Kiütésnek indult, izgalmasan zárult: hibátlanul zárta a csoportkört a Benedek-csapat

Vágólapra másolva!
2013.03.29. 19:15
null
Varga Dénes (10) nem bánt kesztyűs kézzel az oroszokkal (Fotó: Tumbász Hédi)
A magyar férfi vízilabda-válogatott 8–6-ra legyőzte Oroszországot a világliga C jelű négyesének hatodik fordulójában, így hibátlanul zárta a csoportkört. A kecskeméti mérkőzés sokkal simábban indult, Benedek Tibor fiai már 6–0-ra is vezettek, innen az oroszok 7–6-ra feljöttek, de végül a magyar együttes bebiztosította a sikert.

Benedek Tibor legénysége a szerdai Bariban vívott Olaszország elleni 8–7-es sikerrel már a záró kör előtt kiharcolta helyét a nyári cseljabinszki világliga-döntőben – első öt mérkőzése mindegyikét megnyerve várta a pénteki párharcot, míg az oroszok három pontot szerezve az utolsó helyen álltak.

A vendégek eggyel többször voltak eredményesek öt fordulót követően a mieinknél (egyébiránt az olasz és a román válogatott is többet szerzett), cserébe viszont 23-mal többször kapituláltak hátul.

A jó magyar védekezés ezúttal is működött – öt perc alatt kaput sem találtak az oroszok–, amikor pedig kellett, Lévai Márton is a helyén volt, és bár elöl az első fór még kimaradt, a másodiknál Madaras Norbert bejátszását Decker Ádám húzta közelről a kapuba. Az oroszok ráadásul továbbra sem tudtak mit kezdeni Kis Gáborral, akiről futószalagon szórták ki a vendégeket, az újabb előnyökből pedig a negyed hajrájában Madaras is kihasznált egyet (2–0).

A második nyolc perc elején Kis Gábor is bemutatta, hogyan kell méterekre kiemelkedve közelről a hálóba lőni, majd jött a kisszünetben Benedek által előre megjósolt orosz előny, de egy rossz passz után ugyanúgy kimaradt ez a lehetőség, mint a korábbiak. A magyar csapat sokadik fórja után Tóth Márton is elővette a már kétszer is látott befejezést, 4–0-nál pedig időkéréshez folyamodott Vlagyimir Karabutov szövetségi kapitány. Bár hátul továbbra is jól zárt a retesz, elöl a befejezések akadoztak, Kis ziccerben a lécet lőtte telibe, Varga Dániel csavarja és Varga Dénes ejtése pedig szép volt ugyan, de hatékonynak nem nevezhető. A láthatóan kedvüket vesztő oroszok a második negyedben összesen újabb két kapura lövésig jutottak – és bár a másodiknál Lévainak bravúrt kellett bemutatnia, gólt továbbra sem szereztek, így a szünetre 4–0-s magyar előnnyel vonultak a felek.

A fordulást követően a születésnapos Varga Dénes is betalált, a 3. negyed derekához érve pedig Hosnyánszky Norbert is gólra váltott egy fórt, így már 6–0-ra vezetett a házigazda, mielőtt a 21. percben megtört a jég, Adel Latipov használta ki a hetedik orosz előnyt (6–1). Érezhetően szüksége volt a vendégcsapatnak erre a gólra, a következő támadásban Artyem Ogyincov ágyúzta szét a bal felső sarkot, majd a játékrész végén Sztyepan Andrukov lőtt előnygólt, így ezt a felvonást behúzta az orosz együttes (6–3).

Sőt, a negyedik negyedben folytatódott az orosz felzárkózás! Előbb Roman Sepeljov, majd Ivan Nagajev volt eredményes akcióból (6–5), ekkor pedig már az sem volt elképzelhetetlen, hogy a 20 perc alatt „agyonnyert” mérkőzést végül a sírból visszahozzák a vendégek. Nagyon nagy szükség volt Madaras sikeres átlövésére, de Varga Dániel fejéről szerencsétlenül saját kapujába került a labda, és a kimaradt ellenakció után két perccel a vége előtt az egyenlítésért támadhattak az oroszok (7–6). A kapufa kisegítette a magyar csapatot, Varga Dénes pedig kegyetlenül kihasználta a kínálkozó ziccert, végleg eldöntve a mérkőzést (8–6).

Simának indul, a végén azért kicsit izgulni kellett, de Lévei a végén ismét lehúzta a rolót, így a magyar válogatott hatodik csoportmérkőzését is megnyerte, így hibátlan mérleggel jutott be a nyári döntőbe.

FÉRFI VÍZILABDA VILÁGLIGA, EURÓPAI ZÓNA
C-CSOPORT,
6. FORDULÓ
MAGYARORSZÁG–OROSZORSZÁG 8–6 (2–0, 2–0, 2–3, 2–3)
Kecskemét, 600 néző. Vezette: Szkalohoratisz (görög), Kokaragac (török)
MAGYARORSZÁG: LÉVAI – SZIVÓS, Varga Dénes 2, Decker Á. 1, KIS G. 1, Varga Dániel, MADARAS 2. Csere: Gór-Nagy, Tóth M. 1, Hosnyánszky 1, Bátori, Vámos
OROSZORSZÁG: Ivanov – Rizsov-Alejnyicsev, Asajev, Ogyincov 1, Liszunov, NAGAJEV 2, Sepelev 1. Csere: Zinnatulin, Latipov 1, Timakov, Andrukov 1, Lazarev
Gól – emberelőnyből: 14/5, ill. 10/2
Kipontozódott: Zinnatulin (23. p.), Ogyincov (27. p.)
MESTERMÉRLEG
BENEDEK TIBOR, a válogatott szövetségi kapitánya: – A hat nullát követő nehézségből is csak a jót tudom kiemelni: tudtunk reagálni a mélypontra. Nekünk ilyen mérkőzések kellenek, amikor krízishelyzetből talpra tudunk állni. Elégedett vagyok a mutatott játékkal, kicsit ugyan kiengedtünk, de az annak a következménye, hogy a csapat nagyon felpörgött, meg akarta mutatni, hogy az olaszok legyőzése után képes reagálni egy új kihívásra.
VLAGYIMIR KARABUTOV, az oroszok szövetségi kapitánya: – Nehezen kezdtük a mérkőzést. Túlságosan idegesek voltunk, ebből adódtak a hibák. Nem sikerültek a támadásaink, képtelenek voltunk kihasználni az emberelőnyöket, és csak a harmadik-negyedik negyedre sikerült megnyugodnunk – akkor fel is javult a csapat.


Románia–Olaszország – Bukarest, március 30.

AZ ÁLLÁS
1. MAGYARORSZÁG 6 6 53–42
18
2. Olaszország 5 2
1 2 46–37 7
3. Románia 5 1 1 3 48–53 5
4. Oroszország 6 1 1 4
52–67 3

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik