343 –143 5
14. Szentes 24 1 1 22 191–306 –115 4
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik